Hiába ütötték-vágták a kínaiak női pólósainkat

Takács Orsolya
Takács Orsolya örül, miután gólt szerzett a riói nyári olimpia női vízilabdatornáján a B csoport első fordulójában játszott Magyarország - Kína mérkőzésen
Vágólapra másolva!
Megszületett a riói pólótorna első magyar győzelme, a nők 13-11-re verték Kínát, visszavágva ezzel a tavalyi vébén elszenvedett vereségért. A csapat a felkészülési időszakban kevés sikerélményt szerzett, viszont úgy tűnik, a formaidőzítés jól sikerült.
Vágólapra másolva!

"Most érzem magam a legjobban a felkészülés alatt, szükségem volt rá nekem is, hogy jól menjen a játék. Nagyon vártuk már, hogy kezdődjön az olimpia, és azt is, hogy nyerjünk, mert a felkészülés alatt kevés volt a sikerélmény" – mondta az Origo helyszíni tudósítójának a kínaiak elleni győztes meccs hőse, a négy gólig jutó Czigány Dóra.

Amikor azt kérdeztük tőle, ez volt-e a legjobb meccse a válogatottban, azt felelte, nem tudja, de abban bízik, lesz még a mostaninál is emlékezetesebb produkciója.

Czigány Dóra a harmadik negyedben elsüllyesztette a kínaiakat a négy góljával Forrás: MTI


Az olimpia női tornájának furcsa a lebonyolítása, mindenki továbbjut ugyanis a csoportból, aztán a másik négyesből kapja az ellenfelet a negyeddöntőre: az első a negyediket, a második a harmadikat és így tovább. Emiatt aztán nincs is akkora jelentősége a csoportkörnek, persze nyilván nem mindegy, ki jön szembe a nyolc között, meg aztán

minden győzelem építi az önbizalmat.

A magyar centert, Bujka Barbarát nem kímélték a kínaiak, kapott rendesen, de két gólt azért így is berámolt. "Valami ilyesmire számítottunk, tudtuk, hogy erősek fizikálisan, tépkednek, ütnek-vágnak,

– mondta Bujka Barbara.

Mindenki tudja, miért jöttünk ide

A csapatban vannak, akiknek ez az első olimpiájuk, de Bujka szerint a megilletődöttség nem érződött a csapaton, mindenki nyugodt volt. "Mindenki pontosan helyre tudta tenni, hogy hol vagyunk, miért jöttünk ide" – mondta Bujka, mi meg reméljük, a folytatásban sem remegnek majd meg a kezek.

Takács Orsolya Pekingben és Londonban is tagja volt a mindkétszer negyedik helyen végző válogatottnak, a két tornán egy gólt szerzett, persze védőként neki nem is az a feladata. Most viszont keretbe foglalta a meccset, övé volt az első gól, és az utolsó is, amely eldöntött mindent.

Takács Orsolya a védekezés mellett a támadásban is odatette magát Forrás: MTI/Illyés Tibor


"Örülök, hogy sikerült hozzátennem azt a pluszt, de ez nem csak rám igaz, Czigány Dóri is most hozta a legjobb formáját a nyáron. Azt éreztem, hogy végig azt csináltuk a vízben, amit az elején megbeszéltünk, és

Az nem akkora gond, ha elöl nem megy a játék, fontosabb, hogy hátul legyünk stabilak. Az olimpiára hegyeztük ki a formánkat, az indulás jól sikerült, de azért van még mit csinálni" – összegzett Takács, aki a két döntetlent elérő férfi csapatról azt mondta, nem félti őket, össze fognak állni.

A sok mozgással szétzilálták a kínaiakat

A tavalyi kazanyi vébén 9-8-ra kaptunk ki a kínaiaktól a csoportban, és bár akkor még Merész András volt a szövetségi kapitány, a jelenlegi főnök, Bíró Attila úgy kezdte a meccs utáni értékelését, hogy örül annak, hogy

sikerült visszavágni a tavalyi zakóért.

"Helyenként akadozott a játék, de az összkép azért így is megfelelő. Mi mozgékonyabbak, gyorsabbak vagyunk, mint a kínaiak, és a sok mozgással sikerült feltörni a szoros emberfogást, később pedig át tudtuk lőni a zónájukat. Első meccsnek ez teljesen megfelelt, később majd azért folyamatosan jobb játék kell.

A lányok legközelebb a spanyolokkal játszanak, akik kedden 11-4-re kaptak ki a tavalyi világbajnokságot megnyerő amerikaiaktól. A második csoporttalálkozó magyar idő szerint 18 órakor kezdődik csütörtökön.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!