A Barca és a ManUnited pocsék napja

Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül
Kikapott az FC Barcelona és a Manchester United, meghalt Luis Aragonés, aki 2008-ban Eb-aranyhoz segítette a spanyolokat, halott bokszolóval fotózkodott a család, egy anya pedig talán még soha nem örült ennyire két meccsjegynek, Görbiczék csak ikszeltek a kézi-BL-ben, Huszti Szabolcs két gólpasszt adott. Szombati sporthírek.
11:00
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Meghalt Luis Aragonés

75 éves korában meghalt Luis Aragonés, a spanyol válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki 2008-ban Európa-bajnoki aranyéremhez segítette az együttest.

11:33
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Megalázott Gerendás

Nem tudja értelmezni a menesztéséről szóló közleményt, és megalázottnak érzi magát Gerendás György, a ZF-Eger férfivízilabda-csapatának szakvezetője, akitől a Bajnokok Ligájában elszenvedett súlyos, 20-7-es rijekai vereség után pénteken vált meg a klub. Részletek itt.

11:40
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Lesz miért izgulni

Hét angol, hat német, négy spanyol és három olasz bajnokit is játszanak szombaton, íme az európai labdarúgó topligák mai programja (és a napi tévéműsor-ajánló):

Anglia, Premier League, 24. forduló:
13.45: Newcastle - Sunderland
13.45: West Ham - Swansea 
16.00: Cardiff - Norwich 
16.00: Everton - Aston Villa 
16.00: Fulham - Southampton 
16.00: Hull City - Tottenham 
16.00: Stoke City - Manchester United

Németország, Bundesliga, 19. forduló:
15.30: Schalke - Wolfsburg 
15.30: Leverkusen - Stuttgart
15.30: Hoffenheim - Hamburg
15.30: Mainz - Freiburg 
15.30: Augsburg - Werder Bremen
18.30: Hannover - Mönchengladbach

Spanyolország, Primera División, 22. forduló:
16.00: Barcelona - Valencia
18.00: Levante - Rayo Vallecano
20.00: Getafe - Valladolid
22.00: Málaga - Sevilla

Olaszország, Serie A, 22. forduló:
18.00: Cagliari - Fiorentina 
18.00: Bologna - Udinese
20.45: Milan - Torino

12:10
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Koeman nem hosszabbít

A Telegraaf.nl információja szerint nem újítja meg szerződését Ronald Koeman, a Feyenoord edzője, és nyáron távozik a klubtól.

"Közel három éve itt vagyok, az első naptól kezdve nagyon jól érzem magam, de így döntöttem" - írta közleményében Koeman.

Irányítása alatt a csapat a 2011-12-es bajnokságban ezüstérmet nyert, tavaly a harmadik helyen végzett, jelenleg pedig 21 forduló után a negyedik helyen áll.

12:22
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

NOB-elnök a szomszédban

"Ez hihetetlen! A magyar csapat házába költözött a NOB elnöke! Thomas Bach a szomszéd szobában lakik. Nagy Zsigmond csapatvezetővel meg is ajándékoztuk egy csapatkönyvvel, egy jelvénnyel es egy piros fehér zöld sísapkával!" - írta Facebook-oldalán Siklós Erik, a szocsi olimpián lévő magyar csapat sajtóattaséja.

12:48
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Kosovic Újpesten

Hivatalossá vált, hogy Nebojsa Kosovic kölcsönben lila-fehérben játszik a tavaszi idényben, írja az Ujpestfc.hu portál. A montenegrói utánpótlás-válogatott középpályás 1995. február 24-én született Niksicben, de már egészen fiatalon a Vojvodina utánpótlás-csapataiban szerepelt. A felnőttek között 16 évesen és 44 naposan mutatkozott be a szerb élvonalban. A 177 centiméter magas irányító végigjárta a montenegrói utánpótlás-válogatottakat, nyár óta már az U21-es keretnek a tagja. A napokban szerződtette a Standard Liége, onnan került kölcsönbe Újpestre.

