Lemondott a Honvéd-edző

Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül
Távozik José Gomes a Videotontól, Dani Alves egyedi módon reagált a rasszista megnyilvánulásra, Veszprémben félelmetesen ünnepeltek a szurkolók, láthatjuk ma az Arsenalt és a Juventust is. A hétfői sporthírek egy helyen.
10:00
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Ez lesz ma a tévében

Az Arsenal és a Juventus soropn következő bajnokija is a képernyőre kerül. A mai sportműsorért kattintson ide!

10:05
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Azok a csodálatos szurkolók

A hétvégén a Veszprém kettős győzelemmel búcsúztatta a világválogatottnak is megfelelő PSG-t, így bejutott a Final Fourba a férfikézilabda Bajnokok Ligájában. A találkozó után a csodálatos szurkolótábor elénekelte a magyar himnuszt, egészen hihetetlen hangulatot teremtve ezzel:

10:08
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Dani Alves esete a banánnal

A Villarreal elleni spanyol bajnokin egy banánt dobtak Dani Alves elé, a Barcelona brazil védője pedig felvette, és megette. A videót itt nézheti meg.

10:26
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Ketten már továbbmentek

A címvédő Chicago Blackhawks és az Anaheim Ducks is bejutott az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második fordulójába. A Chicago az első két mérkőzését elveszítette ugyan a St. Louis Blues ellen, viszont utána sorozatban négyszer nyert. Az Anaheim az 57. percben még 4-2-es hátrányban volt Dallasban, ám két gyors gólt ütött, kiharcolta a hosszabbítást, és ott is betalált, ezzel szintén továbbment. A Keleten a New York Rangers ismét a remek védekezésével verte a Philadelphia Flyerst, és már csak egyetlen siker választja el a továbblépéstől.

Eredmények:
Rájátszás, 1. forduló, főcsoport negyeddöntők:
Kelet, 5. mérkőzés:
New York Rangers - Philadelphia Flyers 4-2
Az állás: 3-2 a Rangers javára.

Nyugat, 6. mérkőzések:
Dallas Stars - Anaheim Ducks 4-5, hosszabbítás után
4-2-es összesítéssel az Anaheim nyert.

Chicago Blackhawks - St. Louis Blues 5-1
4-2-es összesítéssel a Chicago nyert.

10:40
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Távozik a Videoton edzője

José Gomes a Sport TV harmadik félidő című műsorában elmodnta, hogy agresszív kritikákat kapott, ezért távozik a Videoton vezetőedzői posztjáról. Nem kér érte lelépési díjat. Részletek ide kattintva.

11:03
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Világbajnok a magyar vitorlázó

A vitorlázó Vadnai Jonatán megvédte címét az ifjúsági Byte-világbajnokságon, ahol Érdi Mária bronzérmet szerzett. A Garda-tavi Rivában vasárnap befejeződött vb-n a 16 éves Vadnai nyolc futamot megnyerve, fölényesen végzett az élen. Vadnai és Érdi is utazhat augusztusban az ifjúsági olimpiára Kínába, mivel már tavaly megszerezték az indulási jogot: 2013-ban Érdi Mária is a dobogó legfelső fokára állhatott fel a vb-n. Az ifjúsági olimpián is Byte hajóosztályban versenyeznek a fiúk és a lányok, mindkét nemnél 19-19 ország egy-egy versenyzője állhat rajthoz.

11:19
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Egy-egy győzelem kell

A Washington Wizards és a Portland TrailBlazers is nyert az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának vasárnapi játéknapján, így mindkét csapatot már csak egyetlen siker választja el, hogy bejusson a főcsoport elődöntőjébe.
Rájátszás, főcsoport negyeddöntők, 4. mérkőzések:
Kelet:
Brooklyn Nets-Toronto Raptors 79-87
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-2

Washington Wizards-Chicago Bulls 98-89
A párharc állása: 3-1 a Washington javára.

Nyugat:
Golden State Warriors-Los Angeles Clippers 118-97
A párharc állása: 2-2

Portland TrailBlazers-Houston Rockets 123-120, hosszabbítás után
A párharc állása: 3-1 a Portland javára.

