Vágólapra másolva!
2022 májusában váratlanul megállt a szíve Szilágyi Richárd raliversenyzőnek, aki azóta is kómában van. A ralis társadalom azonban mögötte áll, most éppen Salgótarjánban rendeznek számára jótékonysági gálát, melynek bevételéből a kezelését támogatnák.

A magyar bajnok navigátornak tavaly májusban a Dunakanya Rally pályabejárásán állt meg a szíve minden előzmény nélkül. A helyszínen többszöri újraélesztés után, majd kórházba szállítást követően sikerült megmenteni az életét, ám azóta is éber kómában van, írja a Bors. A lap arról is beszámol, hogy az Együtt Ricsi Gyógyulásáért Facebook-csoport oldalán olvasható, miszerint a hétvégén Salgótarjánban rendeznek jótékonysági ralieseményt, melynek bevételéből a versenyző kezelését támogatnák.

Ahhoz ugyanis, hogy állapota tovább javuljon - a lélegeztető gépről három hét után le lehetett venni, és ugyan már reagál a környezetére, de kommunikálni továbbra sem tud - egy speciális kezelésre lenne szükség. A németországi ellátás azonban mintegy 40 millió forintba kerülne, amit a család önerőből nem tud előteremteni.

A fiatalembert ráadásul már nem csak felesége, de közös kislányuk is hazavárja, aki december elején jött a világra. Ricsi felesége Krisztina május óta, várandósan is, minden egyes nap munka után bement hozzá a kórházba, ápolja, gondozza a fiatal ralist és együtt nézik a rallylive közvetítéseket is, írja a Bors cikke.