Vágólapra másolva!
Habár a versenynaptárban van most egy kis szünet, így sem maradt kihívás nélkül Vogel Adrienn. A Roger Racing Team raliversenyzője a népszerű magyar ralipilótával, Bútor Róberttel tesztelt egy R5-öst, méghozzá murvás pályán.

Az egésznapos teszten 120 kilométert tett meg a két versenyző azzal a céllal, hogy Adrienn minél több tapasztalatot szerezzen az R5-ösről és a murvás felületről is.

Lépésről lépésre építették fel a tempót Forrás: Roger Racing Team

"Teljesen új volt az autó és az útviszonyok, a pálya is, rengeteg mindenre kellett figyelni. Elképesztően gyorsan jöttek az infók, mert az autó nagyon gyors, és iszonyatosan kell koncetrálni, hogy tartsa az ember az egysávos nyomvonalat, mert amint azt elhagyjuk, azonnal instabillá válik az autó. Nagyon sokat tanultam,

Robi fantasztikus oktató volt, folyamatosan lökött át a határaimon, óriási élmény volt"

-
számolt be élményeiről Vogel Adrienn.

Új volt az autó, a murva és a pálya is Forrás: Roger Racing Team

Bútor Robi elismerően nyilatkozott Adrienn teljesítményéről és a közös tapasztalásokról:

"Adrinak ez volt az első murvás fellépése egy R5-össel, ami gyakorlatilag egy alapokról való indulást jelentett.

A tempó az elején kevés volt, ami érthető, de szépen, tudatosan, lépésről-lépésre építettük fel, aminek a végére olyan sebeséggel mentünk, mint egy férfi versenyzővel.

120 km-t tettek meg a tesztnapon Forrás: Roger Racing Team

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer beülök egy R5-ös autóba egy nő mellé, azt meg pláne nem gondoltam volna, hogy egy nő tud ilyen gyorsan menni egy ilyen technikával,

de Adri hatalmasat teljesített. Felkészült, higgadt, nyugodt, és úgy tapasztaltam, hogy tehetségéből fakadóan sokkal gyorsabb, mint amit egyelőre látni lehet belőle."

Vogel Adrienn és navigátora, Maricsek Miklós legközelebb a Dunakanyar Rally-n indul, május végén.