11:42
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Ő a legjobb Premier League-játékos

Luis Suarezt, a Premier League-ben éllovas FC Liverpool uruguayi támadóját választották az idény legjobbjának az angol profi labdarúgók szövetségének (PFA) tagjai. A 27 éves csatár oroszlánrészt vállalt a Vörösök sikereiben, 30 gólja mellett 12 gólpasszt is adott. "A Premier League tele van nagyszerű játékosokkal, ezért óriási megtiszteltetés, hogy ezek a futballisták elismerik a pályán nyújtott teljesítményemet" - kommentálta győzelmét Suarez. A dél-amerikai labdarúgó két klubtársát, Steven Gerrardot és Daniel Sturridge-ot, valamint a Chelsea-t erősítő belga Eden Hazardot, a Manchester City játékosát, az elefántcsonparti Yaya Tourét és a Southampton szélsőjét, Adam Lallanát előzte meg a voksoláson. Az év fiatal játékosának Hazardot választotta a PFA.

Forrás: AFP/Mal Fairclough

11:56
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Meghalt a Real sikeredzője

Elhunyt Vujadin Boskov, a Real Madrid labdarúgócsapatának korábbi sikeredzője. Az egykori jugoszláv válogatott játékost - ex-klubja, az újvidéki Vojvodina vasárnapi közlése szerint - 82 éves korában érte a halál. Boskov, aki összesen 57 alkalommal lépett pályára a volt Jugoszlávia színeiben, majd később szövetségi kapitánya is volt a válogatottnak, egyik legnagyobb sikerét 1980-ban érte el, amikor spanyol bajnoki címre vezette a Real Madridot. Tizenegy évvel később Olaszországban is bajnok lett, mégpedig a Sampdoria trénereként. A szakember, aki számos európai gárda kispadján ült, többek között az AS Roma és a Feyenoord csapatával is sikereket ért el.

12:03
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Kokain a táskában

Kokaint találtak az egykori világbajnok és világcsúcstartó ausztrál úszó, Geoff Huegill és felesége táskájában egy ausztráliai úszóversenyen. A házaspár ellen vádat emeltek, a bíróság május 14-én hallgatja meg őket. A részletekről itt olvashat.

12:25
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

F4-jegyek last minute

A női kézilabda Bajnokok Ligája záróeseményére, a hét végi Final Fourra a szervezők értékesítésre bocsátották az utolsó jegyeket. A vásárlásra a Ehffinal4.com oldalon van lehetőség. A korlátozott számú jegyek 9900 forinttól 34 990 forintig terjedő áron érhetők el.

A szombati elődöntők során a címvédő Győri Audi ETO a dán Midtyillanddal 15 órakor, a macedón Vardar Szkopje pedig a montenegrói Buducnosttal 17.30-kor csap össze. Vasárnap 14.30-kor kezdődik a bronzmérkőzés, 17 órakor a döntő.

12:45
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Michael Jordan: Ez undorító!

A TMZ internetes portál nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen valószínűleg Donald Sterling, a Los Angeles Clippers tulajdonosa hallható, amint azt mondja egy nőnek, hogy ne vigyen feketéket az ő csapata meccseire. Saját csapata játékosai némán tiltakoztak, míg az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság jelenlegi és korábbi sztárjai, többek között LeBron James, Kobe Bryant, Michael Jordan és Magic Johnson is felháborodottan reagáltak a rasszista szavakra. A részletekről itt olvashat!

12:59
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Keserédes Del Piero-búcsú

Hivatalosan is bejelentette távozását Alessandro Del Piero, az ausztrál Sydney FC veterán csatára, ám az olasz játékos lehetséges, mégis visszatér a klubhoz, de immáron edzői minőségben. A csapat idén sem jutott be a Grand Final elnevezésű négyes döntőbe, emiatt a klub a múlt héten menesztette Frank Farina edzőt.

"Nagyon hálás vagyok az elmúlt két évért a klubnak, már kaptam is felkérést egy új munkára, boldog vagyok, kapcsolatban maradhatok a vezetőkkel" - nyilatkozta sejtelmesen Del Piero, aki 48 mérkőzésen 24 gólt szerzett.

A Sydney FC elnöke, Scott Barlow azt mondta, Del Piero szerződtetése volt az eddigi legnagyobb tett az ausztrál futball történetében. "Ez egy keserédes nap, de Alessandro döntése lehetővé tette, hogy a továbbiakban teljesen más, izgalmas új lehetőségekről a beszélgessünk" - mondta.

