Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Annak ellenére, hogy elég rosszul úsztam utána is elég jól éreztem magam. Kimondottan jó kedvem volt, pedig okom nemigen lett volna rá. Futni fogok, ahogy bírok, kifutom magam és kész. Ez már egyszerű. A többi már nem az én kezemben van. Majd ülök csak és várok. Várom Boriszt."
Ezt mondta Balczó András élete utolsó olimpiáján a futás előtt. 1972-ben Münchenben.
Akkor még ötnapos volt az öttusa. Minden napra egy tusa. Vasárnap lovaglással kezdtek a sportolók, ebben Balczó vert egy akadályt, és az időt is kissé túllépte. A 17. helyen állt ezen szám után. Aztán jött a vívás, melyhez hasonlóan kaotikus esemény nem sok volt az olimpiák történetében. 19 ország delegált három-három öttusázót, Ausztrália kettőt.
Mivel mindenki mindenki ellen pástra lépett, a reggel induló program végeredményére kis túlzással másnap reggelig kellett várni.
A sportújság lapzártáig nem is érkezett meg, így a hétfői esemény eredményét legkorábban szerdán tudták meg a magyar olvasók.
Persze volt akkor már rádióközvetítés, sőt, erősen korlátozott időben a tv is mutatott valamit Münchenből, így azért valamilyen szinten követhették az eseményeket a hazai sportrajongók. Így konstatálhatták, hogy a vívás után Balczó feljött összetettben a második helyre, majd a lövészet után visszaesett a harmadikra. A csapat (mert akkor még ilyen is volt, a három azonos országbeli versenyző eredményét összeadták) viszont már ekkor elveszítette az esélyét az aranyéremre. Vagyis három nap után már csak az egyéniben lehetett bízni, és Balczó győzelméért egy ország szorított. Tízszeres világbajnok volt, ebből ötöt egyéniben szerzett, és volt két olimpiai bajnoki címe is, csapatban. Rómában és Mexikóvárosban nyert a társakkal, és az 1968-as játékokon csak 11 ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a győztes svéd Björn Ferm.
Ennél kisebb különbséggel alig lehet lemaradni öttusában.
Az egyéni olimpiai arany lett volna a pályafutásának méltó befejezése, kis túlzással az ellenfelein kívül az egész világ szurkolt ezért.
Ám a negyedik nap, az úszás rosszul sikerült neki, még a mexikói szomorítója Ferm is megelőzte. Stílszerűen szólva „elúszni" látszott a remélt aranyérem.
A matematikusként is kiváló öttusázók kiszámolták, hogy Borisz Onyiscsenkonál 28, Pavel Lednyevnél 20 másodperccel kell jobbat futnia a magyar sztárnak az utolsó napon.
Akkor még egyéni indításos volt a futás, vagyis a müncheni Olimpiapark kellemetlen emelkedőjén kívül az órával küzdöttek az öttusázók. Így fordulhatott elő az, amiről Balczó a futás előtt beszélt. Vagyis ő már a célban volt, amikor a nagy ellenfél, Onyiscsenko rajtolt. A 12:42.6-os időről nem nagyon lehetett megmondani, hogy mennyit ér, míg a többiek nem indultak el. Kegyetlen negyedóra lehetett az mindenkinek, aki ott volt. Elsősorban persze Balczónak. Minden magyar szinte telepatikusan tolta előre az ellenfél óráját. Túl kellett annak jutnia a 13:10-en. Gondolatban nyomták vissza a szovjet fiút, hogy minél később érjen a stadionba. Minden másodperc, amelyben nem tűnt fel, közelebb hozta a győzelmet. Aztán Onyiscsenko beért a legendás sátortető alá, ám az óra már nagyon közel volt a 13:10-hez. És még a futópályán haladt a cél felé, amikor túljutott azon.
Balczó András feltette fantasztikus karrierjére a koronát.
Háromszoros olimpiai bajnokként vonult vissza, ennél több címe senkinek nincs öttusában. Sőt, ennyi sincs. Ez bizonyítja, hogy az öttusa mennyire kiszámíthatatlan sport. Csak a legnagyobb tudott háromszor a dobogó tetején állni. 10 öttusázónak van 2-2 olimpiai aranya.
Közülük Török Ferenc, Németh Ferenc, Martinek János magyar. Svédországgal holtversenyben Magyarországnak van a legtöbb aranyérme, kilenc. Pedig négy olimpián nem is vették részt honfitársaink. 1912-ben rendeztek először versenyt ebben a sportban, és magyar versenyző először 1928-ban indult. Vagyis adtunk egy kis előnyt a vetélytársaknak. Amszterdamban még csak 1 sportolónk vett részt, ezt követően mindig maximális volt a létszám, természetesen 1984-et nem számítva. 1952-től kezdve 11 olimpián keresztül csapatverseny is volt, ami azt jelentette, hogy a három egyéni induló pontszámát összeadták, vagyis ugyanazzal a teljesítménnyel, két éremre is „be lehetett nevezni". Éppen ezen tény miatt vették le a műsorról, pedig mi, magyarok szerettük. A kilenc aranyból négyet csapatban nyertünk.
