Vágólapra másolva!
A dán labdarúgás történetének legnagyobb botrányhőse, Nicklas Bendtner a pályafutása során rengetegszer került bajba és állandóan a balhéival hívta fel magára a figyelmet. Az Arsenal egykori csatára 33 évesen vonult vissza, de azóta sem változott meg, továbbra is hajszolja a luxust, élvezi a bombanők társaságát és a saját szabályai szerint él. Ennek ellenére Bendtner Dániában már a legnagyobb sztárok közé emelkedett, ugyanis őrült tévéműsorban szórakoztatja az embereket, és már saját e-sport csapatot is alapított.

A 81-szeres dán válogatott Nicklas Bendtner 2021-ben, mindössze 33 évesen jelentette be a visszavonulását. A pályafutása elején óriási tehetségnek, leendő világklasszisnak tartott csatár rengeteg klubcsapatban megfordult - legtöbb meccsét az Arsenalban játszotta -, de sehol sem tudott tartósan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Bendtner volt korábban gólkirály, szerzett mesterhármast a Bajnokok Ligájában, valamint fantasztikus gólokat lőtt, de leginkább azzal került a címlapok élére, hogy balhét balhéra halmozott.

A 194 centi magas támadónak focistaként sem voltak anyagi gondjai - bár egyszer több mint 5 millió fontot veszített pókeren -, és visszavonulása óta is gondtalan, fényűző életet él. A közösségi oldalakon sokak által csak Lord Bendtnernek becézett dán botrányhős a szuperszexi svéd barátnője, Clara Wahlqvist oldalán csodásabbnál csodásabb helyekre utazik, élményeiről rendszeresen oszt meg fényképeket és videókat az Instagram-oldalán. Bendtner szinte mindent kipróbál, amihez éppen kedve van: különböző extrém sportok, thai- és kickbox, búvárkodás a Fülöp-szigeteken, vagy borkóstolás a barátokkal. Mindemellett az utóbbi időben Dániában valóságos tévésztárrá vált, saját showműsort vezet, amelyben más emberek kárán szórakozik, és már e-sport csapatot is alapított.

Bendtner a visszavonulása után sem változott meg, továbbra sem érdekli mások véleménye, és csak azzal foglalkozik, hogy jól érezze magát a bőrében.

A dán fociválogatott korábbi sztárja ma már inkább celebnek tekinthető Forrás: Ritzau Scanpix via AFP/Ritzau/Scanpix/Liselotte Sabroe

Gondtalan luxusélet

A botrányairól elhíresült futballista Instagram-oldalát tekintve hamar kiderül, miként szórakozik Bendtner a mindennapokban és mi mindenre költi el a focistaként megkeresett vagyonát. A 35 éves sztár imádja a márkás ruhadarabokat és kiegészítőket, különösen a Gucci, a Louis Vuitton és a Supreme termékeiért rajong.

Szenvedélye az utazás, számtalan csodás helyen járt már a világban, és rengeteg szabadidős programba, extrém sportba belekóstolt,

amiről rendszeresen oszt meg posztokat a közösségi oldalán. Februárban a Fülöp-szigeteki Palawan szigeteken búvárkodott, nem sokkal előtte Svédországban vett részt egy komoly expedícióval felérő hegymászó túrán, valamint a festői szépségű osztrák síparadicsomban, Sankt Anton am Arlbergben is megfordult. Később a Görögországban található Míkonosz szigetén pihente ki a "fáradalmait", amit egy thaiföldi utazás követett, ahol a kickbox-tudását frissítette fel.

Bendtnernek a borkóstolás, a szivarozás, a vadászat és a lovaglás is a hobbijai közé tartozik, és a legtöbb futballsztárhoz hasonlóan ő is imádja a méregdrága luxusautókat. Az elmúlt években elképesztő sportkocsikat vezethetett, amelyek közül kiemelkedik egy több mint 50 millió forintot érő Aston Martin, amihez még 2009-ben, mindössze 21 éves korában jutott hozzá. 2020 elején pályafutása utolsó profi klubja, az FC Köbenhavn kirúgta, de ez Bendtnert nem akadályozta meg abban, hogy megpróbáljon megvenni egy 130 millió forintot érő Rolls Royce-t, amiért agyatlannak és őrültnek nevezték a korábbi csapattársai. A botrányhős focistának végül "be kellett érnie" egy Porsche Taycan Turbóval,

de ezt 2021-ben a hatóságok lefoglalták, mert érvényes jogosítvány nékül száguldozott vele Dániában.

