Kövesse velünk a tokiói olimpia tizennegyedik napjának összes fontos eseményét

Események

KOVÁCS Sarolta Tokyo Japán öttusa úszás
Tokió, 2021. augusztus 6. Kovács Sarolta a női öttusázók egyéni versenyének úszás számában a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokió Stadionban 2021. augusztus 6-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Pénteken a férfi vízilabda-válogatott a görögöktől kikapott az elődöntőben 9-6-ra a tokiói olimpián. A magyar küldöttség Kovács Sarolta révén öttusában, Hárspataki Gábor révén pedig karatéban szerzett egy-egy bronzérmet pénteken.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül151 bejegyzés
03:57
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Jó reggelt!

A magyar női vízilabda-válogatott csütörtöki vesztes elődöntőjét követően pénteken a férficsapat a görögökkel játszik a fináléba kerülésért a tokiói olimpián, ahol a férfi és a női kajaknégyesek is megkezdik szereplésüket.

03:58
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

A magyarok pénteki programja a tokiói olimpián:

augusztus 6., péntek (zárójelben a magyar idő):

 

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion)
5.30 (csütörtök 22.30): FÉRFI 50 KM-ES GYALOGLÁS (Szapporói Odori Park) (Helebrandt Máté, Venyercsán Bence)
16.30 (9.30): NŐI 20 KM-ES GYALOGLÁS (Szapporói Odori Park) (Kovács Barbara, Madarász Viktória)

 

BIRKÓZÁS (Makuhari Rendezvényközpont, A csarnok)
11.30 (4.30): férfi szabadfogás 65 kg, nyolcaddöntő - Muszukajev Iszmail-Alejandro Agustin Destribats (argentin), negyeddöntő
18.15 (11.15): férfi szabadfogás 65 kg elődöntő

 

KAJAK-KENU (Sea Forest Kajak-kenu Pálya)
9.30 (2.30): előfutamok
9.37 (2.37): női C-2 500 m (Balla Virág, Takács Kincső)
9.44 (2.44): férfi C-1 1000 m (Fejes Dániel)
10.00 (3.00): férfi C-1 1000 m (Adolf Balázs)
10.30 (3.30): női K-4 500 m (Magyarország)
10.51 (3.51): férfi K-4 500 m (Magyarország)
11.21 (4.21): reményfutamok
11.21 (4.21): női C-2 500 m (Balla Virág, Takács Kincső?)
11.35 (4.35): férfi C-1 1000 m (Adolf Balázs?, Fejes Dániel?)
12.05 (5.05): női K-4 500 m (Magyarország?)
12.12 (5.12): férfi K-4 500 m (Magyarország?)

 

KARATE (Nippon Budokan)
17.00 (10.00-14.40): FÉRFI 75 KG (Hárspataki Gábor), csoportmérkőzések
20.22 (13.22): elődöntő
20.50 (13.50): DÖNTŐ

 

ÖTTUSA (Tokió Stadion)
14.30 (7.30): NŐI VERSENY (Kovács Sarolta, Gulyás Michelle)
14.30 (7.30): úszás
15.45 (8.45): bónusz vívás
17.15 (10.15): lovaglás
19.30: 12.30): lövészet-futás

 

RITMIKUS GIMNASZTIKA (Ariake Tornaközpont)
10.20 (3.20): egyéni összetett, selejtező (Pigniczki Fanni, labda 3.26, karika 4.56)
14.50 (7.50): egyéni összetett, selejtező (Pigniczki Fanni, szalag 7.56, buzogány 9.26)

 

VÍZILABDA (Tacumi Vízilabdaközpont)
15.30 (8.30): férfi elődöntő: Magyarország-Görögország

04:02
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Késely Ajna már otthonról mutatta meg a bájait

"Feldobom ezt a képet, mert van egy dögös nőies oldalam is, amit ritkán mutatok, de most miért ne?" - írta Késely Ajna a kép mellé.