13:19
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Ibrahimovic visszatérhet

A jövő héten várhatóan visszatérhet a pályára Zlatan Ibrahimovic, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának svéd sztárja. "Elkezdte a futóedzéseket, és kilencven százalék az esély arra, hogy tíz napon belül ismét a vezetőedző rendelkezésére állhat" - mondta a játékosról a L'Equipe című lap hétfői számában Eric Rolland, a fővárosi klub orvosa.

Ibrahimovic, aki ebben az idényben 30 bajnokin 25 gólt szerzett, majdnem egy hónapja harcképtelen, miután április 2-án, a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntős mérkőzésen combsérülést szenvedett.

13:44
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Piros vagy nem piros?

Érdekes jelenet játszódott le a dán férfikézilabda-bajnokság egyik elődöntőjében. A Tvis Holstebro - KIF Köbenhavn mérkőzés első félidejének végén a vendégek labdaeladásából Patrick Wiesmach iramodott volna meg, de a kifutó Kasper Hvidt kapus a félpályánál csúszva megszerezte a labdát. Wiesmach nagyot esett, a játékvezető pedig kiállította a válogatott kapust. Kérdés, jogosan vagy sem? Ütköztek a felek vagy sem? Nehéz eldönteni...


A mérkőzést egyébként a vendégek 25-23-ra megnyerték, így előnyről várhatják a szombati visszavágót.

14:20
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Sulicot meglepte a Barca

Hiába alkotják világsztárok a PSG férfikézilabda-csapatát, edző nélkül mit sem ér a zsenialitás, vélte Renato Sulic, a Veszprém beállósa a kettős győzelemmel véget ért Bajnokok Ligája-negyeddöntő után. A horvát játékos a keddi Final Four-sorsoláson a német Flensburgot szeretné elődöntőbeli ellenfélnek. A részletekről itt olvashat.

14:34
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Irány Rio!

A Magyar Olimpiai Bizottság hétfői közgyűlésén elfogadták a szocsi téli olimpiáról szóló beszámolót, valamint a 2016-os riói nyári ötkarikás játékokra való felkészülés programját és irányelveit. Utóbbi szerint - ha minden sportágban a legoptimálisabban alakul a kvótaszerzés - 211-232 magyar sportoló vehet részt a brazíliai világeseményen.

A közgyűlés döntött a nankingi II. nyári ifjúsági olimpiai játékokon való részvételről és csapatkijelölésről, valamint arról, hogy Magyarország ott lesz a 2015-ös bakui Európai Játékokon. A közgyűlés Czene Attilát, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnökét 111 igen, és 2 nem szavazat mellett a MOB alelnökévé választotta.

14:39
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Pingpongrajt vereséggel

Vereséggel rajtolt a Tokióban hétfőn megkezdődött csapat-világbajnokságon a magyar férfiasztalitenisz-válogatott. A nemzetközi szövetség honlapja szerint Pázsy Ferenc szövetségi kapitány együttese - Kosiba Dániel, Pattantyús Ádám, Jakab János összeállításban - 3-0-ra kapott ki a portugáloktól a C csoport nyitófordulójában. A találkozó során a magyarok közül egyedül az olimpikon Pattantyús tudott szettet nyerni. A csapat, amelynek célja, hogy megtartsa élvonalbeli tagságát, kedden a görögökkel mérkőzik.

15:09
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Egy perc gyász

Az Európa Labdarúgó Szövetség döntése értelmében a keddi és szerdai Bajnokok Ligája-találkozó is egyperces gyászszünettel kezdődik a múlt héten elhunyt Tito Vilanova és Vujadin Boskov emlékére. A keddi, Bayern München-Real Madrid mérkőzést a portugál Pedro Proenca, a szerdai Chelsea-Atlético összecsapást az olasz Nicola Rizzoli vezeti majd.

15:43
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Életre kel a röplabdagála

Huszonhat év után újra megrendezik az Alba Rgia elnevezésű férfiröplabda-gálát, a hétvégi eseményen a házigazda magyar válogatott a svéd, az izraeli és a román csapattal találkozik majd. A tornát 1979-ben Volán Kupa néven hívták életre, tíz éven keresztül sikerrel bonyolították le Székesfehérváron, ez idő alatt olyan válogatottak játékát élvezhette a közönség, mint a kubai, a dél-koreai, a spanyol, a bolgár, az osztrák vagy a jugoszláv.

