Vágólapra másolva!
Nemcsak az uszodában, nem is csak a családi asztalnál, hanem az üzleti életben is elválaszthatatlanok. Az Origo Sport Limit című műsorának egyetlen testvérpár vendége, az Európa-bajnok, olimpikon Verrasztó Evelyn és a szintén Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, ugyancsak olimpikon Verrasztó Dávid megtanította fejest ugrani Henry Kettner műsorvezetőt, majd azt is elárulták, melyikük rendetlenebb és melyikük volt rosszabb gyerek.

A legkisebb mértékben sem feszengett a forgatás alatt Verrasztó Evelyn, ami nem is csoda, hiszen 25 éve él a medencében. A versenyhelyzetek és a víz mellett a kamerákat is megszokta, ráadásul a Limit két műsorvezetője, Henry Kettner és Kempf Zozo sem volt idegen számára.

"Mindkettejüket régóta követem, nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok. Dáviddal együtt már többször vettünk részt hasonló forgatásokon, nagyon jól éreztük magunkat.

Nagyon változó, hogy szeretek-e így szerepelni, függ attól, hogy milyen társaságban forgatunk, most minden gördülékeny volt. A végül megvalósult kihívás mellett sok más feladatban is szívesen összemérettük volna Henry és Zozo tudását. Például teknőccel úszásban vagy levegő nélküli úszásban, de a gumikacsák összegyűjtése is viccesre sikeredett" - árulta el a forgatásról Verrasztó Evelyn.

Kempf Zozo és Henry Kettner (balról) lelkes diákként figyelte Verrasztó Evelyn és Dávid minden szavát Fotó: Polyák Attila - Origo

A több mint ötvenszeres magyar bajnok úszónő beszámolója szerint Henry és Zozo is jól vette az akadályokat, Henry gyors- és hátúszásban, Zozo mellben és pillangón volt jobb.

"Henry alkata alkalmasabb az úszáshoz, magas, hosszú végtagokkal, hosszabb izmokkal, de valójában most már bármilyen testalkattal lehet jól úszni. Dávid az edzőmként volt jelen a forgatáson, így testhezálló volt neki a feladat, hogy megtanítsa fejest ugrani Henryt.

A kihívásban mindketten jól teljesítettek, gumikacsákat kellett a vízből összegyűjteni és a parton egy mentőövbe pakolni."

Kempf Zozo a kihívás közben Fotó: Polyák Attila - Origo

Villámkérdések helyett a Verrasztó testvéreket speciális kérdésekkel tesztelték, hogy kiderüljön, mennyire ismerik egymást. A válaszokból egyebek mellett kiderült az is, melyikük volt rosszabb gyerek, melyikük rendetlenebb, és hogy melyikük szereti jobban a tejbegrízt.

"Amúgy is sok időt töltünk együtt, van közös vállalkozásunk, egy kávézónk is.

Nekünk ez tök jó, szeretünk együtt lenni, már nincs versengés köztünk, régen volt egy kicsi, de ez már elmúlt."

Evelyn és Dávid nemcsak a medencében, hanem az üzleti életben is jó testvérek Fotó: Polyák Attila - Origo

Evelyn szerkesztő-műsorvezetőként bajban lenne egy hasonló műsorban a vendégeket tekintve, mert elmondása szerint sok mindenkit meghívna, nehezen tudna választani.

Akiket pedig gyerekként példaképnek tartottam, azokat szerencsére mind megismertem személyesen is, Egerszegi Krisztinát, Darnyi Tamást. De mondhatnám apát és anyát is, hiszen nekik köszönhetjük, hogy úszók lettünk."