Hatodik kiemelt a Bátorfi, Tóth kettős Athénban

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség az athéni olimpia versenyeire a női párosok között a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina duót a 6. helyen emelte ki. A női egyéni versenyben Tóth a 17., Bátorfi a 26., Fazekas Mária a 34. kiemelt.
Vágólapra másolva!

Az olimpián a világranglistás helyezéseknek, valamint a kvalifikációs versenyek eredményei alapján férfi és női egyéniben egyaránt 64 induló lesz, országonként maximum három. A párosok száma a kiírás értelmében minimum 22, maximum 43 lehetett volna, attól függően, hogy a versenyzők közül egyéniben hányan szereznek kvalifikációt. A "nagy számolgatások" után eldőlt, hogy 32 férfi és 34 női páros állhat asztalhoz.

A magyar versenyzők közül egyéniben Tóth Krisztina, Bátorfi Csilla és Fazekas Mária biztosította a helyét az olimpián, s indulhat a Bátorfi, Tóth duó is, hiszen mindketten megszerezték a kvótát. S az Európa-bajnok, a négy évvel ezelőtti sydneyi játékokon a dobogóról hatalmas csatába lemaradó, így olimpiai 4. helyezett kettősünk kapta a legjobb kiemelési sorszámot, a 6. helyre rangsorolták. (Amint ez természetesen a Világkupa-eredményeik alapján járt is.)

Bátorfiékat két kínai, valamint egy-egy dél-koreai, szingapúri és hongkongi kettős előzi meg. A lista élmezőnye: 1. Kuo Csüe, Niu Csia-feng (kínai), 2. Vang Nan, Csang Ji-ning (kínai), 3. Li Eun Szil, Szuk Eun Mi (dél-koreai), 4. Jing Jun Hong, Li Jia Vej (szingapúri), 5. Szong Ah Szim, Tie Jana (honkongi), 6. Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina, 7. Fujinuma, Umemura (japán), 8. Kim Jang Mi, Kim Jon Huj (KNDK-beli).

A női egyéni versenyben három kínai van az élen, legjobb európaiként a Statisztika horvát állampolgárságú légiósa, Boros Tamara az ötödik. Az élcsoport: 1. Csang Ji-ning (kínai), 2. Vang Nan (kínai), 3. Niu Csia-feng (kínai), 4. Kim Jung Ah (dél-koreai), 5. Boros Tamara (horvát), 6. Lia Jia Vej (szingapúri), 7. Tie Jana (hongkongi), 8. Liu Jia (osztrák). Tóth a 17., Bátorfi a 26., Fazekas Mária a 34. kiemelt.

A férfi verseny ugyancsak ázsiai fölényt ígér, itt a következő az első nyolc kiemelt: 1. Vang Li-kin (kínai), 2. Ma Lin (kínai), 3. Rju Szung Min (dél-koreai), 4. Vang Tao (kínai), 5. Csuan Csi-huan (tajvani), 6. Szamszonov (fehérorosz), 7. Schlager (osztrák), 8. Kreanga (görög). A párosoknál: 1. Csen Csi-csien, Ma Lin (kínai), 2. Kong Ling-huj, Vang Tao (kínai), 3. Ko Laj Csak, Li Csing (hongkongi), 4. Li Csul Szung, Ju Szeng Min (dél-koreai), 5. Csung Juk, Jung Csu Jan (hongkongi), 6. Jindrak, Schlager (osztrák), 7. Grujics, Karakasevics (szerb-montenegrói), 8. Blaszczyk, Krzeszewski (lengyel).

Fábik Tibor