13:15
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Priskin mégis Izraelben

Az Austria Wien labdarúgócsapata a hivatalos honlapján közölte, hogy 2015 nyaráig (plusz egy évre szóló opciós joggal) szerződtette az orosz másodosztályú Alanyija Vlagyikavkaz magyar válogatott csatárát, Priskin Tamást, de fél évre, azonnal kölcsön is adta az izraeli Maccabi Haifának.

13:21
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Póta döntős

A negyedik helyen kiemelt Póta Georgina kellemes meglepetést szerezve bejutott a fináléba a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World Tour-sorozatának idei első, szombathelyi versenyén, miután a szombat délelőtti elődöntőben kétszettes hátrányból fordítva 4-3-ra legyőzte a jóval esélyesebbnek tartott holland Li Jiaót.

13:37
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Ötmilliót bukott a Cardiff

A nyáron nyolcmillió angol fontért szerződtette a Cardiff City a dán csatárt, Andreas Corneliust, ám annyira nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy a walesi csapat hárommillióért eladta volt csapatának, az FC Köbenhavnnak. Cornelius a 2012-13-as dán bajnokságban 32 mérkőzésen 18 gólt szerzett, és ezzel gólkirály lett, de a Cardiffban tizenegy bajnokin egyszer sem talált be az ellenfelek kapujába,

13:55
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Durant elszúrta

Kevin Durant sorozata véget ért, miután 13. fellépésén már nem sikerült neki megint legalább 30 pontot dobnia az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA). Az Oklahoma City Thunder nyerőembere a bajnoki alapszakasz legutóbbi játéknapján csak 26 pontig jutott, ám így is jelentős érdemei voltak abban, hogy csapata győzött a Brooklyn Nets otthonában.

Eredmények:
Brooklyn Nets - Oklahoma City Thunder 95-120
Orlando Magic - Milwaukee Bucks 113-102
Philadelphia 76ers - Atlanta Hawks 99-125
Minnesota Timberwolves - Memphis Grizzlies 90-94
Dallas Mavericks - Sacramento Kings 107-103
Denver Nuggets - Toronto Raptors 90-100
Los Angeles Lakers - Charlotte Bobcats 100-110
Utah Jazz - Golden State Warriors 90-95

14:22
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Túl sok a hó

A szervezők törölték a női alpesi sízők Világkupa-versenyét óriás-műlesiklásban a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. A szlovéniai viadalon a reggeli órákban kétszáz pályamunkás igyekezett használható állapotba hozni a pályát, megküzdeni az egy nappal korábban lehullott hatalmas mennyiségű hóval, de minden igyekezet hiábavalónak bizonyult. A nemzetközi sportági szövetség (FIS) bejelentése szerint ugyanis a havazást felváltó eső és a sűrű köd ellehetetlenítette a szombati versenyt, amely az utolsó lett volna a szakágban a pénteken rajtoló szocsi olimpia előtt.  A viadalt eredetileg nem is Kranjska Gorán akarták lebonyolítani, hanem egy másik szlovéniai téli síközpontban, Mariborban, onnan azonban át kellett helyezni - hóhiány miatt.

15:02
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Ez ám a meglepetés!

Egy férfi Super Bowl-jegyekkel lepte meg édesanyját, aki 1970 óta drukkol a Seattle Seahawks-nak, és 2002 óta van jegye a hazai meccsekre. A reakció magáért beszél.


A tengerentúli amerikaifutball-bajnokság, az NFL nagydöntőjét a Seattle a Denver Broncosszal játssza magyar idő szerint vasárnap éjszaka.

