Nemcsik este éremért vívhat

Vágólapra másolva!
Nemcsik Zsolt bejutott a férfi kardozók egyéni versenyének elődöntőjébe az athéni olimpián, miután a nyolc között 15-14-re nyert a címvédő Mihai Covaliu ellen. Covaliu Sydneyben meglepetésre diadalmaskodott, de azóta a világ élmezőnyébe tartozik, a harmadik a nemzetközi szövetség világranglistáján. A nyolc közé magabiztosan jutott el, az előző körben a lengyel Sznajdert búcsúztatta.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Kamuti Jenő
Szabó Bence

Az összes interjú


Forrás: MTI

Covaliu egyenlített, de újra és újra Nemcsik jutott vezetéshez, majd kezdett elhúzni (12-9). A hajrá viszont a lehető legizgalmasabban alakult, 12-12 után 14-14-nél az utolsó tus döntött az elődöntőbe jutásról, és ezt egy összevágás után Nemcsik vitte be!

"Szokás szerint nehezen indult a nap, ráadásul egy nagyon kellemetlen stílusú kínai ellenfelet kaptam a 32 között" - összegzett Nemcsik. "Azzal nem foglalkoztam, hogy a 16 között majd Domonkossal kell találkoznom, csak a kínaira összepontosítottam. Domonkossal már annyit vívtunk együtt, hogy arra a mérkőzésre nem is lehetett külön készülni, ráadásul tudtam, hogy inkább tőle várja mindenki az érmet. Soha nem szerencsés, ha magyaroknak egymás ellen kell vívniuk nagy világversenyen."

Nemcsik hozzátette: Covaliut is jól ismerte, és nem félt tőle. "A következő körben Tretyakkal kell vívnom, ez jó, hiszen inkább őt választottam volna, nem a világbajnok Lukasenkót, akit legyőzött."

A negyeddöntőben több meglepetés született, a legnagyobb, hogy az orosz Pozdnyakov kikapott a fehérorosz Lapkesztől. Tretyak legyőzte a tavaly vb-aranyérmes honfitársát, Lukasenkót, míg az olasz Montano az orosz Sarikov ellen nyert.

A magyar idő szerint 17:30 órakor kezdődő elődöntő párosítása: Nemcsik-Tretyak Montano-Lapkesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!