04:10
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Hazaértek a birkózóink is

A tokiói olimpián aranyérmet szerzett Lőrincz Tamás birkózót (elöl, b2) és az ezüstérmet szerzett Lőrincz Viktor birkózót (elöl, b) köszöntik a Liszt Ferenc-repülőtéren Forrás: MTI/Mónus Márton
04:24
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik a kajak-kenu

KAJAK-KENU (Sea Forest Kajak-kenu Pálya)
9.30 (2.30): előfutamok
9.37 (2.37): női C-2 500 m (Balla Virág, Takács Kincső)
9.44 (2.44): férfi C-1 1000 m (Fejes Dániel)
10.00 (3.00): férfi C-1 1000 m (Adolf Balázs)
10.30 (3.30): női K-4 500 m (Magyarország)
10.51 (3.51): férfi K-4 500 m (Magyarország)

04:29
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Helebrandt Máté a 17. lett

A férfi 50 kilométeres gyaloglás végén Helebrandt Máté a 17. helyen ért be. 

04:30
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Venyercsán Bence a 20. lett

Venyercsán Bence pedig a 20. lett férfi 50 kilométeres gyaloglásban. Szép volt, fiúk!

04:35
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Jön a női kenu kettes 500 méter

A Balla Virág, Takács Kincső duóval. 

04:40
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Takács Kincsőék a középfutamba jutottak

A női kenu kettes 500 méteren a Balla Virág, Takács Kincső duó féltávnál az első helyen állt 58.64-s idővel, végül a második helyen jutott a holnapi középfutamba 2:02.344-s idővel. 

04:50
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Fejes a reményfutamban

A férfi kenu egyes 1000 méteren Fejes Dániel féltávnál a 7. helyen állt 2:11.91-s idővel, végül a 6. lett 4:34.000-s idővel, így a reményfutamba került.

05:04
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Adolf Balázs a középfutamba jutott

A férfi kenu egyes 1000 méter harmadik előfutamában Adolf Balázs féltávnál 1:59,20-s idővel a 2. helyen állt, végül másodikként jutott a középfutamba 4:01.665-s idővel. 

05:27
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Pigniczki Fanni a labdával kezdett

A magyar ritmikus gimnasztikázó az egyéni összetett selejtezőben jól indított, még ha egy kis hiba be is csúszott. Végül a kezdőpontszáma 22.4 lett. 

05:33
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

A női kajak négyes elsőként jutott a középfutamba

A női kajak négyes 500 méter első előfutamában a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású magyar csapat féltávnál a 2. helyen állt 46-06-s idővel. Végül a magyar egység megnyerte a futamot, és végül 1:33.335-s idővel jutott a középfutamba.

05:52
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

A férfi kajak négyes reményfutamos

A férfi kajak négyes 500 méter második előfutamában a Nádas Bence, Beke Kornél, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor összeállítású magyar csapat a féltávnál a 3. helyen állt, de megállt az egység, így a reményfutamban folytathatják végül. Az idejük 1:34.274 lett. 

06:03
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Pigniczki Fanni a labdával

Pigniczki Fanni labdagyakorlatot mutat be a ritmikusgimnasztika-verseny egyéni összetett selejtezőjében Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
06:21
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Svájci bronz női strandröplabdában

A svájciaké lett a bronzérem a tokiói olimpia női strandröplabda tornáján. Joana Heindrich és Anouk Vergé-Dépré a pénteki helyosztón két játszmában győzte le az Anasztaszija Kravcenoka, Tina Graudina alkotta lett párost.

 

A svájciak történetük első olimpia érmét nyerték női strandröplabdában.

06:40
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Fejes nem jutott a középdöntőbe

A férfi kenu egyes 1000 méter reményfutamában Fejes Dániel féltávnál 2:11,19-s idővel a 6. helyen állt, végül az ötödik helyen jött be, és így nem jutott be a holnapi középdöntőbe.

06:44
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Muszukajev Iszmail érkezik a birkózók között

A szabadfogásúak 65 ilós kategóriájában birkózik egy argentin ellenfél ellen.

06:47
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Vezet Muszukajev

Egy kétpontos akciót mutatott be.

06:49
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Újabb egy pont a magyar versenyzőnek

Ellenfele kilépett a szőnyegről.

06:49
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

És még két pont Muszukajevnek

Újra földre vitte ellenfelét.

06:50
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Megint kapott két pontot

Folyamatosan akciókat mutat be, már 7-0 neki.

06:52
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Most az argentin kapott pontokat

Két akciót bemutaott gyorsan, 7-4-re vezet Muszukajev.

06:54
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Muszukajev bejutott a legjobb nyolc közé

Végül 9-6-ra nyert, a következő meccse a japán Otoguro ellen lesz.

