Vágólapra másolva!

Két bevásárlóközpont között (Pólustól a Westendig) a hetes szám bűvöletében hirdette meg a FILA cég a nevével fémjelzett utcai futóversenyt. Az esemény egyrészről sikeresnek mondható, hiszen több mint 2500-an futottak, viszont a nagy tömegből többen véleményüknek adtak hangot. Tény, máshogyan látták a szervezők, és máshogyan azok, akik végigkocogták a hetes számban "elrejtett" (7,7 kilométer és 777 méter) több mint nyolc kilométert.

Volt, aki saját idejét és tempóját figyelve jött rá: később kellett volna hajráznia. Aztán a rendszeres futók szóvá tették azt is, hogy nem volt hivatalos időmérés, így, akinél nem volt óra, nem tudhatta meg, mennyi idő alatt teljesítette a távot. Erre egyébként az esemény főszervezője, Ruzsenszky Zsuzsa azt mondta: ezen a versenyen nem az időeredmény, hanem a részvétel a fontos.

Aki ott volt, az másnap megdöbbenve olvashatta a szervezők tudósítását, melyet az ország egyetlen sportnapilapjában, hirdetés keretein belül jelentettek meg. "A rendkívül precíz munkát igénylő szervezés kitűnően sikerült (ne feledjük, hogy Budapest kellős közepén kellett a forgalmat megállítani egy rövid időre)." Nos, erre, aki ott futott azt mondja: nem éppen a legelegánsabb helyeken vezetett az útvonal, némelyik kilométerjelző táblánál meg nem éppen az atlétikához vonzódó gyerekek szóltak be időnként! Aki futott, sajnos ezt látta. Az pedig, hogy hangsúlyosan nagy kunszt lezárni hétvégén, ráadásul este a város "kellős közepét"... Akkor mit mondjanak azok a szervezők, akik a nagy (!) Futapestet, meg a Budapest Maratont szervezik, akik tényleg a város legfőbb útvonalait zárják le? És nem este, amikor a legkisebb a forgalom!

A futókat és az olvasókat (de még a szurkolókat is) "sajnos" ezek is befolyásolják!

(Arany-Média)