Vágólapra másolva!
Vogel Adrienn hat évvel ezelőtt ült először versenyautóban. Azóta több szériában is kipróbálta magát, 2017-ben még kamionversenyen is indult, igaz, ki kellett párnázni neki az ülést, hogy elérje a pedálokat a hatalmas gépben. A Kia Lotos kupában egyetlen nő - saját csapattársa -, és tizennyolc férfi az ellenfele. Tavaly az év női autóversenyzőjének választotta itthon a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, hétvégente pedig láthatjuk a tévében, ahogy celebeket autóztat a Hungaroringen.

Mi tart tovább, egy versenyre ráhangolódni, vagy utána rendbe hoznia magát?
A mentális felkészülés mindig nehéz, utána szerencsére könnyen visszaállok a normál üzemmódra, a külsőmről ez már nem mondható el. Kell egy kis idő, mire egy-egy futam után vállalható leszek.

Van smink a bukósisak alatt?
Egy alap sminket teszek csak fel: a szempillámat, szememet kiemelem.

Kinek a hatására lett autóversenyző?
A családban nincs hagyománya a versenyzésnek, habár anyukám nagyon jól vezet. Gyerekkoromban sokat jártam autóversenyekre, inkább ralikra, Magyarországon és külföldön is. Nagyon megtetszett ez a sportág, pedig akkor még jogosítványom sem volt.

29 évesen kóstolt bele a versenyzésbe Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hat évvel ezelőtt, 29 éves koromban kaptam egy lehetőséget, hogy kipróbáljak két különböző típusú versenyautót: az egyik egy Suzuki volt, a másik egy Lotus. Mindkét teszt jól sikerült, és pont akkor indult itthon a kifejezetten nőknek szóló Lotus Ladies Cup nevű sorozat, úgyhogy ott kezdtem el versenyezni. Sajnos hamar félbeszakadt, akkor átmentem a Suzuki kupába, de ott is csak egy-egy versenyt tudtam teljesíteni. Teljes szezont tavalyelőttig nem mentem sehol.

A Lotus Ladies Cupban csak nők voltak az ellenfelei Forrás: Lotus Ladies Cup Facebook

Miért pályaautózás és miért nem rali?
Kicsit biztonságosabbnak találom a pályaautózást. A raliban nagyon sok a változó tényező, ami kiszámíthatatlanná teszi, nem lehet száz százalékot menni, mert mindig számolni kell a váratlanságokkal, hogy mondjuk kidobálnak köveket az autó elé.

Visszatérve a kezdetre: hogy találja meg azzal valaki, hogy itt egy versenyautó, kedves Adrienn, próbálja ki?
Biztosan kell hozzá kapcsolatrendszer is, nekem annyiból könnyebb dolgom volt, hogy akkor az Oxxo Racingnek segítettem. Fotóztam és a sajtóügyeket intéztem, szervezésben is részt vettem, így mehettem tesztelni.

Lehet dolgozni a versenyzés mellett?
Amikor az első teljes szezonomat futottam, akkor már főállásban csináltam a versenyzést.

De az igazság az, hogy versenyezni az egésznek csak egy töredéke, mert nagyon sok háttérmunkára van szükség.

A szponzorok, üzleti partnerek keresése teljes embert igényel, szóval nekem nem csak annyi a dolgom, hogy beülök az autóba és vezetem.

Főállásban foglalkozik a versenyzéssel Fotó: Csudai Sándor - Origo

Érezte azt valaha, hogy kevésbé veszik komolyan amiatt, hogy nő?
Persze! Sokszor. A srácok nem vesznek addig komolyan, amíg nem vagyok ott a lökhárítójukon. Ezt a közutakon is tapasztalom. Az utcai autóm fel van matricázva, úgy néz ki, mint egy versenyautó, és azért látom, hogy a másik autóban összemosolyognak, jókat nevetnek, de nem hiszem, hogy ha a pályán összetalálkoznánk, akkor is kinevetnének engem. A lányokat akkor veszik komolyan, ha a férfi világban állják meg a helyüket, akkor ismerik el a tapasztalatukat, a tudásukat.

Mennyi nő van a mezőnyben?
A csapattársammal, Krajnyák Petrával vagyunk ketten lányok, és tizennyolc férfi a többi autóban.

Mi volt az eddigi legjobb eredménye?
Egy harmadik hely, illetve 2017-ben Monzában az abszolút legjobb időt mentem, a széria 12 éves fennállása alatt nem volt egy nő sem, aki ezt elérte volna.

Vogel Adriennt már versenyzőként is komolyan veszik Forrás: Vogel Adrienn

Ennek is köszönhető, hogy 2017-ben önt választották Magyarország legjobb női autóversenyzőjévé?
Gondolom, igen. Meg biztosan látták azokat a csatákat, amiket vívtam, meg az abszolút 9. helyezésnek is biztosan betudható, plusz az év közbeni teljesítményem is közrejátszhatott. Sikerülhetett volna év végén a dobogó is, ha Szlovákiában nem löknek falnak. Sajnos viszont akkor nulláztam, és így az összetett negyedik helyről a tizenegyedikre estem vissza.

Hosszabb távon mi lehet a célja egy női autóversenyzőnek?
Mindenképpen egy komoly nemzetközi széria, de ahhoz kell az anyagi háttér hozzá, hogy egy-egy elismert ilyen sorozatba eljusson egy nő. Plusz teljesítmény és tapasztalat is. Igaz, ha valakinek megvan az anyagi háttere, be tudja magát fizetni nevesebb szériákba, de ahhoz, hogy sikeres legyen kell a tehetség. Viszont ahhoz, hogy valaki igazán sikeres legyen, abba kemény munkát kell beletenni.

Miért nem látunk nőket a komolyabb sorozatokban?
Látni azért, más szériákban, nekem is egy álmom, hogy magasabb szériában versenyezzek, de az anyagi lehetőségeim még ezt korlátozzák.

A versenyzés mellett a háttérmunkával is foglalkozik Forrás: Copyrights 2017 Dominik Kalamus +48 607047620/Dominik Kalamus

Változott az ön megítélése a Kia Lotosban az első pillanathoz képest?

Igen, már számolnak velem a mezőny elején. Az első időmérőn már felfigyeltek rám mert rögtön a hatodik legjobb időt futottam meg, és onnantól látták, hogy teljes értékű ellenfél vagyok.

Sokszor előfordult, hogy azt gondolták, "lány... ráhúzom a kormányt, úgyis elveszi majd a gázt", de valahol ezt muszáj volt megtorolni.

Eleinte persze előfordult, hogy elvettem, de nem azért, mert megijedtem, hanem mert hosszú egy verseny, türelmesnek kell lenni, előre kell látni, viszont ez nem mehet a végtelenségig. Szlovákiában például a gumifalban ért véget egy ilyen erőfitogtatás, de többé hozzá sem ért a srác az autómhoz, még a tükrömet se hajtotta be.

Hogy látja, jobban meg kell küzdenie egy női versenyzőnek a férfiak között az eredményért?
Nem feltétlenül. Ha úgy viselkedem, mint ők, akkor ugyanúgy is fognak velem bánni. Ők nyilván azt gondolják, hogy meg tudnak félemlíteni, de amint megvan az első kontaktból egy kisebb baleset vagy koccanás, akkor rájönnek, hogy ugyanolyan versenyző vagyok, mint bárki. Én sem azt nézem elsősorban, hogy ki ül az előttem lévő autóban, persze mindenkivel kapcsolatban vannak tapasztalataim, tudom, hogyan reagálhat egy-egy szituációban, de ez nemtől független.

Nincs még vége, lapozzon a további részletekért!