Vágólapra másolva!
Stockholm 1628, Bristol 1914. Közel 300 év és 3000 kilométer választja el a két kikötőt egymástól, ám valami mégis közös bennük. Mindkét helyről elindult egy-egy hajó, első útjukat  hatalmas várakozás előzte meg, és mindkettő azonnal tragikus véget ért. A Titanicról tudjuk, hogy jéghegy okozta a vesztét, s valószínűleg sohasem fogják kiemelni a hullámsírból. A  Vasáról viszont nem tudjuk, valójában miért süllyedt el, ugyanakkor közel harminc éve az egyik legjelentősebb svéd turistalátványosság.

A királyi flotta legnagyobb, legdrágább és legjobban felfegyverzett hajója lett volna a Vasa, ha 1300 méter helyett 1300 kilométert tudnak hajózni vele. II Gusztáv svéd király megrendelésére 1625-ben kezdődött a hajó építése, és három év kitartó munkája után, 1628. augusztus 10-én minden készen állt a kihajózásra. Stockholm apraja-nagyja a kikötőben ünnepelt. Gyenge szél járta át az öblöt, amikor Söfring Hansson kapitány kiadta az utasítást a vitorlák felhúzására. Matrózok tucatja szinte percek alatt bontotta ki a Vasa vitorláit, ágyúlövés jelezte hivatalos indulását, és látszólag minden gond nélkül startolt el első utjára. A tomboló tömeg akkor még nem is sejtette, hogy alig tíz percen belül a Vasa már csak emlék lesz. Éspedig nem azért, mert a hajó a hirtelen feltámadt szélnek köszönhetően gyorsan elhagyta a kikötőt, hanem mert - miután másodszor dőlt oldalára - percek alatt elsüllyedt.

Erik Jönsson admirális, a hajó egyik magas rangú katonai utasa meghallgatása során a következőképpen mondta el a történteket. Amikor kiértek a kikötő egyik épületének takarásából, a szél belekapott a vitorlákba. Az első billenést még korrigálni tudta a kormányos, ám másodszorra már annyira megdőlt, hogy az ágyúnyílásokon keresztül a víz gyorsan elöntötte a hajót, végképp lehetetlenné téve a borulás megelőzését. Jönsson csodával határos módon menekült meg, nem úgy ötven kollégája, akik mindörökre a Vasa legendás matrózaivá nemesedtek halálukban.

II. Gusztáv király természetesen azonnal az okok feltárására utasította az illetékeseket azzal, hogy a felelősöket szigorúan meg kell büntetni. Söfring kapitány alig 12 órával a katasztrófa után már a vizsgálóbizottság előtt igyekezte bizonygatni ártatlanságát. Részeg volt talán a legénység, a tonnás ágyuk helytelen voltak rögzítve? - kérdezték a kapitányt. Söfring esküdözött, hogy minden előírást maradéktalanul betartott, betartatott, a katasztrófa egyetlen oka a hajó instabilitása lehetett, tehát a hajó tervezője és építője lehet a felelős a tragédiáért. A legénység később megerősítette Söfring vallomását. A vizsgálatok végül megállapították, hogy a hajógerinc kicsi volt a hajó árbocához és vitorlázatához képest. További vizsgálatok kiderítették, hogy a hajó stabilitását korábban tesztelték. Még a kikötőben harminc matróz rohangált a hajó egyik oldalától a másikig és vissza, ám a harmadik forduló után le kellett állítani a tesztet, mert a hajó majdnem felborult. Bár a tengerészet legrangosabb tisztjei jelen voltak a próbán, a kudarc ellenére sem állíttatták le az építkezést, tekintettel a publikum és maga II. Gusztáv várakozásai miatt.

Forrás: aqua magazin


A Vasa története azonban nem ért itt véget. Már a katasztrófa okainak vizsgálata alatt megérkeztek az első hajómentők, ám a kezdeti próbálkozások sorra kudarcot vallottak. Végül is a stabilitási tesztet elfogadó Flemming admirális vette át a mentés koordinálását, ám neki sem sikerült eredményt elérnie. A feladat végrehajtása meghaladja minden képességemet - jelentette Flemming, amikor lemondott megbízatásáról.

1660-ban Albreckt von Treileben és Andreas Peckell hajóroncskutatók újra megpróbálták a lehetetlent, és búvárharang segítségével kísérelték meg felszínre hozni az értékes ágyúkat. Harminc méter mélységben, abszolút sötétségben kellett a közel egytonnás ágyúk rögzítését szétszedni, az ágyúnyíláson kihúzni őket és a felszínre emelni. Másfél éves erőfeszítés után ötven ágyút sikerült kiemelni a hajóból, és visszaszolgáltatni őket jogos tulajdonosuknak, a svéd tengerészetnek.

A hajó kiemelése ekkor azonban még lehetetlen volt. Ki hitte volna, hogy erre még csak kísérletet sem tettek 300 éven keresztül?! Anders Franzén svéd hajóroncskutató és történész 1956-ban, évtizedes kutatómunka után nekilátott a keresésnek, ugyanis a XVII. században nem rögzítették feljegyzésekben a hajó elsüllyedésének pontos helyét. Franzén megtalálta a hajót, és nekilátott megmentésének. Per Edvin Falting vezető búvár 120 órát töltött el a víz alatt, hogy előkészítse a 300 évnél öregebb roncs kiemelését.

Forrás: [origo]


1961. április 21-én, 333 év eltelte után a hajótest kiemelkedett a vízből. Május 4-ére kipumpálták belőle a sarat, iszapot és vizet, amely így már önállóan úszott a vízen. Miután szárazdokkba vontatták, megkezdődhetett a hajó helyreállítása, a világ legnagyobb és legérdekesebb kirakós játékának megoldása.

A hajó testében 14 ezer darab alkatrészt találtak, minden egyes darabot régészeti alapossággal vizsgáltak meg, és mesterek tucatjai dolgoztak a többé-kevésbé sérült darabok pótlásán. 1991-ben aztán a Stockholm kikötőjében felépített Vasa-múzeumban szinte eredeti szépségében tekinthette meg a nagyközönség az akkor már 366 éves hajót. A múzeum megnyitása óta több mint tízmillió látogatója volt már a méltán híres nevezetességnek. Manapság a legnagyobb fejtörést a hajó eredeti darabjainak korróziója okozza a szakembereknek. A végleges megoldás felleléséig a múzeum klímájának speciális kialakításával (állandó húszfokos hőmérséklet, 60 százalékos páratartalom, félhomály) próbálják a későbbi generációk számára megőrizni a hajózás történelmének legendás végzetű hajóját.

A Vasa számokban

Hajótest hossza: 47,5 méter
Hajó legnagyobb hossza: 69 méter
Hajó szélessége: 11,7 méter
Merülés: 4,8 méter
Vízkiszorítás: 1210 tonna
Vitorlák száma: 10
Fegyverzet: 64 ágyú
Legénység: 145 matróz, 300 katona

A beszámolót az Aqua magazinnak köszönhetjük!