Vágólapra másolva!
Herczig Norbert és fia, Patrik is autóba ülnek az I. HELL Diósgyőr Rally-n szeptember 29. és október 1. között. A négyszeres abszolút magyar bajnok lesz az egyik előfutó, Herczig Patrik pedig a mezőnyben indul, hogy felkészüljön az egy héttel később esedékes magyarországi Európa-bajnoki futamra, a Rally Hungary-re.

„Utoljára 2016-ban volt szerencsém ilyen szerepben a mezőny előtt végigmenni a pályán. Akkor Igor Bacigállal három futammal a bajnokság vége előtt megszereztük az összetett első helyet, és a soron következő Kassa Rally-n előfutók voltunk. Jó emlékeim vannak ezzel a feladattal kapcsolatban. – fogalmazott a feladattal kapcsolatban Herczig Norbert."

Herczig Norbert és fia is ott lesz az I. Hell Diósgyőr Rallyn Forrás: --

A mezőnyben ott lesz Herczig Patrik is, aki már a hazai rendezésű EB-futamra koncentrál, és az I. HELL Diósgyőr Rallyt egy fontos felkészülési állomásnak tekinti.

„Eddig csak murván versenyeztem a Peugeot-val, így a diósgyőri futam kifejezetten jó alkalomnak ígérkezik arra, hogy aszfalton is menjek vele" – jegyezte meg Herczig Patrik.

Herczig Norbert szerint telitalálat Miskolc környékén versenyt rendezni.

Bízom benne, hogy a szervezők mernek majd nagyot álmodni, és a jövőben akár elsőosztályú futamnak is újra házigazdái lehetnek."

Az I. HELL Diósgyőr rally-t szeptember 29. és október 1. között rendezik meg. Ez a HUMDA Országos Rally Bajnokságban szereplő ORB2 és ORB3 mezőnyének az idei záró futama lesz.