07:14
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

A férfi kajak négyes a középdöntőbe jutott

A férfi kajak négyes 500 méter reményfutamában a Nádas Bence, Beke Kornél, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor összeállítású magyar csapat féltávnál az első helyen álltak 40.48-s idővel, végül az első helyen zártak és 1: 23.727-s idővel jutottak a középdöntőbe.

07:18
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Pigniczki Fanni a karikával

A labda után a karikával mutatta be a gyakorlatát Pigniczki Fanni. Ezúttal 21.200 pontot kapott, összesítésben 43.600 pontja van. 

07:35
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Amerikai arany női strandröplabdában

Az amerikaiak nyerték a tokiói olimpia női strandröplabdatornáját. A pénteki fináléban April Ross és Alix Klineman két játszmában győzte le a világbajnoki harmadik ausztrál Taliqua Clancy és Mariafe Artacho del Solar kettősét.

 

Ross - aki Londonban ezüst-, Rióban bronzérmes volt - 39 évesen és 47 naposan az olimpiák történetének legidősebb női érmese lett ebben a számban, az eddigi rekordot honfitársa, a háromszoros olimpiai bajnok Kerri Walsh Jennings tartotta, aki Rióban három nappal a 38. születésnapját követően lett harmadik.


A strandröplabda 1996 óta része az ötkarikás programnak, a hetedik olimpián a nőknél negyedszer avattak amerikai győztest.

07:44
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

A briteké a bronz női gyeplabdában

A britek végeztek a harmadik helyen a tokiói olimpia női gyeplabdatornáján. Az öt évvel ezelőtt Rióban második gárda a pénteki bronzmérkőzésen 4-3-ra győzte le az indiai csapatot.

 

A britek brazíliai sikerüket megelőzően 1992-ben és 2012-ben is bronzérmesek voltak, így mostani második helyükkel teljessé tették medálkollekciójukat. Rajtuk kívül csak a hollandok (3-2-3) és a németek (1-1-1) mondhatják el ezt magukról.

07:46
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Jön újra Muszukajev

Muszukajev küzd az argentin Destribats ellen Forrás: AFP/Jack Guez
07:48
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Japán ellen negyeddöntőzik

A hazai versenyző, Otoguro lesz Muszukajev ellenfele.

07:52
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

A japán vezet 1-0-ra

Ő volt az aktívabb, Muszukajev talán a második menetre tartalékol.

07:58
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

A második menetben is a japán volt jobb

Két akciót is bemutatott a hazai versenyző, 4-1-re nyert, így Muszukajev abban bízhat, hogy a japán nyer még egy meccset az orosz Rasidov ellen és viszi magával a vigaszágra. 

08:52
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Pigniczki Fanni labdás gyakorlata videón

08:53
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Muszukajev edzője beszélt a taktikáról

"Az első meccs is nehézzé vált. Azt hiszem, izgult az első olimpiáján. A másodikon elfáradt és elsavasodott, ezért az volt a taktika, hogy megkontrázza majd a japánt, erre egyszer volt reális esélye, de nem jött össze" - értékelt Muszukajev edzője, Gulevszkij Konsztantin, aki elárulta, hogy versenyzője ujjsérülése nem komoly, ellenben a dereka nagyon megfájdult.

08:53
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Íme, Pigniczki karikás gyakorlata

09:18
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

A ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni két szer után 21.

A ritmikus gimnasztikázók egyéni összetett selejtezőjében gyakorlatát egy rontással - elpattant tőle a labda - mutatta be az MTK Budapest sportolója, így 22,400 pontot kapott, ez labdával a 20. pozíciót érte számára. Karikával néhány apróbb hibával 21,200 pontos gyakorlatot mutatott be, így 43,600 ponttal a 21. helyről várja a folytatást. A pénteki selejtező második szekciójában szalaggal és buzogánnyal szerepel majd, a szombati fináléba a legjobb tíz kerül be.

09:35
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Döntőben az amerikai női röplabdázók

Elsőként az amerikai válogatott jutott a tokiói olimpia női röplabdatornájának fináléjába. A pénteki első elődöntőben az amerikaiak meglepetésre simán, három játszmában győzték le a világ- és Európa-bajnok, öt évvel ezelőtt Rióban ezüstérmes szerb csapatot.

