Vágólapra másolva!
A 120 kilogrammos súlycsoportban szereplő Deák Bárdos Mihály második mérkőzésén kikapott a francia Yannick Szczepaniaktól a pekingi olimpiai birkózóversenyében. A folytatásban a francia versenyző elveszítette elődöntőjét, így Deák Bárdos a vigaszágon sem folytathatta.
Vágólapra másolva!

Az ötszörös vb-ezüstérmes, Európa-bajnok Deák Bárdos az elődöntőbe kerülésért lépett szőnyegre francia riválisával szemben. Az első szakaszt Szczepaniak nyerte a sorsolás folytán, mivel akció nem volt és ő kapta az utolsó pontot. A másodikban a magyar birkózó megpörgette ellenfelét parterhelyzetben, így ez a szakasz az övé volt. A harmadikban az elsőhöz hasonlóan alakult a forgatókönyv.

"Már megint a balszerencsés korong. Nincs mit erről mondani" - kesergett Struhács György szövetségi kapitány.

Nem sokkal ezt követően eldőlt, hogy Deák Bárdos a vigaszágon sem folytathatta, mivel Szczepaniak kikapott az elődöntőben, s így nem jutott fináléba.

Az ötszörös vb-ezüstérmes után Virág Lajos is búcsúzott a további küzdelmektől. A nyolcaddöntőben vereséget szenvedett Virág legyőzője, az amerikai Adam Wheeler az elődöntőig ugyan eljutott, ám ott kikapott, s ezzel a magyart "kiejtette".