Vágólapra másolva!
Jövőre már nem itthon, hanem nemzetközi mezőnyben szeretné megmérettetni magát a Herczig Norbert, Bacigal Igor páros, amely a hétvégén - az utolsó futam eredményétől függetlenül - megnyerte a rali országos bajnokságot.

"Nagyon nagy fába szeretnénk vágni a fejszénket, a támogatóinkkal tárgyalunk erről már egy pár éve, és azt gondolom, hogy

- mondta az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn Herczig Norbert.

Hozzátette: egyelőre folynak a tárgyalások, nem is állnak rosszul, és

december elejéig "ki kell derülnie", tudnak-e indulni az Eb-n vagy maradnak a hazai bajnokságban. A

Skoda Fabia R5-öt vezető Herczig kiemelte a mögöttük álló stáb professzionalizmusát, és elárulta, az Eger-ralin, az ob utolsó, november eleji futamán el sem indulnak.

Herczig Norbert és Bacigál Igor szintet lépne Forrás: rvo.hu

"Élünk a szabályok adta lehetőséggel,

- fogalmazott.

A kettős a Mecsek-rali megnyerésével biztosította be az ob-elsőséget, ezzel Herczig már négyszeres, társa pedig háromszoros bajnok.

"Úgy mentünk erre a versenyre, hogy nem számoltuk ki igazán, milyen helyezés kell ahhoz, hogy meglegyen esetleg itt, a Mecsek-ralin az abszolút bajnoki cím" - mondta, hozzátéve, hogy az utolsó beérkezőt is meg kellett várni, így "senki nem készült arra, hogy a Széchenyi téren pezsgőzni kelljen".