 

A magyar származású, háromszoros olimpiai bajnok Karch Király által irányított amerikai válogatott története első olimpia aranyára hajt női röplabdában, 2008-ban és 2012-ben ezüst-, 2016-ban bronzérmes volt a gárda.

09:54
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kopasz Bálint viszi a magyar zászlót a vasárnapi záróünnepségen

A kajak egyesek 1000 méteres versenyének olimpiai bajnoka, Kopasz Bálint viszi a magyar zászlót a tokiói olimpia vasárnapi záróünnepségén.

09:55
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Megkezdődik a pénteki program öttusázóinknak is

Kovács Sarolta és Gulyás Michelle holtversenyben a hatodik helyről várja az úszást.

09:59
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Pigniczki túl a harmadik gyakorlaton

A magyar ritmikus gimnasztikázó, Pigniczki Fanni a szalag gyakorlatára 19.450 pontot kapott, három gyakorlat után öszesen 63.050 pontja van. 

10:00
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kovács Sarolta megnyerte a futamát

2:07,71-es idővel nyerte a 200 gyors utolsó előtti futamát az öttusázók között, pillanatnyilag vezeti az összetettet, de jön még egy futam.

10:07
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Remek idő Gulyás Michelle-től is

2:07,48-as idővel érkezett be, összetettben a második, Kovácsé a negyedik legjobb idő. 

10:15
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Hamarosan jön a magyar-görög pólómeccs

Már a döntőbe jutást a tét. Märcz Tamás a csoportkörben elszenvedett vereségért is visszavághat. 

10:16
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Nagy Viktor véd ma is

Vogel Soma a kimaradó ezúttal is. 

10:22
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Érkeznek a játékosok

Hamarosan kezdődik az elődöntő. 

10:24
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Jönnek a himnuszok

Először a görög, majd a magyar. 

10:29
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Minden készen áll a kezdésre

A játékosok már a vízben, pillanatok múlva kezdődik az elődöntő. 

10:30
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-0 (1. perc)

Elkezdődött a meccs. 

10:30
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-0 (1. perc)

Zalánki hozta el a labdát. 

10:31
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-0 (1. perc)

Erdélyi lövését védte a görögök kapusa. 

10:32
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-0 (2. perc)

Nagy Viktor védett, Varga Dénes a másik oldalon kapufát lőtt. 

10:32
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-0 (2. perc)

Vámos kiállítása, kimaradt a görög emberelőny. 

10:33
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-0 (3. perc)

Genidouniasz lövését védte Nagy Viktor. 

10:34
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-0 (3. perc)

Jansik kiállítása után is kimaradt a görög emberelőny. 

10:35
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-0 (4. perc)

Erdélyi lőtt emberelőnyben, sajnos ebből sem lett gól. 

10:36
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-0 (5. perc)

Varga Dénes kiállítása után görög kapufa, ebből sem lett gól. 

10:37
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-0 (6. perc)

Kettős emberelőnyből sem sikerült gólt lőnünk. 

10:39
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-1 (7. perc)

Pásztor kiállítása után Argiropulosz góljával vezetnek a görögök. 

10:40
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 0-2 (8. perc)

Gkiouvecisz lőtt gólt emberelőnyből. 

10:41
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 1-2 (8. perc)

Vámos emberelőnyős góljával szépítettünk. 

10:41
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 1-2 (8. perc)

Véget ért az első negyed. 

10:43
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 1-2 (9. perc)

Ismét Zalánki hozta el a labdát. 

10:44
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 1-2 (9. perc)

Zalánki lőtt emberelőnyben, de blokkolták a próbálkozást. 

10:45
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 1-3 (9. perc)

Argiropulosz növelte a görögök előnyét emberelőnyben. 

10:46
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 2-3 (10. perc)

Zalánki távoli találatával feljöttünk egy gólra. 

10:48
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 2-3 (11. perc)

Kimaradt a magyar előny, Angyal volt 2 méteren belül. 

10:49
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 2-3 (12. perc)

Kimaradt lehetőségek mindkét oldalon. 

10:51
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 2-3 (14. perc)

Nagy Viktor hatalmas védése görög emberelőnyben. 

10:52
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 2-3 (15. perc)

Páros kiállítás, magyar támadás. 

10:55
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 2-3 (16. perc)

Varga emberlőnyös lövése a blokkban halt el. 

