Vágólapra másolva!
A korábban magyar színekben olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaolin Sándor volt barátnője, Elise Christie egy ideje abbahagyta az élsportot és online pornózásból él. Az egykori korcsolyázónő élete az összeomlás szélére került, alkoholizmusban és mentális betegségekben szenvedett, azonban az OnlyFans révén megmenekült és boldogabb, mint valaha.

Liu Shaolin Sándor korábbi barátnőjének az élete kis híján összeomlott

A korábban világbajnoki címet szerző sportolónő három téli olimpián is indult, ám ezeken érmet sosem szerzett. A 2014-es, Szocsiban rendezett ötkarikás játékok után halálos fenyegetéseket is kapott, amiért az 500 méteres szám döntőjében hamar kiesett. A 2018-as pjongcsangi olimpia sem sikerült jól számára, majd három évvel később visszavonult és lejtmenetbe került az élete, ugyanis alkoholizmussal és anyagi problémákkal küzdött. Később aztán rátalált a szerelem és édesanya lett, majd belevágott az online pornózásba, az OnlyFans oldalon kezdte árulni erotikus fotóit és videóit.

Elise Christie az OnlyFans oldalon árulja az erotikus fotóit Forrás: elisechristielikescake/instagram

Elise Christie hiába dolgozott kőkeményen egész életében, a profi sport anyagilag egyáltalán nem volt jövedelmező számára, a dühös szurkolók kritikáitól pedig összeomlott, ezért a mértéktelen alkoholfogyasztásba menekült és mentális betegségekben is szenvedett.

"Amikor Connort megismertem, megértettem, hogy minden okkal történik és nem a megszerzett medáloktól leszek boldog. Az anyaság révén rengeteg mindent átértékeltem az életemben, pedig sokáig nem akartam gyereket és önző módon éltem az életem.

árulta el a dögös bombázó, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznie.

Rengeteg pénzt keres az online pornózásból

Az egykori rövidpályás gyorskorcsolyázó 2022-ben vágott bele az online pornózásba, miután regisztrált az OnlyFans oldalra, ahol a követői előfizetés fejében hozzáférhetnek az erotikus tartalmaihoz. Christie bevallása szerint le kellett küzdenie az ezzel kapcsolatos aggályait, de mindenképpen jó döntésnek tartja, hogy belevágott, ugyanis korábban még semmilyen tevékenységgel nem keresett ennyi pénzt.

"Első alkalommal ijesztő volt, kellett egy kis idő, hogy bátrabbá váljak benne.

árulta el a 33 éves brit exsportoló.

"Eleinte azt mondtam a páromnak, nem vagyok biztos abban, hogy kellően csinos vagyok és meglepődtem azon, hogy az emberek ezért fizetnek. Meg kellett győzödnőm arról, hogy fotogén vagyok, sokszor napi hat-hét órát is eltöltök ezzel a munkával.

Nem hiszem, hogy az OnlyFans egy örökké tartó dolog, de jót tesz az életemnek. Sosem voltam még ennyire boldog" -

tette hozzá Christie.