A Videoton oktatási központjában sorra kerülő gálára a napijegy 1000 forint a felnőttek számára, a diákok és a nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg a mérkőzéseket.

A torna programja, péntek:
Izrael - Románia 16.30
Magyarország - Svédország 19.00

szombat:
Románia - Svédország 15.00
Magyarország - Izrael 19.00

vasárnap:
Svédország - Izrael 16.00
Magyarország - Románia 18.30

15:58
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Neymar is banánozott

Nagy népszerűségre tett szert Dani Alves, a Barcelona brazil labdarúgója, aki a Villarreal elleni idegenbeli bajnokin felvette a feléje dobott banánt, és evett belőle. Válogatottbeli csapattársa, Neymar máris posztolt egy banános képet.

16:21
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Giggs az új Guardiola

A Manchester United dán kapusa, Anders Lindegaard már az új edzővel aratott első győzelem (4-0 a Norwich ellen) után úgy érzi, az ideiglenes menedzser, Ryan Giggs akár hosszú távon megoldhatja a MU problémáját.

"Giggsben óriási potenciál rejlik. Elhiszem, hogy sokan szkeptikusak, de négy edzés és egy bajnoki után úgy érzem, egy új Guardiolával van dolgunk. Kérdés, hogy ő készen áll-e feladatra. Szerencsére a kérdésben nem nekem, hanem a klubnak kell döntenie" - írta blogjában Lindegaard.

"Mindig is megtartott bizonyos távolságot a csapattársaival szemben, ha kellett, kinyiotta a száját, és rendszerint hallgattak is rá. Amit az első héten láttunk tőle, az több volt, mint meggyőző. Feltűnően hasonlít Sir Alex Fergusonhoz, látszik, hogy sokat tanult a futballtörténelem egyik legjobb menedzserétől. A Norwich elleni bajnokit megelőző utolsó beszéde olyan volt, amilyet eddig csak Fergusonnál tapasztaltam."

16:32
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Képernyőn a német túraautó-bajnokság

A Forma-1 és a WTCC (túraautó-világbajnokság) után, a német túraautó-bajnoksággal (DTM) bővül a közmédia autósport kínálata. A hétvégén rajtoló német bajnokság jubileumi, 30. szezonjának összes versenyét élőben közvetíti az M1. A közvetítésekben szakkommentátorként rendre feltűnik majd Michelisz Norbert és Kiss Norbert, akik maguk is túraautó-versenyzők, így saját tapasztalataik alapján hozzák közelebb a DTM-et a rajongókhoz. A szezon május 4-én, Hockenheimben kezdődik, és szintén a legendás német helyszínen zárul október 19-én.

A versenynaptár:
május 3-4. Hockenheim (német)
május 17-18. Oschersleben (német)
május 31. - június 1. Hungaroring
június 28-29. Norisring (német)
július 12-13. Moszkva (orosz)
augusztus 2-3. Red Bull Ring (osztrák)
augusztus 16-17. Nürburgring (német)
szeptember 13-14. Lausitzring (német)
szeptember 27-28. Katon (kínai)
október 18-19. Hockenheim (német)

16:35
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Miért nem golfozhat egy krokodil?

16:57
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Ezért ne adj piros lapot

Kiadós verést kapott a bíró a gölnicbányai járásbeli Rihnó községben, ahol a helyi idősebb diákok a merényiekkel (Nálepkovo) csaptak össze, írja a pozsonyi Új Szó. Amikor a meccs után, a kézfogások során az egyik rihnói focista hasba vágta ellenfelét, a bíró piros lapot adott neki. Erre vagy tíz helyi berohant a pályára, és rugdosni kezdték a bírót, akinek sikerült bemenekülnie az öltözőbe. Mire a rendőrök kiérkeztek, a támadók elmenekültek. A bíró tíz napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja, garázdaság és testi sértés gyanújával indítottak eljárás.