10:56
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 2-3 (16. perc)

Véget ért a második negyed. 

10:58
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 2-3 (17. perc)

Elkezdődött a harmadik negyed. 

11:00
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 2-3 (17. perc)

Nagy Viktor védésével indult a negyed. 

11:01
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 3-3 (18. perc)

Pásztor egyenlített emberelőnyből!

11:02
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 3-3 (19. perc)

Újabb kimaradt görög emberelőny. 

11:03
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 3-4 (20. perc)

Argiropulosz újabb gólt lőtt, ezúttal is emberelőnyből. 

11:04
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 3-4 (20. perc)

Pásztor lövése a kapufán csattant. 

11:05
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 3-4 (21. perc)

Magyar időkérés, Märcz Tamás időt kért. 

11:07
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 4-4 (22. perc)

Manchercz góljával újra egyenlő. Ez is emberelőnyből született. 

11:09
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 4-4 (23. perc)

Varga lövése a kapufán csattant, kimaradt magyar fór. 

11:10
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 4-5 (23. perc)

Megint Argiropulosz volt eredményes fórból. Ismét görög előny. 

11:11
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 4-5 (24. perc)

Újabb elrontot előny, lövésig sem jutottunk el ezúttal. Zalánki kezéből csúszott ki a labda. 

11:12
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 4-5 (24. perc)

Véget ért a harmadik negyed. 

11:14
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 4-5 (25. perc)

Elkezdődött a negyedik negyed. 

11:15
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 4-5 (25. perc)

Görög kapufa, mehetünk az egyenlítésért. 

11:16
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 5-5 (26. perc)

Manhercz egyenlített emberelőnyből!

11:18
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 5-6 (26. perc)

Funtulisz lőtt gólt, vezet ismét Görögország. 

11:19
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 5-6 (27. perc)

Hosnyánszky kipontozódott, görög emberelőny és időkérés. 

11:21
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 5-7 (27. perc)

Vlahopulosz góljával kettővel mennek a görögök. 

11:22
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 6-7 (28. perc)

Varga Dénes szépített, már nem előnyből, éppen jött vissza a kiállított!

11:22
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kovács Sarolta jól kezdte a bónuszvívást

Egy asszót nyert, de a következőben kikapott az öttusázó.

11:23
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 6-8 (29. perc)

Gkiovetszisz gólja után ismét kettővel mennek a görögök. 

11:26
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 6-9 (30. perc)

Murikisz találata után már hárommal mennek a görögök. 

11:26
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Gulyás Michelle jött és ment

Nem sikerült pontot hoznia a bónuszvívásban.

11:28
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 6-9 (31. perc)

Görög időkérés. 

11:30
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 6-9 (32. perc)

Görögország története során először olimpiai bajnoki döntőt játszik. 

11:30
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Magyarország-Görögország 6-9 (32. perc)

Véget ért a mérkőzés. 

12:07
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Hárspataki Gábor a tatamin

Most kezd a magyar karatéka, amelyen az első meccsén Abdalla Abdelaziz az ellenfele.

12:10
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Az első pont Hárspataki Gáboré!

Szépet ütött a magyar karatéka, ezzel 1-0 Hárspatakinak.

12:11
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Abdalla Abdelaziz szerez pontot

Az egyiptomi is betalál, 1-1.

12:13
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Újra Hárspatakinál a pontelőny

2-1 a magyar karatésnak, de az utolsó másodpercekben az egyiptomi 2-2-re módosít, azonban az első akció Hárspatakié volt, így ő nyerte a mérkőzést.

12:39
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Ismét tatamin Hárspataki Gábor

A magyar karatés a 75 kg-os küzdelmeiben a második csoportmeccsét kezdte az amerikai Thomas Scott ellen.

12:40
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

3-0 az amerikai karatésnak

Thomas Scott fejrúgása (Kizami Mawashi Geri) nyitja a meccset, amelyre ippont (itt 3 pontot) kapott, így vezet Hárspataki Gábor ellen.

12:41
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Hárspataki gyorsan két pontot is szerzett

Azonban Scott is kapott közben egy pontot (yukot), így az állás az amerikai javára 4-2.

12:43
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Szépen ütött Hárspataki fejre!

A magyar karatés kizami tsuki jodan-jával (első kezes ütés fejre) 4-3-ra zárkózik Hárspataki.

