Vágólapra másolva!
Michelisz Norbert mellett négy másik magyar, Nagy Dániel, Nagy Norbert, Tassi Attila és Szabó Zsolt Dávid is részt vesz a túraautó-világkupa magyarországi fordulóján, április utolsó hétvégéjén. A jegyeladások szépen haladnak, Michelisz Norbert pedig amellett, hogy saját pilótájával is összemérheti tudását, második lánya születése miatt is izgulhat. A hétvégi események hivatalos sajtótájékoztatóján a WTCR promótere arról is beszélt, hogy miben hasonlít a sorozat a Senna-Prost érához az F1-ből.

2011-ben WTCC-vel kezdődött, 2018-ban WTCR-rel folytatódott a túraautózás csúcssorozata és a Hungaroring együttműködése. "Ez már a nyolcadik év, hogy világbajnokság vagy világkupa sorozat érkezik a Hungaroringre.

- mondta leplezetlen büszkeséggel a hangjában a Hungaroring Zrt. vezérigazgatója. Gyulay Zsolt természetesen arról is beszélt, hogy tele lesz a mezőny magyarokkal. "Öt magyar versenyzőnek is szurkolhatunk, biztos vagyok benne, hogy fantasztikus hétvége lesz, a jegyeladások is ezt mutatják.

Jobban állunk, mint a korábbi évek azonos időszakában, csak arra tudok biztatni mindenkit, hogy jöjjön, és szurkoljon a magyaroknak."

Gyulay Zsolt (balra) a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója fantasztikus hétvégére számít Fotó: Polyák Attila - Origo

A WTCR promótere is arra ösztönzi a magyarokat, hogy inkább a lelátókról mutassák meg, mennyire szeretik Micheliszt és a többi magyart, mintsem a közösségi oldalakon álljanak ki - sokszor nem túl szalonképes formában - kedvencük mellett. Francois Ribeiro arra utalt mindezzel, hogy a magyarok gyakran látogatják Yvan Muller oldalát, hogy ott különböző üzenetekkel vegyék kedvét a franciának attól, hogy a magyarral kekeckedjen. A jogtulajdonos úgy látja, a Michelisz-Muller párharc bőven belefér a sorozat szabályaiba.

Tudom, hogy a magyarok szenvedéllyel rajonganak Norbiért, látjuk a Muller ellen szóló kommentekből.

Biztos vagyok benne, hogy ha annak idején lett volna Facebook, akkor ugyanígy viselkedtek volna a szurkolók a Pros-Senna konfliktus alatt is.

Mégis azt mondom, a rajongóknak inkább a lelátón kell megmutatniuk, mennyire szeretik Norbit."

Ribeiro (középen) sportszerű szurkolást kér a magyaroktól Fotó: Polyák Attila - Origo

Ahogyan minden évben, idén is izgatottan várja hazai futamát Michelisz Norbert. A WTCC 2017-es ezüstérmese, az idén Hyundai i30N TCR-rel, a BRC Racing Teamnél versenyző magyar pilóta nemcsak a több tízezres szurkolótábora miatt érezheti magát különlegesen, hanem azért is, mert a szabadkártyával induló Nagy Dániel személyében saját csapata, a M1RA Racing versenyzőjével is meg kell majd küzdenie. Ráadásul a másik szabadkártyás Michelisz tavalyi versenyzője, Tassi Attila lesz. És ez még mindig nem minden, ugyanis könnyen lehet, hogy miközben a népszerű magyar versenyző futamot nyer, felesége, Johanna épp akkor hozza világra második kislányukat.

Akkor indítottam a saját csapatomat is, azt hittem akkor, hogy már nem lehet fokozni az izgalmakat, de mégis. Bőven lehet, hogy Johanna pont valamelyik verseny alatt szül majd, most is gondolkodtam rajta, hogy lenémítsam-e a telefonomat" - vallotta be a hamarosan kétszeres apuka.

Könnyen lehet, hogy épp a futamgyőzelem pillanatában lesz kétszeres apuka Fotó: Polyák Attila - Origo

Michelisz természetesen beszélt a már világhírű magyar hangulatról is.

"Ez már a nyolcadik hazai versenyem, a szurkolók biztatása nekem is lendületet ad, nagyon jól érzem magam a bőrömben."

A márkaváltásról is beszélt, azt mondta, a marokkói technikai problémák ellenére is jó döntésnek tartja, hogy a Hondától a Hyundaihoz igazolt. "A Hungaroring teljesen más pálya, mint Marokkó, nem biztos, hogy ugyanúgy fölényben leszünk, mint a nyitó hétvégén voltunk."

A mezőny többi magyarja közül a Zengő Motorsport versenyzői, Nagy Norbert és Szabó Zsolt is nagy várakozásokkal indul a hétvégének. "Ez a legfontosabb forduló nekem, nagyon sokat készültem szimulátorral és máshogy is. Jó emlékeim vannak a hazai pályáról, tavaly a túraautó Európa-bajnokságban (ETCC) a pole-ból indultam.

- mondta Szabó Zsolt, és Nagy Norbert is megerősítette, hogy az ETCC-ből sok beállítást tudtak átmenteni az új autókra, de vannak azért még különbségek, van még min dolgozni.

Michelisz Norbert (balról), Szabó Zsolt Dávid, Nagy Norbert és Tassi Attila mellett Nagy Dávid lesz az ötödik magyar tagja a mezőnynek Fotó: Polyák Attila - Origo

A hongkongi KC Motorgroup színeiben, az olasz JAS Motorsport támogatásával, szabadkártyásként lesz az indulók között Tassi Attila. A fiatal magyar versenyző jól ismeri a Honda Civic TCR-t, nemcsak azért mert a M1RA versenyzőjeként tavaly ezt az autót vezette a TCR International Series-ben, hanem mert rengeteg teszttel készült a szezonra.

A szlovák Mato Homola szinte hazai versenynek tekinti a hungaroringi fordulót Fotó: Polyák Attila - Origo

Ugyancsak hazai versenyként tekint a magyarországi három WTCR-futamra a szlovák Mato Homola, aki mindössze kétszáz kilométerre lakik a Hungaroringtől. "Tényleg olyan ez nekem, mintha otthon versenyeznék, várom is a szlovák szurkolókat" - mondta a DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR-ét hajtó szlovák versenyző.

A WTCR menetrendje a Hungaroringen a következő:

Április 28-a, szombat

08.30 - 09.00 első szabadedzés

10.15 - 10.45 második szabadedzés

12.30 - 13.00 első időmérő

15.25 - 17.05 első futam (12 kör)

Április 29-e, vasárnap

10.00 - 10.50 második időmérő

15.30 - 16.00 második futam (12 kör)

16.55 - 17.30 harmdik futam (15 kör)

Az eseményekről az Origo Sporton egész hétvégén, folyamatosan beszámolunk.