17:14
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Aki gyűlöli a Barca-játékosokat

Vicces videó egy kutyáról, aki gyűlüli a Barca-játékosok neveit. Bár lehet, hogy kamu.

17:33
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Pótáék nagy csatában győztek

A magyar nőiasztalitenisz-válogatott nagy csatában győzött a tokiói csapat-világbajnokság nyitófordulójában. Téglás Péter együttese - Póta Georgina, Pergel Szandra és Madarász Dóra - 3-2-re bizonyult jobbnak az ázsiai származású játékosokkal teletűzdelt amerikaiak ellen. A magyar együttes - amelynek célja, hogy a legjobb 12 között végezzen - kedden két mérkőzést is játszik: előbb a tajvaniak, majd a házigazda japánok ellen.

Eredmények, csoportkör, 1. forduló, nők, B csoport:
Magyarország - Egyesült Államok 3-2
Póta Georgina - Prachi Jha 3-0 (7, 4, 2)
Pergel Szandra - Lily Zhang 0-3 (-10, -9, -9)
Madarász Dóra - Crystal Wang 3-0 (6, 6, 9)
Póta - Zhang 2-3 (-8, 13, 7, -11, -3)
Pergel - Jha 3-2 (-9, 8, 5, -5, 9)

17:48
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Hamis papírokkal vezették a Lokomotiv gépét

Hamis volt a pilótaengedélye a 2011-ben lezuhant Jak-24-es repülőgép pilótáinak, állította hétfőn a Kommerszant című orosz napilap a nyomozókra hivatkozva. A szerencsétlenségben 44-en haltak meg, köztük egy ismert orosz jégkorongcsapat, a háromszoros orosz bajnok jaroszlavli Lokomotiv játékosai. A részletekről itt olvashat.

18:07
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Elhunyt a Portland legendás trénere

Nyolcvankilenc évesen hétfőn elhunyt Jack Ramsay, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének egyik legjobb edzője. A legendás szakember, aki több mint másfél évtizede küzdött rákkal, 1977-ben a klub történetében először és eddig utoljára bajnoki címet nyert a Portland Trail Blazers csapatával. Pályafutása során Ramsay 864 győzelmet aratott és 783 vereséget szenvedett el csapataival, s 20 év alatt 16-szor jutott a rájátszásba. A trénert, aki tagja a sportági Hírességek Csarnokának, 1996-ban az NBA történetének tíz legjobb edzője közé választották. Ramsay 1988-ig edzősködött, ezt követően kommentátorként és elemzőként tevékenykedett.

18:24
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Rossi távozik a Honvédtól

Lemondott Marco Rossi, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klub hétfői közleménye szerint az idényből hátralévő meccseken az eddigi pályaedző, Simon Miklós irányítja az együttest. "A 2014/2015-ös szezon vezetőedzőjének kinevezése júniusra várható" - olvasható a kispestiek MTI-hez eljuttatott közleményében. A 2012 augusztusában kinevezett olasz szakember azt követően döntött a távozás mellett, hogy a Honvéd sorozatban öt vereséget szenvedett el az OTP Bank Ligában, így a nyolcadik helyre csúszott vissza a tabellán. Rossi irányításával a kispestiek tavaly 19 év után végeztek ismét dobogón, s szereztek bronzérmet.

18:33
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Minden készen áll Debrecenben

Minden készen áll a csütörtöki debreceni stadionavatóra, a Nagyerdei Stadion működtetésére aláírták az üzemeltetési szerződést az MSE Kft.-vel - jelentette be Kósa Lajos, Debrecen polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón. Az új stadion gyepén tartott tájékoztatón Kósa Lajos elmondta: az intézmény üzemeltetője 22-22 százalékban a debreceni önkormányzat, illetve a Debreceni Egyetem (DE), 56 százalékban a Campus Eleven Iskolaszövetkezet tulajdonában van. Az új üzemeltető hétfőn a DVSC-vel is megköti a szerződést, s a nyitórendezvény lebonyolításába is bekapcsolódik - tette hozzá a polgármester.

