Vágólapra másolva!
A pitben vett revansot a pályán történtekért Kyle Busch. 

Vérző fejjel baktatott vissza csapatához Kyle Busch a NASCAR hétvégi Las Vegas-i futamán.

A versenyző akkor sérült meg, mikor a leintés után dühében rárontott riválisára, Joey Loganóra.

Az utolsó körben ütköztek a pályán, a baleset után Logano negyedikként ért célba, Busch viszont csak a 22. lett.

A Fox News felvételén látszik, ahogy Busch felpaprikázva nekiront ellenfelének, meg sem próbált beszélni vele, azonnal ütött.

Logano csapatának tagjai ezután kíméletlen keménységgel szerelték le a felbőszült Busch-t, aki csak nagyon nehezen tudott lehiggadni.

Kyle Busch-t alig tudták visszafogni Forrás: AFP/2017 Getty Images/Chris Graythen

Logano szerint Busch nem is akarta normálisan rendezni a dolgot.
"Nem úgy tűnt, mint aki beszélgetni akar.

Soha nem volt még hasonló nézeteltérésünk, pedig már régóta versenyzünk együtt" - mondta Logano a Fox Sportsnak.

Kyle Busch vérző fejjel hagyta el a helyszínt Forrás: Origo

"Teljesen fel voltam dúlva. A meghiúsult versenyem totálisan padlóra küldött, de hát Joey így versenyez"

- ezt Busch nyilatkozta szűkszavúan.

A szervezőket és a versenybírókat hivatalosan senki sem értesítette a történtekről.

Szavazzon!

Ön szerint ki volt a hibás a balesetért?