Vágólapra másolva!
Csütörtökön eltörött a lábközépcsontja, pénteken megoperálták, illetve összecsavarozták a törött csontot, vasárnap hazaengedték, hétfőn pedig már edzett is a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszoda tornatermében Cseh László, a Bp. Spartacus vb-ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok úszóklasszisa.
Vágólapra másolva!

Öt nappal első pillanatban - az athéni olimpián történő indulás szempontjából - végzetesnek tűnő sérülése után már vízbe is ugorhat a magyar olimpiai küldöttség kedvence. Hétfő hajnalban erősítő edzéseket végzett a 18 éves fiatalember, majd a gimnasztika befejeztével, amikor a többiek a nyitott 33-as vízébe ugrottak, ő még hazaautózott édesapjával Halásztelekre.

Kedden azonban már úszni is fog az egyik legnagyobb magyar olimpiai éremesélyes. "Lacika - mert mi csak így hívjuk őt - hihetetlen akaraterővel készül a folytatásra, egyetlen pillanatra sem adta fel az athéni indulás reményét" - mondta Turi György, Cseh edzője.

"Azt nem mondom, hogy zökkenőmentesen vissza tud térni a többiek közé, hiszen azért egyrészt három napnyi edzés kiesett, másrészt nyilvánvalóan lesznek fájdalmai, és nem tudja majd úgy terhelni a jobb lábfejét, mint a törés előtt. De bízunk a sikeres folytatásban."

Ch. Gáll András