Vágólapra másolva!
Kedden nyit a városligeti műjégpálya, a sportolni vágyók egyelőre csökkentett felületen, a tavalyinál nyolc százalékkal drágább belépődíjakért korcsolyázhatnak.

Bürger Miklós, a létesítmény igazgatója hangsúlyozta, hogy hamarosan üzembe helyezik a 40 millió forintért vásárolt jégfelújító gépet, a korcsolyázó területet pedig az időjárástól, az érdeklődők számától függően fokozatosan bővítik. A teljes felületet várhatóan november elejétől lehet igénybevenni.

Összesen 50 millió forintot költöttek az előkészületekre, üzembiztossá tették a világítórendszert, amely áramszünet esetén is 40 percig képes megvilágítani a közlekedő tereket és a ruhatárat. A létesítmény teljes rekonstrukciója várhatóan 2003-ban kezdődik: az épület és a jégpálya teljes felújítására, az új számítógépes jegyárusító és beléptető rendszer kiépítésére a Fővárosi Önkormányzat 1,5 milliárd forintot különített el.

Bürger Miklós hozzátette: a rekonstrukcióval kapcsolatos tervekről a főpolgármesteri kabinet már tárgyalt, a megvalósításhoz szükséges tervek az engedélyezésnél tartanak, azonban a teljes költségvetést az újonnan megalakuló képviselőtestület hagyja majd jóvá. A gyorskorcsolyázók a nyitvatartási időn kívül vehetik igénybe a jégpályát.

A jégpálya honlapjahttp://www.mujegpalya.hu

A február 28-ig tartó szezonban mintegy 300 ezer vendégre számítanak, a nyitás előtti hétvégén korcsolyabörzét tartanak, ahol a régi és használt felszereléseket kedvezményes áron lehet jó minőségűekre cserélni.

Egyetemi csarnokot adtak át szerdán Győrött, a Széchenyi István Egyetem területén. A nemzetközi konferenciáknak, kulturális és sporteseményeknek is majd helyet adó létesítmény avatásán Balogh József polgármester közölte: a beruházás mintegy másfél milliárd forintos költségből, döntően önkormányzati forrásból valósult meg, állami támogatás nélkül. A csarnoképítés ügyét intézmények, cégek, alapítványok segítették, közadakozásuk hozzájárult a költségek csökkentéséhez.

Beszámolója szerint a közel négyezer négyzetméteres alapterületű többszintes épület több funkció betöltésére alkalmas. Küzdőterén nemzetközi sportversenyek, konferenciák, kulturális események rendezhetők. Emellett a létesítmény az egyetemi oktatást, a tömeg-, és a versenysportot is szolgálja. A beépített hang-, és világítástechnika, a kommunikációs és tolmácsrendszer megfelelő feltételeket kínál a különféle klasszikus és könnyűzenei koncertek, kongresszusok, szakmai konferenciák megtartására. A lelátókon kétezren foglalhatnak helyet, a küzdőtéren pedig további ezer ülőhely alakítható ki.

A beruházás előzménye: a győri közgyűlés a Széchenyi főiskola egyetemmé válásának jegyében döntött az egyetemi csarnok létesítéséről. A testület a leendő egyetemet kívánta támogatni döntésével, s egyben többfunkciós létesítmény megvalósítására tett javaslatot, amely az 5500 egyetemista mellett a városlakók szolgálatában is áll.