A résztvevőkre is szigorú előírások vonatkoznak majd a nyitóünnepségen

Horizontal OLYMPIC GAMES
The Olympic flag is carried onto stage during the opening ceremony of the Rio 2016 Olympic Games at Maracana Stadium in Rio de Janeiro on August 5, 2016. (Photo by GABRIEL BOUYS / AFP)
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt még a sportolók számára is szigorú előírások lesznek érvényben a tokiói olimpia jövő pénteki nyitóünnepségén.
Vágólapra másolva!

"A bevonuláson részt vevő versenyzőknek a stadionon kívül két-, belül pedig egyméteres távolságot kell tartaniuk egymástól, és végig maszkot kell viselniük" - jelentette ki csütörtökön Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, aki kifejtette, nem tudja megmondani, hány magyar vesz részt az ünnepségen, mert a sportolók maguk dönthetik el, hogy ilyen körülmények között jelen kívánnak-e lenni az eseményen.

A sportvezető elmondta, kísérőként is mindössze hatan vonulhatnak a sportolókkal,

ebből Dósa Viktória csapatvezető lesz az egyik, a másik ötöt pedig a tervek szerint kisorsolják majd a jelentkezők között. Vékássy arról is beszélt, hogy a zárt kapus eseményen a lelátón is csak nagyon korlátozott számban foglalhatnak helyet a meghívottak, ugyanis a nemzeti olimpiai bizottságok képviseletében csupán az elnök és a főtitkár vehet részt, rajtuk kívül pedig a helyszínre utazó vezető politikusok lehetnek jelen.

Nem lesz könnyű minden szabályt betartani és betartatni sem Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A 2019 decemberében átadott, 68 ezer férőhelyes Olimpiai Stadionban már javában készülnek a nyolc nap múlva esedékes ünnepségre. A létesítmény környékét már teljesen elzárták az autós forgalomtól, de a szomszédságában lévő Japán Olimpiai Múzeumnál sok gyalogos fotózkodik az olimpia legfőbb jelképével, az ötkarikával, vagy éppen a szigetországban megrendezett korábbi három játékok - az 1964-es tokiói nyári, valamint az 1972-es szapporói és az 1998-as naganói téli olimpia - kicsinyített jelképeivel.

Az viszont továbbra is talány, hogy a mostani eseményen hol fog állni és milyen lesz a kandeláber,

amelyben az olimpiai láng lobog majd 16 napon át, ugyanis azt nem látni a lelátóról. Az azonban látszik, hogy az Olimpiai Stadion küzdőtere teljesen le van takarva, illetve áll az az emelvény is, amelyen a zászlórúdra felhúzzák majd az olimpiai lobogót, és amelyen vélhetően elhangzik a szervezőbizottság elnökének, vagy éppen Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elsőszámú vezetőjének a beszéde.