15:22
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Elhunyt Kökény József

Életének 74. évében, hosszú betegség után elhunyt Kökény József, a Ferencvárosi TC 1964-1965-ös VVK-győztes csapatának jobbszélsője - írja az NSO.hu. A ceglédi nevelésű csatár az FTC színeiben 1961 és 1964 között 41 NB I-es bajnoki mérkőzésen egy gólt szerzett, s kétszer (1962-1963 és 1964) nyert a zöld-fehérekkel bajnoki aranyérmet. Ezután 1965-től 1970-ig a Salgótarjáni BTC élvonalbeli együttesében 57 találkozón háromszor talált a hálóba. Lánya, Kökény Beatrix olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, az FTC jelenlegi szakosztályvezetője.

15:44
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Néma gyász a Real Madridnál

A Real Madrid edzésén egyperces néma gyászszünettel emlékeztek meg a korábbi spanyol szövetségi kapitányra, Luis Aragonésre, aki szombaton reggel halt meg. A mostani Realból Sergio Ramos, Xabi Alosno éa Iker Casillas is szerepelt Aragonés válogatottjában.

16:14
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Ellepik a nők a Tourt

Női versenyzők is indulhatnak az idei Tour de France-on, legalábbis az utolsó szakaszon. A szervezők döntése szerint 1989 óta először állhatnak rajthoz hölgyek a záróetapon, amely általában csak egy gálabringázás, hiszen addigra eldől a verseny. A befutó a Champs-Élyseés-n lesz, a női kerékpársport vezetői szerint ez egy nagyszerű alkalom arra, hogy népszerűsítsék a sportág ezen vállfaját, és remélik, hogy a nagy nézettség miatt szponzorok is érkeznek majd a női csapatokhoz is.

16:31
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Így nem lehet síelni

Törölték a férfi alpesi sízők szombati St. Moritz-i világkupaversenyét, amelyet lesiklásban rendeztek volna meg. A verseny eredetileg a németországi Garmisch-Partenkirchenben lett volna, ám a lebonyolítását az új, svájci színhelyen is lehetetlenné tette a nagy köd.

A rajt időpontját több ízben is módosították, hátha javulnak a látásviszonyok, de kora délután le kellett fújni a viadalt. A férfiak óriás-műlesikló versenyét szintén St. Moritz-ban tervezik megrendezni vasárnap.

Pénteken még jók voltak a körülmények St. Moritz-ban Forrás: AFP/Guenter Schiffmann
16:55
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Földöntúli felépülés

Steven Samkos november 11-én szenvedett sípcsonttörést, de már ismét jégen edz. A legelső diagnózisok műtétről és 4-6 hónapos kihagyásról szóltak, egy átlagos sportolónál egy ilyen sérülés 6-9 hónap lett volna. Az NHL talán legjobb csatára (2010-ben és 2012-ben is gólkirály volt) elképzelhető, hogy a szocsi olimpián már játszhat a kanadai válogatottban. Részletek a villámgyors felépülésről ide kattintva.

17:00
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Magyar bravúr Szombathelyen

A negyedik helyen kiemelt Póta Georgina ezüstérmes lett a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World Tour-sorozatának idei első, szombathelyi versenyén, miután a szombat délutáni döntőben nagy csatában, 4-3-ra kikapott az osztrák Liu Jiától. A magyar játékos, aki pályafutása során először jutott WT-viadal fináléjába, a szetteket tekintve már 3-1-re is vezetett, ezek után szenvedett vereséget. A Berlinben légióskodó, 29 éves Póta a délelőtti elődöntőben az első helyen kiemelt holland Li Jiaót búcsúztatta.

17:14
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Verhetetlen a korábbi sereghajtó

A néhány fordulóval ezelőtt még sereghajtó Sunderland 3-0-ra verte idegenben a Newcastle Unitedet, és elmozdult a kiesőzónából. A Sunderland a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert, egy pedig döntetlen lett.

Premier League, 24. forduló:
Newcastle - Sunderland 0-3 (0-2)
gól: Borini (19. - 11-esből), Johnson (23.), Colback (80.)

