Gyenge magyar szereplés az Universiadén

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A résztvevők bizonyára úgy gondolják, igen. Hiszen mikor juthat el az ember Pekingbe, ha nem egy ilyen esemény alkalmával. Tény, a vörös panda látványa, vagy éppen a Kínai Nagy Fal varázsa lenyűgöző, az ideutazó versenyzők zöme mégis inkább az éremszerzés reményében utazott Pekingbe.

Az előzetes várakozások szerint az esetleges aranyérmet vívóink vagy pólósaink szállíthatták volna, ehhez képest a magyar versenyzők hat bronzérmet szereztek csupán, és ebből négy abszolút meglepetés volt. Arról nem tehetünk, hogy vízilabda-válogatottunk elődöntőjét a legenyhébb kifejezés szerint is elcsalták a játékvezetők, ám Kovács István tanítványai a bronzmeccsen legalább érmet nyertek. Ugyanígy várni lehetett a szép eredményt Lengyel Imrétől is, aki a műugrás 1 méteres versenyében két kínai mögött (!) lett dobogós. Annus Adriánban még benne volt az eredmény, de ő általában mindig a nagy versenyeken betlizik. Most nem tette és remek versenyzéssel szintén bronzérmes lett. És a többiek? Nos, Szilágyi László (cselgáncs, abszolút kategória), Bodor Richárd (100 méteres mellúszás) és Horváth Gergely (gerelyhajítás) egytől egyig meglepetést okoztak, olyan meglepetést, amelyről még sokáig lehet beszélni.

Mint ahogy a vívók szemet szúróan gyatra produkciójáról. Elutazás előtt Szabó Bence sportági vezető még arról beszélt, mint mindig, itt is a vívók szállíthatják az érmeket. Nevesítve ő személy szerint Nemcsik Zsolttól, Fekete Attilától, és Knapek Edinától várta a bravúrt. Persze, lehetett is bizakodni, hiszen a húsztagú küldöttségben helyet kapott olimpiai bronzérmes (Imre Géza), világ- vagy Európa-bajnok (Nemcsik Zsolt, Fekete Attila, Boczkó Gábor) és más világversenyeken egyéb érmet szerzett (Mohamed Aida, Knapek Edina, Marsi Márk, Nagy Orsolya, Fodor Kende) versenyző is.

Ehhez képest a magyar vívók egyetlen érmet nem szereztek, sőt előfordulhatott az a blamázs is, hogy női tőrválogatottunk (az Universiadéhoz képest bombaerős összeállításban) a négy induló közül a 4. helyen zárjon.

Magyarország eddig húsz alkalommal vett részt nyári Universiadén, két éve 1999-es spanyolországi játékokról két-két arany-, ezüst- és bronzéremmel tért haza a csapat. Ehhez képest a mostani teljesítmény silány, még akkor is, ha előre lehetett tudni, Kína minden létező aranyérmet képes begyűjteni (ez félő lesz a 2008-as olimpián is). Magyar részről minden idők legnagyobb költségvetésű Universiádéja (a hivatalos források szerint 47 milliós volt a büdzsé) az utóbbi évek legnagyobb bukásával zárult: a felkészülésbeli gazdagság, sikerbeli szegénységgel párosult.

Az okokat talán kitalálják majd az illetékesek!

Pincési László

Korábban:

Mérsékelt magyar szereplés az Universiadén

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!