12:45
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Scott talál, ismét két ponttal vezet

Az amerikai fejütéssel ismét két pontra húz el az utolsó percben, 5-3 oda.

12:47
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Még 3 pont Scottnak, az amerikai nyerte a meccset

Hárspataki Gábor második meccsét elveszítette az amerikai Thomas Scott ellen a karatésok 75 kg-os mezőnyében 8-3-ra, így két mérkőzés után 1-1 a mérlege. Még két bunyó vár a magyar sportolóra.

13:07
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Már zajlik az első elődöntő női kézilabdában

Hihetetlenül izgalmas meccset játszik egymással Franciaország és Svédország. A 45. percben 20-20-as döntetlenre állnak az elődöntőben.

13:29
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Mindjárt jönnek a magyarok öttusában

Már zajlik a lovaglás öttusában. Pár perc és az egyaránt Top 7-ben lévő Kovács Sarolta és Gulyás Michelle is nyerege pattan a minél jobb eredmény elérése érdekében.

13:29
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Franciaország jutott a női kézilabda torna döntőjébe

A francia csapat egy izgalmas mérkőzésen 29-27-re verte Svédország legjobbjait az első elődöntőben. Franciaország ellenfele a norvég-orosz csapat mérkőzés győztese lesz majd a tokiói fináléban.

13:33
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Élnek még a magyar remények birkózásban

A férfi szabadfogású birkózók 65 kg-os mezőnyében a japán Takuto Otoguro bejutott a döntőbe. Ezzel az is eldőlt, hogy a magyar színekben versenyző, a negyeddöntőben a japántól kikapott Iszmail Muszukajev a vigaszágon folytathatja az olimpiát, és akár még bronzérmet is nyerhet.

13:41
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Hárspataki elkezdte a harmadik meccsét

Az ukrán Stanislav Horuna az ellenfél a karatésok 75 kg-os mérkőzésén.

13:42
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

A meccs első felében egyelőre csak ismerkednek egymással a felek

Pontot még nem láthattunk Hárspataki harmadik küzdelmében.

13:47
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Gulyás Michelle és a kisorsolt gyenge ló

Gulyás Michelle nem volt szerencsés a lovak sorsolásánál. Sok verőhibát vétett és meg is torpant a lova, így vissza fog esni legnagyobb erőssége, a kombinált szám előtt. Jön Kovács Sarolta.

13:48
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kovács Sarolta fantasztikus lovaglása

Kovács Sarolta egyetlen verőhibát vétett lovaglásban, és időn belül ért célba, így 293 ponttal zárta a lovaglást. A magyar versenyző ezzel jó pozícióból kezdheti majd meg a kombinált számot.

13:51
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Hárspataki meccsén nem született pont

A magyar karatés a 75 kg-os mezőnyben az eddig 2/2-vel álló ukrán riválisával jó meccset bunyózott, amelyen végül nem született érvényes találat, maradt a 0-0. Ez azt is jelenti, hogy Hárspataki három meccset követően egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel áll az ötfős csoportjában, amelyből az első kettő megy majd az elődöntőkbe.

14:08
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

KOVÁCS SAROLTA KÖZEL AZ ÉREMHEZ

Kovács Sarolta nagyszerű lovaglással feljött a 3. helyre az öttusa utolsó versenyszáma előtt. Gulyás Michelle a 16. helyről kezdheti majd meg a laser runt.

14:10
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Egyszerű a képlet, ha Hárspataki nyer, elődöntős

A magyar karatés a férfi 75 kg-os mezőnyben az utolsó mérkőzésére készül a japán Ken Nishimura ellen. Ha nyer Hárspataki, akkor bejut az elődöntőbe.

14:18
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Hárspatakiék meccsén egyelőre nincs pont

Két perc után még nem született érvényes találat a magyar karatés sorsdöntő meccsén.

14:20
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Ken Nishimura szerzi az első pontot

Sajnos a japán karatés ütésével 1-0 az állás Hárspataki meccsén.

14:22
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Olimpiai érmes Hárspataki Gábor!

Hihetetlen!!! A magyar karatés 1-0-s hátránynál az utolsó másodpercben egy fejrúgással megfordította az eredményt és 3-1-gyel nyerte a meccset, ezzel bejutott az elődöntőbe, és így már biztosan érmes! Bravó!!!

