Vágólapra másolva!
A 126-szoros brazil válogatott labdarúgó, Dani Alvesnek február 5. és 7. között lesz a bírósági meghallgatása azok után, hogy a vád szerint 2022 utolsó napjaiban, egy barcelonai klubban megpróbált megerőszakolni egy nőt, a szórakozóhely VIP-részlegén. Alves ügyvédje ezúttal azzal próbál védekezni, hogy védence alkohol befolyása alatt állt az eset során.

A Barcelonával háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Dani Alves legutóbb a mexikói UNAM focistája volt, de a csapata tavaly februárban szerződést bontott vele, miután nyilvánosságra került a hír. Ezt követően Alvest letartóztatták és börtönbe zárták. A 40 éves exfocista először mindent tagadott, majd azt mondta, valóban találkozott az áldozattal, de nem történt semmi. Később arról beszélt, hogy a másik fél teljes beleegyezésével történt az aktus. Áprilisban pedig ehhez még hozzátette, hogy azért hazudott, hogy elrejtse hűtlenségét a felesége elől.

Dani Alves sorsa február elején dőlhet el Forrás: AFP/Ulises Ruiz

Dani Alves tettéért háromtól 15 évig tartó szabadságvesztést szabhatnak ki – a spanyol ügyészség kilenc éves börtönbüntetést és 150 ezer eurós kártérítést kért rá novemberben, míg a vád szerint megerőszakolt nőt képviselő

ügyvédek azt akarják, hogy Alves 12 évet töltsön rács mögött.

Ötödszörre is változtatott a történetén Dani Alves

Dani Alves február 5. és 7. között áll bíróság elé Barcelonában. A volt brazil válogatott a tárgyalás előtt immáron ötödik alkalommal változtatta meg a történetét:

ez alkalommal azzal próbál védekezni, hogy részeg volt az ominózus éjszakán, amelyen a vád szerinti szexuális zaklatás történt.

Ügyvédje, Inés Guardiola azzal érvelt, hogy Alves ittasságának mértéke rontotta kognitív képességeit, és nem tudott a tetteiről, így abban reménykednek, hogy a bíróság enyhítő körülménynek tekinti majd ezt, és kisebb büntetést kap.