Papp László (Fidesz), Debrecen alpolgármestere elmondta: telt házat várnak a több mint 20 ezres stadion megnyitójára, a jegyek 90 százaléka már elkelt. Május elsejét követően megkezdődik a stadion üzemszerű működése: május 10-én az Újpestet fogadja a Loki a nagyerdei Stadionban. Nagy Attila, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója közölte: felkészültek a Nagyerdőben egyszerre soha nem látott tömeg utaztatására. Az 1-es villamos vonalán meghosszabbították a megállóhelyeket, így már az új spanyol villamosok is közlekedhetnek a stadionhoz vezető útvonalon, de nagyszámú autóbuszt is beállítanak a megnyitó napjára.

18:45
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Immobilét akarja a Dortmund

A Torino 21 gólnál járó csatáráért állítólag 20 millió eurót sem sajnálna a Borussia Dortmund, a fiatal olaszt a Bayernhez távozó Robert Lewandowski helyére vinnék a németeket. A helyzetet bonyolítja, hogy Ciro Immobile játékjogának a fele még nevelőegyesületének, a Juventusnak a birtokában van, így a három klubnak együtt kell tárgyalóasztalhoz ülnie. 

18:55
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Valahol a Himalájában kicseng

Princzkel Tamás, a Himalaláján eltűnt felvidéki túrázó telefonja kicseng, de nem veszi fel senki. A 4400 méteren eltűnt férfit napok óta keresik, a pozsonyi Új Szó úgy tudja, most már helikopterekkel is, miután a szállásán megtalálták az összes felszerelését. A túrázó testvére elmondta, Princzkel nem számított gyakorlott hegymászónak. 

19:44
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Megy a Roma-Juve szópárbaj

Már nehéz megmondani, ki kezdte, de a legutóbbi epizód onnan indult, hogy Rudi Garcia, a Roma edzője szerint a Juve ellenfelei nem tesznek meg mindent a torinóiak ellen, hanem eleve feltartott kézzel lépnek pályára. Antonio Conte egyszerűen "falusinak", majd később "kocsmai dumának" nevezte vetélytársa megnyilvánulását, mire Garcia ma azt nyilatkozta, kicsit idegesnek látja Contét, de nem akarja folytatni a vitakozást. A két csapat az utolsó előtti fordulóban Rómában találkozik, de lehet, hogy oda már bajnokként érkezik a Juve. 

19:58
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Zidane a Realhoz hívja Pogbát

A 20 éves francia zsenit nem csak a Real Madrid akarja, de állítólag Carlo Ancelotti megbízta a középpályás honfitársát, Zinedine Zidane-t, hogy csábítsa a csapathoz Pogbát. A játékosért egyébként a PSG 70 millió eurót kínált, ezt kéne felül licitálnia a Madridnak - vagy Zidane-nak eredményesen bevetni bájait. 

20:03
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Befejezi az aranycipős focista

Kevin Phillips, a 2000-ben 30 góllal angol gólkirályi címet és európai aranycipőt nyerő csatár 40 évesen úgy döntött, befejezi. A Crystal Palace támadója, aki korábban több csapatban, köztük Gera Zoltán WBA-jában is szerepelt, idén is pályára lépett a Premier League-ben, és ezzel minden idők harmadik legidősebb mezőnyjátékosa lett az angol első osztályban. 

20:38
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Jim Carrey és Spike Lee szurkol

Rangers-meccsen, nyilván

20:49
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Azonosították a banándobálót

Az AS szerint a Villarreal azonosította a Dani Alvest banánnal dobáló szurkolót, és súlyos büntetést ró majd rá. Nem kizárt, hogy soha többé nem mehet be az El Madrigalba, és elveszik a szurkolói kártyáját is. 

21:03
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Gyöngyösi távozik a Spandautól

Bár előzetesen arról szóltak a hírek, hogy a szezont még befejezi a berlini pólócsapat élén Gyöngyösi András, úgy néz ki, "feloldhatatlan ellentétek miatt" a magyar szakember azonnali hatállyal felbontja szerződését a Spandaunál. 

21:39
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Tolják a bírók a Juventust

A rómaiak által gyakran emlegetett mondatot most a Milan legendája, Dejan Szavicsevics vette fel, aki szerint a játékvezetők nélkül is bajnok lenne a Juve, de tagadhatatlan, hogy sokat segítettek Conte csapatának a bírók. 

21:54
2014. április 28.
Vágólapra másolva!

Mára ennyi volt

Köszönjük a mai figyelmet, tartsanak velünk holnap is.