West Ham United - Swansea City 2-0 (2-0)
g: Nolan (26., 45.)
kiállítva: Carroll (59. - West Ham)

17:38
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Hátborzongató fotó - holttesttel pózolt a család

Christopher Rivera bokszolónak az volt a kérése, hogy halála után olyan temetése legyen, amely utal a bokszkarrierjére. A család teljesítette a tragikus hirtelenséggel elhunyt sportoló kívánságát, egy ringet állítottak fel, és a szorítóban le is fényképezkedtek a felöltöztetett holttesttel.

Balra az édesanya, középen a bokszoló fia, jobbra a felesége Forrás: MTI/AP/Ricardo Arduengo

17:47
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Zseniális vagy szerencsés Barca-gól?

Alexis Sánchez furcsa góljával szerzett vezetést a Barcelona a Valencia ellen a spanyol bajnokság délutáni mérkőzésén. A chilei csatárt kellene megkérdezni, hogy így akarta-e, mi nem tudjuk eldönteni.

18:14
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Mártózás a jéghideg Dunában

A Dunakeszi révnél úszott szombaton ifjabb Schirilla György a Dunában. A sportember ezúttal nem szelte át a folyót, hanem csónakkal vitték be a közepére, s onnan tempózott ki a mintegy 2-300 fős nézőközönséghez.

A téli fagyos Dunában minden évben többször megmártózó Schirilla célja a hagyományőrzés - édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.

Schirilla György egy motorcsónakból merült a vízbe Forrás: MTI/Máthé Zoltán
18:22
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Bajban a Barca

A Valencia fordítani tudott, és Messi hiába lőtt be 1-2-nél egy büntetőt, ismét vezetést szereztek a vendégek, így 25 perccel a vége előtt a Valencia 3-2-re vezet a Barcelona otthonában.

18:47
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Messiék otthon kaptak ki

A Valencia idegenben 3-2-re legyőzte a Barcelonát a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Utoljára 2012 áprilisában kapott ki hazai bajnokin. Részletek és gólok itt.

18:50
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Érdi kézigyőzelem a KEK-ben

Kilencgólos előnnyel utazhat az Érd a német Buxtehude csapatához a visszavágóra a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjében, miután idehaza, a szombati első mérkőzésen 32-23-ra nyert.

Eredmény, női KEK, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Érd - Buxtehude (német) 32-23 (14-12)

A magyarok jól kezdtek, de a vendégek is tartották magukat, s bár 6-3-ra, majd 6-5 után 8-6-ra sikerült megugrania az Érdnek, a Buxtehude utolérte a hazai csapatot. Mi több: sorozatban lőtt gólokkal a vezetést is átvette (8-10). Az első félidő hajrája azonban a vendéglátóknak sikerült jobban, akik fordítottak és kétgólos előny mellett várhatták a folytatást (14-12).

A második harminc perc elején egy ideig maradt az egy-két találatnyi különbség, utána viszont az Érd tempósabb és hatékonyabb játékot produkálva elhúzott 22-16-ra. Nem vett vissza a hazai együttes az iramból, aminek jutalmaként előbb 25-18-as, majd 27-19-es vezetést mutatott az eredményjelző. A meccs finisében - három perccel a lefújás előtt - sikerült tízgólosra növelni az előnyt (31-21), amiből kilenc a legvégén is megmaradt, így komoly továbbjutási eséllyel várhatja az Érd a jövő szombati, németországi visszavágót.

18:52
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Szalai nélkül nyert a Schalke

A Szalai Ádám nélkül felálló Schalke 2-1-re legyőzte a Wolfsburgot a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. 

Bundesliga, 19. forduló:
Schalke 04 - Wolfsburg 2-1 (1-0)
Augsburg - Werder Bremen 3-1 (1-1)
Hoffenheim - Hamburger SV 3-0 (2-0)
Bayer Leverkusen - VfB Stuttgart 2-1 (1-1)
FSV Mainz - Freiburg 2-0 (1-0)

19:03
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Keserédes fehérvári siker

A Székesfehérvár jutott lépéselőnyhöz a Váccal szemben a női kézilabda EHF-kupa nyolcaddöntőjében, miután a párharc első összecsapásán, szombaton három góllal győzött.

