Vágólapra másolva!
Többszöri halasztást követően csütörtök reggel áthaladt a Bretagne közelében kijelölt rajtvonalon Ellen MacArthur, az utóbbi években sikert sikerre halmozó brit vitorlázónő, hogy csapatával megdöntse Bruno Peyron Föld-kerülő gyorsasági csúcsát.

A francia hajós és legénysége tavaly tavasszal 64 nap 8 óra 37 perc és 40 mp alatt teljesítette vállalkozását a Jules Verne Trophy keretében.

MacArthur már kedden majdnem nekivágott az útnak, az utolsó pillanatban azonban kiderült, hogy az egyik vitorla nem tökéletes. A gyors javításra a dél-angliai Plymouthban került sor, majd - mivel az időjárási viszonyok kedvezőek voltak - végre elrajtolhatott.

A 26 éves vállalkozó kedvű brit hölgy 2000-2001-ben a második helyen végzett a Vendée Globe-on - 93 napot vitorlázott -, ezzel a legfiatalabb és leggyorsabb Föld-kerülő nő lett, tavaly novemberben pedig a Rum útja elnevezésű transzatlanti viadalon diadalmaskodott az egytestű hajók mezőnyében.

A Jules Verne Trophyt 1985-ben alapították, az ötletet a híres francia író 80 nap alatt a Föld körül című regénye adta.

MacArthur előtt 19 nappal indult el egyébként egy másik csapat is. A francia Olivier de Kersauson és legénysége jelenleg az Indiai-óceánon hajózik.