14:45
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Mindjárt kezdődik a kombinált szám, Kovács Sarolta az éremért küzd

Kovács Sarolta a 3. helyről, 11 másodperc hátrányból kezdte meg a kombinált számot öttusában.

14:46
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kovács Sarolta rögtön átvette a vezetést

Batasova  tíz másodperces előnyből kezdte az első lövészetet, de Kovács Sarolta az, aki ötből ötöt lőve átvette a vezetést.

14:48
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kovács továbbra is dobogós helyen

Az orosz visszevette a vezetést, de Kovács a második helyen szorosan követi őt. A brit Kate French-csel együtt megelőzte az oroszt.

14:49
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kovács a második lövészet után is az aranyért küzd

Kate French remekül futva elsőként érkezik meg a második lövészethez, Kovács szorosan követi. Az orosz is velük együtt kezdte meg ezt a sorozatot. Hárman együtt tudják le ezt a részt, remek versenyzés.

14:50
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kovács Sarolta remekül fut

French jobban futott, mint Kovács, aki viszont ezüstérmes pozícióban növelte az előnyét Batasovával szemben. Ez eddig nagyon jól néz ki 1200 méternél.

14:52
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kovács az éremért hajrázhat, jól lőtt nagyon

Kate French több mint öt másodperc előnyben kezdhette meg a harmadik lövészetet. Kovács Saroltát már Alicia Sotero és Batasova üldözi, így érkeznek meg a lőtérre. A brit nem hibázott a végén, így nagyon elhúzott a sorozat után. Kovács is fantasztikusan lőtt, Sotero fennakadt, így lett egy minimális előnyünk vele szemben. Batasova van ott még vele az utolsó 800 méter előtt.

14:53
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kovács hatalmasat küzdve a második helyen áll a hajrá előtt

Kate French könnyedén vezet az utolsó körben, egy versenyzőt le is körözött, így az aranyérem nagy eséllyel az övé lesz. Kovács előnye a második helyen három másodperc volt Soteróval és Batasovával szemben 2000 méternél.

14:55
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kate French az utolsó lövészetet is letudta

Az utolsó körben Kate French-t már nem lehetett utolérni, így nagy eséllyel megnyeri az olimpiát.

14:56
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kovács Sarolta ezüstérmes pozícióban az utolsó lövészetet követően

Kovács Sarolta fantasztikus volt az utolsó lövészetben! Asadeuskeité is jól lőtt, vele lesz harcban az ezüstéremért.

14:57
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kate French olimpiai bajnok

A brit Kate French tükörsima győzelmet aratott, mögötte nagy hajrában Kovács!

14:58
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

KOVÁCS SAROLTA BRONZÉRMES!

Laura Asadeuskaité lehajrázta Kovács Saroltát, aki így is a fantasztikus bronzérmes helyen ért célba! Elképesztő versenyzés, gratulálunk Saci!

15:23
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Bajban a szerbek, lehet velük játszunk a bronzmeccsen

A szerb válogatott másfél negyeddel a vége előtt 6-4-es hátrányban Spanyolországgal szemben a férfi vízilabdatorna elődöntőjében.

15:39
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Mexikói bronzérem labdarúgásban

A mexikói labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a házigazda japán csapatot a férfi labdarúgótornájának a pénteki bronzmérkőzésén.

A Szaitama Stadionban rendezett összecsapáson a vendégek a 22. percben már 2-0-ra vezettek, és a 2012-es londoni sikerüket követően második olimpiai érmüket szerezték.

15:54
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

A spanyolokkal játszik a magyar csapat a bronzéremért

A férfi vízilabda torna másik elődöntőjében a szerbek egy hihetetlen izgalmas hajrát hozó mérkőzésen kétgólos hátrányt ledolgozva, végül 10-9-re nyertek és jutottak a döntőbe. A finálében szerb-görög meccs, míg a harmadik helyért magyar-spanyol találkozó lesz vasárnap.

16:06
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Pillanatokon belül kezdődik Hárspataki meccse a döntőért!

A 75 kg-os karatésok mezőnyében Hárspataki Gábor a sportág legendás alakjával, az azeri Rafael Aghayevvel találkozik az első elődöntőben, a szabad küzdelem versenyszámban. Hajrá!!!

