Vágólapra másolva!
Tíz epizód, tizenegy sportoló - köztük egy testvérpár, két népszerű műsorvezető - az eredmény megszámlálhatatlan mennyiségű izgalmas sztori, és egy olyan sorozat, amit egyszerűen látni kell. Az Origo Sport LIMIT című műsorában félprofi sportoló tartalomgyártók mérettetik meg magukat olimpikonok és világbajnokok ellen.

Hogy mit keres a golfütő egy olimpiai bajnok kajakozó, egy 25 éves BMX-világbajnok és egy 27 éves másodosztályú teniszező kezében? Röviden az lehetne a válasz, hogy a LIMIT negyedik részéből kiderül. Hosszabban pedig: egy népszerű élsportoló váratlan kihívással tesz próbára két népszerű tartalomgyártót, akik a sorozat részein keresztül versenyeznek egymással.

Tótka Sándor (középen) gyorstalpalót tart golfból Henry Kettnernek (balra) és Kempf Zozónak (jobbra) Fotó: Csudai Sándor - Origo

Henry Kettner hosszú, profi pályafutást tudhat maga mögött kajakozóként, végül azonban a tenisz mellett állapodott meg, 27 évesen egy másodosztályú csapat tagja, habár bevallása szerint mindez csak hobbi. Több mint kétszázezer követője van, és nem igazán létezik sportág, amit még nem próbált ki, habár - mint mondja - a téli bobozásba szívesen belekóstolna.

Henry Kettner (középen) itt még nem tudta, mi vár rá Keszthelyi Vivien mellett Fotó: Polyák Attila - Origo

Kempf Zozo 25 évesen nemcsak BMX-világbajnoknak mondhatja magát, de rengeteg extrém sportot kipróbált, néhányat rendszeresen is űz ezek közül, megfordult az Exatlonban és a Ninja Warriorban is. Izgalmas mindennapjait háromszázezernél is többen követik az Instagramon.

Kempf Zozo (balra) Verrasztó Dávidtól tanulja az úszás fogásait Fotó: Polyák Attila - Origo

Ők ketten a LIMIT műsorvezetői, és kettejük versengése adja majd a műsor dinamikáját, amihez a keretet és a magas szakmai színvonalat az adott részben szereplő élsportoló adja.

A cél az, hogy megmutassuk, milyen emberfeletti sportteljesítményre képesek a bajnokok.

Ezzel párhuzamosan minden epizódban érdekes információkat tudhatunk meg az adott sportról és sportolóról, a két műsorvezető külön bajnoksága pedig az egész évadra biztosítja az izgalmat és a feszültséget.

Ez az első hazai sportműsor, mely tartalomgyártók műsorvezetésével és élsportolók szereplésével jön létre. A sportágak kiválasztásánal a népszerűség és a látvány volt az elsődleges szempont. Az ezek alapján összeált végső lista segítségével igyekeztünk olyan sportolókat választani, akik fiatalok, aktívak, rendkívül eredményesek a saját sportágukban és természetesen passzolnak Zozo és Henry karakteréhez.

Schafer András válogatott labdarúgó alaposan próbára tette a műsorvezetők gömbérzékét Fotó: Csudai Sándor - Origo

A főszereplő sportoló - mondjuk a korábban már említett Tótka Sándor, olimpiai bajonk kajakozó - vendégül látja a műsorvezetőket, megmutatja a felkészülését a kulisszák mögött, majd pedig kitalál egy kihívást, amiben Zozo és Henry összemérheti tudását, vagy épp nem tudását. Így került tehát a golfütő hármójuk kezébe.

De láthatjuk majd azt is, ahogy Henry Kettner tanul fejest ugrani, Kempf Zozo pedig teniszezni, azt is, ahogy a két népszerű tartalomgyártó gumikacsákra vadászik a Verrasztó testvérek társaságában, vagy azt, ahogy Henry gyomra felfordul az autóversenyző Keszthelyi Vivien mellett ülve.

Szabó Dorka strandröplabdázó is vendégül látta a műsorvezetőket és a stábot Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Hatalmas ötlet volt ez a műsor, nagyon örülök, hogy részt vehetek benne!"

- Kempf Zozo így foglalta össze vélményét. "Sokan nem látnak bele az élsportolók életébe, nem látják át, hogy hogyan épül fel, ahogy a felkészülési részét sem. Nagyon fontos, hogy ezt bemutatjuk.

Jó, ha látja a néző, hogy akár két kezdő számára is élvezetes lehet az élsport,

hogy lehet játékosan is csinálni. Annyira élveztem, hogy egyáltalán nem is munkaként tekintettem erre a tíz részre."

Kempf Zozo és Henry Kettner örömmel mutatta be a magyar élsportolókat Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kempf Zozo műsorvezetőtársa, Henry Kettner is jó élményekkel zárta a forgatást. "Mindenki nagyon kedves és együttműködő volt, fantasztikus volt testközelből látni azt az alázatot, amivel ezek a nagyszerű sportolók fordunak a sportáguk felé.

és ki kellett szállnom az autóból" - mesélte a műsorvezető.

A november 29-én induló LIMIT célja a sport népszerűsítése, és hogy megmutassa, mekkora kitartást igényel és mennyi lehetőséget, élményt rejt az élsport.