EHF-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Fehérvár KC - Ipress Center-Vác 22-19 (12-8)

Az egy párba sorsolt magyar csapatok nyitótalálkozóján a Fehérvár játszott jobban és eredményesebben, ám sem az első, sem a második félidőben gyűjtött tetemes előnyét nem tudta megtartani szívósan küzdő riválisával szemben. Hátrányából a Vác jelentősen faragott, s miután egy góllal megnyerte a második játékrészt, csupán három találat "deficitet" kell ledolgoznia ahhoz, hogy a nyolc közé jusson. A jövő szombati visszavágón a Fehérvár KC-nak kiválóan kell teljesítenie, hogy a negyeddöntőbe kerüljön.

19:35
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Megint leckéztették a ManUnitedet

Nagy meglepetésre kikapott a Stoke Citytől a Manchester United az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombati játéknapján. A címvédő és továbbra is szenvedő MU vendéglátója nagyon rossz sorozatot szakított meg, ugyanis nyolc nyeretlenül megvívott meccs után tudott ismét győzni. (Részletek és gólok itt.)

Eredmények:
Stoke City - Manchester United 2-1 (1-0)
Cardiff City - Norwich City 2-1 (0-1)
Everton - Aston Villa 2-1 (0-1)
Fulham - Southampton 0-3 (0-0)
Hull City - Tottenham Hotspur 1-1 (1-0)

19:54
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

A küszöbön bukott el az orosz szépség

Az első helyen kiemelt orosz Marija Sarapova nem jutott be a 710 ezer dollár (159 millió forint) összdíjazású, párizsi fedettpályás női tenisztorna fináléjába, mivel a szombati elődöntőben 4:6, 6:3, 6:4-re kikapott honfitársától, Anasztaszja Pavljucsenkovától. Sarapova az első szettet még meg tudta nyerni, ám a folytatásban Pavljucsenkova jobban játszott és fordított.

Sarapova ezen a hétvégén nem nyer tornát Forrás: AFP

20:46
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Meglepték a Fiorentinát

A negyedik helyen álló Fiorentina meglepetésre 1-0-ra kikapott a 14. Cagliari otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján.

Eredmények:
Cagliari - Fiorentina 1-0 (1-0)
Bologna - Udinese 0-2 (0-1)

21:45
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Nem tudtak nyerni Görbiczék a kézi-BL-ben

A címvédő Győr először vesztett pontot a női kézilabda Bajnokok Ligája 2013/14-es kiírásában: a középdöntő első fordulójában a 2012-es győztes montenegrói Buducsnoszt Podgorica 23-23-as döntetlennel távozott az Egyetemi Csarnokból. (Bővebben a mérkőzésről, nyilatkozatok.)

22:03
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Huszti két gólpasszt adott

A Hannover hazai pályán nyert a Mönchengladbach ellen a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. A győztes csapatban Huszti Szabolcs két gólpasszt adott, majd a 87. percben lecserélték.

Eredmény:
HSV Hannover - Borussia Mönchengladbach 3-1 (0-0)

(Itt megnézheti a meccs összefoglalóját.)

22:28
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Hosszú Katinka: két arany, egy bronz

A pénteki három elsőséget követően szombaton két számban győzött, egyben pedig harmadik lett Hosszú Katinka a franciák hagyományos nizzai nemzetközi úszóversenyén.

A Vasas 24 éves világ- és Európa-bajnoknője a második napon előbb 100 méter háton diadalmaskodott 1:01.11 perccel, majd az 50 méter pillangó bronzérme után (27.02 mp) a 400 méter vegyes első helyét szerezte meg 4:37.68 perces idővel, bő negyven perc leforgása alatt.