16:12
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Az első pontokat az azeri szerezte

Sajnos szerzett egy ippon értékű akciót Hárspataki ellenfele, ezzel 3-0-val vezet az első percben.

16:13
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Újabb pont az azerinek

Másfél perc után már 4-0-ra vezet Hárspataki ellenfele, ezúttal egy ütést vitt be.

16:16
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Testrúgással már 6-0 az azerinek

Hárspataki ellenfele egy mawashi gerivel újabb két pontot szerzett, így az utolsó percben már 6-0-ra vezet Hárspataki ellen.

16:18
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Bronzérmes lett Hárspataki Gábor karatéban!

A magyar karatés a férfiak 75 kg-os mezőnyben végzett az előkelő harmadik helyen. Gratulálunk a csodás éremhez!!!

16:30
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Ugandai győztes 5000 méteren

Joshua Cheptegei nyerte a tokiói olimpia 5000 méteres versenyszámát. Az ugandai a 10 000 méter ezüstérme után ismét dobogóra tudott állni.

16:38
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Óriási futással címvédés 400 méteren

Shaunae Miller-Uibo fantasztikus futással Rio után Tokióban is megnyerte a női 400 métert. A duplázó bahamai versenyző mögött a dominikai Marileidy Paulino és a legendás Allyson Felix ért be a célba.

16:41
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Allyson Felix, a rekorder

Allyson Felix a 10. érmét nyerte az olimpiák történetében, amivel a valaha volt legeredményesebb női atlétává vált.

16:58
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

A nagy csoda már nem, a kis csoda még összejöhet

Sifan Hassan nem tudta legyőzni Faith Kipyegont 1500 méteren, a holland atléta az 5000 méter győzelme után ezúttal bronzérmet nyert. Ha a holnapi 10 000 méteren is bejön a Top 3-ba, azzal is történelmet ír majd. Az ezüstérmes helyen a brit Laura Muir ért célba.

17:35
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Hihetetlen meglepetés: Norvégia kikapott az elődöntőben

A norvég női kézilabda-válogatott az első vereségét szenvedte el Tokióban, az orosz csapattól kaptak ki 27-26-ra. A norvégok így a svédekkel játszanak a bronzéremért, míg az oroszok a franciákkal az aranyért.

17:56
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

ELKÉPESZTŐ: OLASZORSZÁG NYERTE A 4*100 métert

Hatalmas meglepetésre Olaszország nyerte a férfi 4*100 métert. Marcell Jacobs így az egyéni 100 méter után a váltóban is diadalmaskodni tud. Fantasztikus!

Jamaica esélyeshez méltóan a női 4*100-at simán behúzta, csak a világcsúcs volt a kérdés, ami végül nem jött össze.

17:59
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Doppingügyük ellenére döntősök a brazil női röplabdázók

A brazil válogatott lesz az amerikaiak ellenfele a női röplabdatorna fináléjában a tokiói olimpián, miután a pénteki elődöntőben a papírformát igazolva 3-0-ra legyőzte a dél-koreai csapatot.

 

A 2008-ban és 2012-ben ötkarikás aranyérmes brazil válogatott a fináléban a háromszoros olimpiai bajnok, magyar származású Karch Kiraly edzette amerikaiakkal találkozik vasárnap, közép-európai idő szerint 6.30-kor.

18:10
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Hosszabbítás a női focidöntőn

Már zajlik a 2*15 perces hosszabbítás a női futballtorna döntőjében, miután Svédország és Kanada a rendes játékidőben egy-egy gólt tudott rúgni.

18:31
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Jöhetnek a tizenegyesek a döntőben

Nem bírt egymással Svédország és Kanada a női focitorna döntőjében az olimpián, a rendes játékidőt és a 2x15 percet követően is 1-1 maradt az állás. Most egy kis szünet és jönnek a büntetők, amelyek az aranyéremről döntenek majd.

18:50
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Kanada nyerte a női focitornát Tokióban

Büntetőpárbaj után lettek aranyérmesek a kanadai focisták, míg az ezüstöt a svédek nyerték.

18:56
augusztus 06, 2021
Vágólapra másolva!

Köszönjük szépen mára a figyelmet!

Mára ennyi volt az élő tudósításfolyamunk az olimpiáról, de éjjel ismét jelentkezünk, tartsanak velünk akkor is.