Gyereke születik Cseh Lászlónak

CSEH László
Budapest, 2021. október 8. A tokiói olimpia után visszavonult Cseh László (k) búcsúztatása a Duna Arénában zajló rövidpályás világkupa második napján, 2021. október 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Hatalmas a boldogság, Cseh László édesapa lesz. A világbajnok úszó és felesége hét éven át próbálkoztak, eddig sikertelenül. Most azonban örömhírről számoltak be - írja a Bors.

Cseh László és felesége, Dia tavaly arról vallott, hogy mindent megtesznek azért, hogy kisbabájuk szülessen, ám eddig nem jártak sikerrel. Úgy tűnik, az úszó augusztusi visszavonulása után ismét fókuszba került a babaprojekt, mert Dia márciusban már gömbölyödő pocakkal jelent megy egy nyilvános rendezvényen. Cseh Laci közel 40 hallgató előtt tartott élménybeszámolót egy ráckevei szállodában, s ott is elújságolta az örömhírt.

"Való igaz, végre szülők leszünk. Júliusban kislányunk születik majd. Már a nevét is kiválasztottuk, azt azonban egyelőre nem szeretném elárulni" - mondta a Borsnak Cseh László.