Vágólapra másolva!
Körben öt-hatezres csúcsok árnyékolják az ezer méter körül tajtékzó, WW5-6 erősségű Colca folyó hófehér habjait. (A vadvizeket egytől hatig osztályozzák, jelölésük: WW1-6. WW4-től kezdődnek a látványos vízesések. A hatodik fokozatban a legjobbakkal is előfordulhat, hogy rútul végzik. Ami evezhetetlen,  azt X-szel jelölik.) A perui Andokban található kanyon kétszer mélyebb a Grand Canyonnál, így a napfénynek is rendkívüli kihívás lejutnia a folyó medréig. Hát még nekünk, satnya humanoidoknak...

Napról napra változik a folyómeder a beomló, kisebb-nagyobb hegyrészletek következtében. Vezetőnk hiába emlékezett a veszélyes szakaszokra, legértékesebb ismerete az volt, hogy mindent, ami nem belátható, meg kell nézni előbb. Ez azonban nem volt mindig lehetséges a folyót határoló függőleges sziklafalak miatt. Legtöbb helyen a sziklafalomlás segített, arra felmászva lehetőség nyílt a folyó megtekintésére, esetleg az átemelésre. Ez is felettébb veszélyes volt, hiszen az éles, bokatörő kövek gyakran mozogtak vagy csapatostul megindultak.

Forrás: --


Rafttal nehezebb-e, vagy kajakkal? Egyik olasz társunk hátfájása miatt a kanyon jelentős részét utóbbival tettem meg. A legnehezebb (ötös-hatos) szakaszokon visszacseréltük ugyan járművünket, mert ezekhez a részekhez kevés a tapasztalatom, és balos lapáthoz lévén szokva, a jobbos (60 fokos forgatású, Verner) nemigen állt jól a kezemben.

Megfelelő technikai tudás mellett kajakkal talán kisebb erőfeszítés szükségeltetik, de alapos felkészültség nélkül a halállal egyenlő. A rafttal hatalmas izommunka közlekedni a sziklás, technikás folyón, s a belekötözött teljes felszerelés még növelte is a hajó tehetetlenségét. A második nap után hullaként értem a táborhelyre, hét óra megfeszített lapátolás és koncentrálás után kavargott a gyomrom, és enni sem bírtam. Túlterheltem a szervezetem.

Szerencsére 14 óra alvás és néhány pirula segítségével egészségesen kezdhettem a harmadik napot.