Vágólapra másolva!
Hosszú hónapok után végre újra nézők előtt rendezhették meg a boxgálát a németországi Magdeburgban, erre az eredményhirdetést követően a szurkolók is egymásnak estek.

Két bunyót láthattak egy áráért azok a sportkedvelők, akik vasárnap este a Magdeburgban megrendezett boxgálára látogattak el. A ringben ugyanis már megtörtént az eredményhirdetés, amikor

a nézőtéren egyre hangosabb szóváltásba került egymással a két öklöző szurkolótábora

– vette észre a Ripost.

A koronavírus ellen letesztelt ezer nézőből több tucatnyian döntöttek úgy, hogy a ringen kívül folytatják a boxgálát.

A küzdősport kedvelői közül többen ököllel és székekkel estek egymásnak.

A legolvasottabb német napilap, a Bild videóján látszódik, hogy végül a szervezőknek sikerült lecsillapítaniuk a kedélyeket, és a balhés arcokat kiterelgették a szabadba.

Az anyagi kárról és a sérültek számról egyelőre nem érkezett jelentés.