Újabb család életét tette tönkre a focilegenda szeretője

Natasha Lever bevallotta, hogy legalább tíz focistával megcsalta Rhodri Giggst
Vágólapra másolva!
A Manchester United korábbi játékosának családját szétszakító valóságshow-sztár, Natasha Giggs ezúttal egy angol tűzoltóval jött össze - hivatkozik angol sajtóértesülésekre a Bors.

Natasha Giggs, születési nevén Natasha Lever a Manchester United egykori játékosa, Ryan Giggs testvérének, Rhodrinak a felesége volt. A nőnek két gyermeke született, de

a házassága közben a focista szeretője is volt, ráadásul teherbe is esett Ryantől, ám elvetették a magzatot.

A 2021-es válásukat követően Rhodri Giggs elárulta,

Natasha tíz, az angol bajnokságban szerepelt labdarúgóval is ágyba bújt a házasságuk ideje alatt.

A nő azonban továbbra sem áll le ezzel az életstílussal, hiszen ezúttal azzal került az angol sajtó középpontjába, hogy egy tűzoltó, Haroon Headley szeretőjévé vált.

A pár jelenleg együtt él egy Manchesterhez közeli településen, Headley pedig

a feleségét és három gyermekét hagyta el a 40 éves nőért.

A Giggs család, pontosabban Ryan Giggs a közelmúltban is érintett volt egy Nagy-Britanniában óriási botrányban, hiszen még

2023-ban is bíróság elé fog állni azzal a váddal, miszerint bántalmazta egykori barátnőjét, Kate Greville-t és egy másik nőt is.