Vágólapra másolva!
A hawaii születésű Akebono, az ősi japán szumósport első külföldi születésű nagybajnoka hétfőn bejelentette, hogy felhagy a versenyzéssel. A 206 centi magas, 231 kilós szumós, aki Chad Rowan néven látta meg a napvilágot, krónikus térdsérülése miatt kényszerül visszavonulni.

Fotó: Reuters

Akebono távozik a szumóvilágból

A 31 éves szumós úttörőként érkezett a sportágba, és hihetetlenül sikeres karriert tudhat maga mögött. A honolului születésű, de már japán állampolgárként versenyző Akebono 1988-ban kezdte a professzionális versenyzést, 11 tornát nyert meg, köztük a 2000-es év utolsó versenyét. Jokozunaként (nagybajnokként, érthetőbb kifejezéssel első kiemeltként) 48 tornán indult, és ez a sportág történelmében a negyedik legjobb eredmény. "Nagybajnok lettem, és ez az átlagembernek nem adatik meg" - mondta Akebono. "Nagyon hálás vagyok mindenkinek."

A szumó villámgyors ütközetekből áll, melynek során a két óriás megpróbálja földre vinni vagy a küzdőkörből kiszorítani a másikat. Évente hat tornát rendeznek, amelyek 15 napja során a versenyzőknek minden nap más és más ellenféllel kell megküzdeniük. A végén azt hirdetik ki győztesként, akinek a legkevesebb veresége gyűlt össze.

Akebono villámkarrierjét - amely szinte egyedülálló a szumó történetében - sokan rossz szemmel nézik a származása miatt, hiszen őelőtte nem érte el a jokozuna címet egyetlen külföldi sem. Japánban sokan ellenezték az 1993-ban történt honosítását, félve attól, hogy ez lavinát indíthat el, és a nagyobb, erősebb nyugatiak tönkretehetik az ősi sportot. Némileg igazolódott a félelmük, amikor egy szintén hawaii születésű szumós, japán nevén Muszasimaru szintén nagybajnoki címet ért el.

[mécs]

Ajánló:

A nagybajnok adatlapja