Hosszú pénteken 200 m háton, 100 m pillangón és 50 m gyorson nyert, utóbbi döntőben 25.19 másodperces országos csúccsal.

A férfiaknál a nyitónapon 200 m háton második Földházi Dávid szombaton még inkább remekelt: a Bácsvíz-KVSC tavaly ifi Eb-bronzérmes, 19 éves versenyzője 100 m háton 56.88 másodperccel, 400 m vegyesen pedig 4:26.74 perccel győzött.

22:39
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Pár centiről lőtt gólt a Heerenveen magyarja

A magyar U21-es válogatott védő, Otigba Kenneth pár centiről szerzett gólt a Heerenveen holland bajnokiján: az ADO Den Haag elleni meccset végül 3-0-ra nyerték meg a vendéglátók.

22:55
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Remek szolnoki kosársiker az Adria Ligában

A Szolnoki Olaj győzelmet aratott a Radnicki Kragujevac vendégeként a férfi kosárlabda Adria Liga 19. fordulóban. Az Eurochallenge-kupa legjobb 16 csapata közé jutott magyar együttes elsősorban a második negyedbeli eredményes játékával kerekedett vendéglátója fölé.

Adria Liga, 19. forduló:
Radnicki Kragujevac (szerb) - Szolnoki Olaj 82-91 (19-14, 13-30, 20-22, 30-25)
legjobb dobók: Lesic 19, Marinovic 19, illetve Vojvoda 26, Holiday 18,

A Szolnok hat győzelemmel és 13 vereséggel áll a sorozatban.

22:59
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Visszavágott a Volán a 2-8-ért

A két napja hazai pályán elszenvedett súlyos veresége után a Sapa Fehérvár AV19 idegenben 4-1-re legyőzte a szlovén Olimpija Ljubljanát az osztrák jégkorongligában (EBEL).

Középszakasz, alsóház (7-12. helyért):
Olimpija Ljubljana (szlovén) - Sapa Fehérvár AV19 1-4 (0-1, 1-1, 0-2)
gól: Verlic (30.), illetve Benk (18.), Sarauer (21.), Kovács (47.), Banham (55.)

A magyar együttes csütörtökön 8-2-re kapott ki riválisától, és akkor első vereségét szenvedte el a középszakaszban. A székesfehérváriak jelenleg öt győzelemmel és egy vereséggel állnak az alsóházban, ahonnan tíz forduló után a hat csapatból a két legjobb kerül be a rájátszásba, azaz csatlakozik a felsőház hat együtteséhez.

23:01
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Gerendás nélkül egyből bukott az Eger

A legutóbb ezüstérmes Szolnok hazai medencében két góllal legyőzte a címvédő Egert, amely ezzel elveszítette veretlenségét a férfi vízilabda ob I-ben. A 17. forduló szombati rangadóján az egriek először játszottak a pénteken menesztett Gerendás György vezetőedző nélkül, akinek a helyét az eddigi másodedző, Dabrowski Norbert vette át.

Eredmény:
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC - ZF-Eger 8-6 (3-0, 1-3, 3-1, 1-2)
legjobb góldobók: Vámos 3, Mitrovic 2, illetve a vendégek góljait hat játékos szerezte

OSC-Újbuda - Kaposvári VK 7-9 (2-1, 3-2, 1-3, 1-3)
PVSK-Fűszért - Hegyvidék-Ybl 16-9 (2-0, 4-4, 5-2, 5-3)
Lactiv-VasasPlaket - KSI SE 10-8 (2-2, 3-3, 4-1, 1-2)
BVSC-Zugló - RacioNet-Honvéd 14-11 (2-3, 4-4, 6-3, 2-1)