Az elsőt is rögtön három ember közös munkájának köszönhetjük, az első ilyen kiírásban, 1952-ben Benedek Gábor, Kovácsi Aladár és Szondy István diadalmaskodott.
Az akkori öttusát nehéz bármilyen szinten is a maihoz hasonlítani, a legmókásabb a tereplovaglás volt, erdőn-mezőn át. Persze akkor még nem kellett se szponzornevekkel, se tv-kamerákkal tele rakni a versenypályát. 1960-ban duplázott a mini küldöttség, és egy bronz híján a maximális éremszámmal tért haza Rómából. Németh Ferenc első lett, Nagy Imre második, csak a 22 éves Balczó nem állhatott a dobogón egyéniben, de így sem lehetett kérdéses a győztes csapat neve. 1964-ben Tokióban Török Ferenc lett arany-, a csapat bronzérmes. Azt hiszem egy ilyen érem kollekcióval most is kiegyeznénk a japán fővárosban. Balczó 1968-as egyéni pechéről már volt szó, de az öttusakirály második csapataranyával vigasztalódhatott.
A negyedik hármasban szerzett bajnoki cím pedig a rómaihoz hasonló duplázás része volt: 1988-ban Martinek János nyerte az egyénit, és a Martinek-Mizsér-Fábián trió a csapatot. Tízszer indult magyar csapat öttusában és 4 aranyat, 2-2-ezüstöt és bronzoz szerzett, vagyis csak Melbourne-ből és Barcelonából nem hozott haza érmet. 1992-ben volt utoljára csapatverseny, a korábban említett okok miatt megszüntették azt. Sőt, folyamatosan támadták a sportágat, és nagyon úgy tűnt, hogy leveszik a játékok műsoráról.
Amikor gyeplabda csapatok, baseball gárdák is részt vettek az olimpián furcsa volt, hogy miért ezen 32 férfiú jelenlétét tartották feleslegesnek a létszámplafon eléréséért aggódó illetékesek.
Szerencsére megúszta a sportág, sőt 2000-ben a hölgyek is csatlakoztak. Így 1952 után az atlantai volt az egyetlen olimpia, ahol csak egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem került kiosztásra.
Milyen jó, hogy a női öttusa is az olimpia része lett! Ugyanis 2004-ben Athénban Vörös Zsuzsa fantasztikus teljesítménnyel lett olimpiai bajnok. Így tartunk jelenleg kilenc aranynál, akárcsak a svédek. Ám ők emberemlékezet óta nem győztek ebben a sportban. Az első kilenc kiírásból nyolcat nyertek, majd még 1968-ban tudott csúcsra érni Björn Ferm. A mi győzelmeink sokkal jobban élnek az emberek tudatában,
bár magyar férfi öttusázó is 1988-ban diadalmaskodott utoljára olimpián. Azóta 2-2 ezüst és bronz a termés.
Utoljára 2012-ben Marosi Ádám lett harmadik. Ő idén is indul. Amikor versenyezni fog 37 éves lesz, vagyis ez az utolsó olimpiája. Bő egy hónappal ezelőtt világbajnok lett, ennél jobban aligha lehet hangolni egy még nagyobb versenyre. Reménykedve mondhatnánk, hogy talán nem lőtte el az összes puskaporát, de ez ma már képzavar, hiszen lézerfegyverrel „tüzelnek". És a lövészet beleágyazódott futásba, vagyis nem csak a lovaglás változott alaposan a régi idők öttusájához képest, hanem ez is. És hol van már a legendás célzóvíz!
Ami soha nem fog változni az a magyar közvélemény elvárása: egy öttusázónak aranyat kell nyerni!
Marosi Ádám mellett ez a felszólítás Kasza Róberthez, Kovács Saroltához és Gulyás Michelle-hez kell, hogy elérjen. Kasza Róbert 30 feletti versenyző, nyert már világbajnoki címeket is.
A hölgyek közül a rutinosabb Kovács Sarolta hatszoros világbajnok, az első címét 2008-ban, tinédzserként szerezte. Azóta van folyamatosan a világ élvonalában.
Gulyás Michelle ebben az évezredben született, vagyis az ő esetében még hosszú eredménylistát nem lehet felsorolni.
Neki jól jött az olimpia csúszása, hisz tavaly még tiniként állt volna rajthoz, és az ő korában egy év plusz munka nyerő lehet.
A szabályok értelmében miniküldöttség az öttusázóké, de annál nagyobb reményekkel nézhetünk a szereplésük elé. Bár, mint korábban már szóba került ez az a sport, ahol bármi előfordulhat. Mert hiába készül egy sportoló becsülettel 4 (jelen esetben 5, sőt élete során 25-30) éven keresztül becsülettel, ha kifog egy csak virslinek való lovat, minden elveszhet.