Bendtner ugyan fellbbezett az ítélet ellen, ám végül búcsút kellett intenie a luxusutójának, és a legutóbbi bírosági tárgyalás előtt már egy szerényebb Volvo volánja mögött kapták lencsevégre a fotósok.

Erről a Porschéról végül le kellett mondania Bendtnernek Forrás: extra.globo.com

A méregdrága sportkocsik mellett a gyönyörű bombanőket is sűrűn váltogatta a korábbi sztárfocista. Előző barátnőjével, a dögös Philine Roepstorffal ráadásul saját valóságshow-t indítottak, amelyben betekintést engedtek a magánéletükbe, hogy a rajongók megismerjék a valós személyiségüket.

mondta Bendtner, akinek 2020-ban jelent meg a "Both Sides" (Mindkét oldal) című önéletrajzi könyve.

A "Bendtner & Philine" néven futó valóságshow két évadot élt meg Dániában, majd a pár szakított, és a dögös topmodell később a Pókember-filmek főszereplőjével, a brit Tom Hollanddal kezdett el randevúzni.

A dán foci botrányhőse természetesen nem maradt sokáig egyedül, jelenleg a svédek korábbi szépségkirálynője, a gyönyörű Clara Wahlqvist a barátnője,

aki Bendtner elmondása szerint pontosan tudja, hogyan kell őt boldoggá tenni.

Őrült showműsor és saját e-sport csapat

Visszavonulása óta Dániában hihetetlenül népszerű tévésztár és celeb lett Bendtnerből, aki a korábbi valóságshow-ja után újabb adásban kapott főszerepet. Jelenleg a közismert streamingszolgáltatón, az Amazon Prime-on fut a "Nicklas Pranker" című műsora, amely gyakorlatilag a Magyarországon is számos epizódot megélt "Kész Átverés!" külföldi megfelelője.

Ebben gyanútlan civileket, vagy hírességeket vernek át, viccelnek meg és hoznak kellemetlen helyzetbe,

és a végén mindig előkerül a rejtett kamera, így az "áldozat" kénytelen szembesülni azzal, hogy alaposan becsapták. Bendtner műsorvezetőként és az átverések aktív résztvevőjeként álruhában is megjelenk a műsorban, és láthatóan mindkét szerepben otthonosan mozog. Egyik alkalommal bohócnak öltözve próbálta megtéveszteni áldozatát, de olyanra is volt példa, hogy az utcán egy tévé ellopásában kért segítséget az egyik járókelőtől.

A tévés szereplések mellett az utóbbi időben a számítógépes játékok felé is tett egy nagy lépést Bendtner, aki a koronavírus-járvány kirobbanása utáni bezártságot arra használta fel, hogy jobban megismerkedett az e-sport világával. Saját elmondása szerint ez az időszak, valamint a Counter-Strike játék iránti rajongása ösztönözte arra, hogy alapítson egy e-sport csapatot, amely a Prosapia eSport nevet kapta.

"Amikor a koronavírus megjelent, mindenki elszigetelődött, és én elkezdtem játszani a CS:GO-val. Ez adott számomra egy kapcsolatot a külvilággal, így a tudásom és a téma iránti érdeklődésem is nőtt.

árulta el a 35 éves sztár.

"Azért alapítottam meg a Prosapia eSport csapatot, hogy a munkatársaimmal segíthessük a fiatal és ígéretes tehetségeket a céljaik elérésében.

De ami a legfontosabb, a Counter-Strike játék óriási örömöt okoz nekem" -

tette hozzá Bendtner, akinek a CS:GO csapata fiatal dán tehetségekből áll, és rendszeresen indulnak különböző versenyeken.

Nicklas Bendtner már saját e-sport csapatot is alapított Forrás: twitter.com/BLASTPremier/

Meg kell értenie, hogy van benne valami különleges, amire vigyáznia kell" - írta önkritikusan 2020-ban megjelent életrajzi könyvében a dán csatár.

Nicklas Bendtner valóban nem aknázta ki teljesen azt a potenciált, ami focistaként megvolt benne, és elpazarolta a tehetségét, hiszen sokkal fényesebb karriert is befuthatott volna. Mindezek ellenére valószínűleg nincs benne túl sok keserűség, mert a visszavonulása óta is olyan fényűző életet él, amelyről a legtöbb ember csak álmodni mer.