A tabella:
1. ZF-Eger 18 16 1 1 253-130 49 pont
2. Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 17 16 - 1 228-127 48
3. A-Híd Szeged VE 18 14 1 3 232-145 43
4. RacioNet-Honvéd 17 13 1 3 213-154 40
5. Lactiv-VasasPlaket 17 10 3 4 177-140 33
6. Debreceni VSE 17 8 1 8 174-165 25
7. BVSC-Zugló 16 8 - 8 172-170 24
8. Kaposvári VK 17 8 - 9 169-181 24
9. PVSK-Fűszért 18 6 1 11 169-199 19
10. OSC-Újbuda 17 5 - 12 160-187 15
11. Széchenyi Bank-FTC 17 4 1 12 153-170 13
12. KSI SE 17 4 - 13 154-223 12
13. Valdor-Szentesi VK 15 2 1 12 109-195 7
14. Hegyvidék-Ybl 17 - - 17 127-304 0

23:07
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Atlétika: világcsúcs női 1500 méteren

Az etióp Genzebe Dibaba 3:55.17 perccel fedettpályás világcsúcsot állított fel női 1500 méteren a karlsruhei nemzetközi atlétikai versenyen. A 22 éves középtávfutó Jelena Szoboljova 3:58.28 perces rekordját múlta felül, amelyet az orosz atléta utóbbi 2006-ban Moszkvában ért el.

23:46
2014. február 1.
Vágólapra másolva!

Bombagóllal mentett pontot a Milan

1-1-es döntetlennel ért véget az AC Milan és a Torino mérkőzése az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.

Eredmények:
AC Milan - Torino 1-1 (0-1)
Cagliari - Fiorentina 1-0 (1-0)
Bologna - Udinese 0-2 (0-1)

00:07
2014. február 2.
Vágólapra másolva!

Hihetetlen ollózás a futsal-Eb-n

Az orosz futsalválogatott játékosa, Eder Lima parádés gólt ollózott a Portugália elleni meccsen a belgiumi futsal Európa-bajnokságon.

(A videót az NSO-n láttuk.)

00:22
2014. február 2.
Vágólapra másolva!

Orbán fia újra Felcsúton focizik

A téli szünetben két játékos távozott a Videoton II-ből: Sárközi Norbert az NB II-es Dunaújváros együttesébe igazolt, míg Orbán Gáspár kölcsönszerződése lejárt, és visszatért a Puskás Akadémia csapatába - olvasható a Videoton hivatalos weboldalán.

Orbán Gáspár elmondhatja magáról, hogy egyszer már szerepelt a Videoton első csapatában. Tavaly november 20-án, a Ligakupa 6. játéknapján a Videoton 3-0-ra legyőzte a Dunaújvárost idegenben, a fehérvári csapatba csereként állt be a 21 éves középpályás.

(2011-ben írtuk: Orbán fiával is megtörténhet az egynapos focicsoda)

00:34
2014. február 2.
Vágólapra másolva!

Golovkin: TKO-siker Adama ellen

Hetedik menetes TKO-győzelemmel védte meg a címeit a középsúlyú Gyennagyij Golovkin. Ellenfele, Osumanu Adama már a nyitó menetben padlót fogott, és bár volt néhány ígéretes akciója, sajnos nem tudta érdemileg felvenni a kesztyűt a kazah világbajnokkal.

Golovkin végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést és keményen megdolgozta kihívóját. A negyedik és az ötödik menetben Adama is felélénkült egy kicsit, de a hatodikban egy újabb Golovkin-akciót követően ismét padlóra került. A hetedikben egy balegyenestől ismét számoltak a ghánai kihívóra, majd ezt követően egy balhorog újból megrendítette őt, amire Luis Pabon vezetőbíró beszüntetéssel reagált.

Golovkin ezzel a győzelemmel megszerezte profi karrierje 29. győzelmét, és a hírek szerint legközelebb áprilisban James Kirkland ellen láthatjuk a Las Vegasi-i MGM-ben.

(www.profiboksz.hu)

00:35
2014. február 2.
Vágólapra másolva!

Vége

Ezzel vége a szombati hírzuhatagnak, viszlát vasárnap.