Vágólapra másolva!
A spanyol tévésztár, Amor Romeira egészen megdöbbentő történetet mesélt arról, hogyan élt át intim pillanatokat a Deportivo La Coruna egyik futballistájával, aminek aztán csúnya vége lett.

Romeira, aki korábban a spanyol Gran Hermano című tévés műsorban (ez az ottani Big Brother) is szerepelt, a közösségi médiában beszélt arról, hogyan ismerkedett meg négy évvel ezelőtt a Deportivo La Coruna egyik futballistájával. A szebb napokat is megélt, jelenleg a spanyol másodosztályban szereplő csapat tagjai éppen Madridban buliztak, majd az egyik játékos Romeira hálószobájában kötött ki, ám annyira felforrósodott a levegő köztük, hogy a meg nem nevezett focista nem tudta megfékezni a hevességét, és arcon harapta a nőt.

"Elmentem bulizni Madridba, ott találkoztam egy csapat focistával, akik éppen ünnepeltek. Az egyikőjük nagyon megtetszett, izgatott lettem és áthívtam magamhoz. Imádtam, mert hihetetlenül szenvedélyes volt.

Azonnal kirúgtam az ágyamból és hazaküldtem. Nagyon fájt a harapás, ráadásul az arcon – nem akartam elhinni! - mesélte el kínos hálószobai titkát a 34 éves influenszer.

A spanyol Mundo Deportivo beszámolója szerint Romeira azt állította, hogy a harapás még napokig meglátszódott az arcán, ami miatt a barátai faggatni kezdték. Az Instagramon közel félmillió követővel rendelkező tévés személyiség arról is beszélt, hogy az eset után a rejtélyes futballista bocsánatkérő üzenetekkel bombázta, ám azóta sem kapott második esélyt, hogy helyrehozhassa a dolgokat.