Vágólapra másolva!
Óriási autózással összetettben feljött a második helyre a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős a rali Európa-bajnokság görögországi futamán. Az Akropolisz-ralin vászonig kopnak ugyan a gumik, de a kőkemény pálya nem fogott ki a MOL Racing Team színeiben autózó pároson.

A szombati hetedik gyorsasági szakaszt megnyerték, a nyolcadikon második időt futottak, így az összesítésben pillanatnyilag a második helyen áll Herczig Norbert és navigátora, Ferencz Ramón az Akropolisz-ralin.

A kőkemény murva sem fogott ki a magyarokon Forrás: FLAT-OUT media agency/Sven Kollus

A négyszeres abszolút magyar ralibajnok a nehéz nap után az Origónak azt mondta, magasan a várt fölött teljesítettek. "A hosszú, 25 km-es gyorsasági megnyertük, többször volt dobogós időnk,

összetettben a második helyen állunk, rég nem volt ilyen eredménye magyar raliversenyzőnek.

Emellett a részeredmények, hogy tudtunk elől menni, hogy takarítottuk a pályát, hogy a második körben 50 másodpercet javítottunk a saját időnkön, ezek azok, amikkel elmondhatatlanul elégedett vagyok."

Második helyen összetettben Forrás: Rally-Base.Com

A fantasztikus teljesítményt úgy sikerült elérnie a magyar duónak, hogy technikai problémájuk is adódott. "Az utolsó előtti gyorsasági után, a cél előtt pár száz méterrel vettem észre, hogy beesik a fékpedál. Elkezdtem gyorsan felpumpálni, meg tudtunk állni, és kiderült, hogy felforrt a fékolaj.

- mondta az Origónak Herczig.

A hatalmas sziklákkal tarkított murvás pálya a vártnak megfelelően gyilkolja a gumikat, vászonig lekopott a futófelület az abroncsról.

Az ifj. Érdi Tibor, Papp György páros a kilencedik helyen áll összetettben. Vasárnap négy gyorsasági szakasz vár a mezőnyre.