Vágólapra másolva!
Két éve robbantott ki hatalmas botrányt a magyar úszónő, Szilágyi Liliána, aki azzal vádolta a saját apját, hogy korábban szexuálisan zaklatta őt. Az elhúzódó ügyben most újabb fordulat következett be.

Újabb fordulat Szilágyi Liliána ügyében

Szilágyi Liliána 2021 decemberében állt a nyilvánosság elé először, amikor közösségi oldalán több hosszú bejegyzésben fedte fel, hogy édesapja, egyben korábbi edzője, Szilágyi Zoltán "testileg és lelkileg is terrorizálta, kihasználta és több esetben szexuálisan zaklatta". Az egykori sportoló által elmondottakat többen is megkérdőjelezték, és eleinte szerelme, Lengyel Zsombor is nehezen hitte el, hogy mindaz, amit hall igaz. Később Szilágyi Zoltán rágalmazás és becsületsértés miatt pert indított lánya ellen, eközben a rendőrség nyomozást indított a korábbi sportoló állításai alapján, amit végül megszüntettek.

Szilágyi Liliána kemény vádakkal illette az édesapját Forrás: AFP/Alexander Nemenov

A Bors megírta, hogy az ügyben a közelmúltban született határozat.

- mondta dr. Keviczki István ügyvéd, Liliána jogi képviselője.

Az elhúzódó ügy ezzel nem ért véget, mert az édesapa által indított becsületsértési per folytatódik, így az úszónőnek kell bebizonyítania, hogy az állításai megfelelnek a valóságnak.

- tette hozzá az ügyvéd.