Vágólapra másolva!
Már javában készül a magyar teniszválogatott a hétvégi, törökök elleni Davis-kupa-mérkőzére. A csapatban ott van Piros Zsombor is, aki új frizurával várja a találkozót, igaz, nem önszántából.

A kiváló teniszező ugyanis a barátnője hibájából lett kopasz, de legalább tud nevetni a nem mindennapi bakin.

„Rövidebb hajat akartam, a barátnőm pedig a hajvágót elfelejtette visszatenni a megfelelő méretre, így nullással belevágott. Óriásit röhögtünk, csak így most szívok fél évig, de legalább jót nevettünk" - mondta Piros Zsombor a Hungarian Tennisnek adott nyilatkozatában.

Barátnője miatt lett kopasz Piros Zsombor Forrás: Hungarian Tennis/Facebook

Hozzátette, úgy néz ki, mint egy szerzetes. Így legalább kisebb a légellenállás, ez segíthet a törökök ellen, ha pedig így lesz, ezt a barátnőjének köszönheti.