Történelmi magyar siker a ralikrossz-világbajnokságon

Szabó Krisztián, ralikrossz, WRX
Szabó Krisztián (elől) karrierje eddigi legjobb eredményét érte el
Vágólapra másolva!
Szabó Krisztián a harmadik helyen végzett a ralikrossz világbajnokság belgiumi futamán.

"Régóta hajszolom, hogy felállhassak a dobogóra. A helyzetem nem egyszerű, hiszen a kétszeres rali-világbajnok finn Marcus Grönholm csapatában, a GRX-ben versenyzek, ahol Niclas Grönholm a csapattársam" - idézi Szabó Krisztiánt a Nemzeti Versenysport Szövetség sajtóközleménye.

Hozzátette, Spa-Francorchamps-ban minden összejött neki, hiszen döntőbe jutott, és ott az úgynevezett joker-kört is neki sikerült a leggyorsabban lehoznia, ezzel élete első dobogós helyezését ünnepelhette a világbajnoki sorozatban.

Szabó Krisztián (elől) karrierje eddigi legjobb eredményét érte el Forrás: Kotai Aron

"Jó ezt kimondani, különösen annak tükrében, hogy én vagyok az első magyar pilóta, aki az első háromban végeztem vb-futamon" - mondta Szabó, aki az ötödik helyről várja a következő, portugáliai versenyt.

Szabó korábban autókrosszban Európa-bajnok volt, ralikrosszban pedig két alkalommal összetett Eb-aranyérmes.