Vágólapra másolva!
Megvan a hétvége első magyar dobogója a Hungaroringen! A TCR Európa-kupa fordított rajtrácsos második versenyén a harmadik helyről induló Nagy Dániel fantasztikus rajttal már az első kanyarban az élre állt, sokáig tartotta is a pozícióját, de az egyre vizesebb aszfalton Briché megelőzte, majd Magnus is elment mellette. Így a A M1RA magyar versenyzője dobogót is begyűjtött a TCR Európa-kupa idei szezonjának első hétvégéjén, a korábban megszerzett hatodik helye mellé.

Nagy Dániel csapattársa, Luca Engstler is nagyot autózott: a 37 autóból álló mezőny utolsó helyéről rajtolva a 12. helyen ért célba úgy, hogy a szombati időmérőn ripityára törte az autóját, és éjszaka építette újjá a csapat.

Nagy Dániel a dobogón Fotó: Csudai Sándor - Origo