Vágólapra másolva!
A Saúl "Canelo" Álvarez elleni címegyesítő mérkőzésen súlyos sérülést szenvedő Billy Joe Saunders arccsontját tucatnyi csavarral hozták rendbe az orvosok.

Május 8-án a WBA, WBC, WBO nagyközépsúlyú címegyesítő mérkőzés 8. menete után Saunders nem tudott kijönni a sarokból – pontosabban az edzői nem engedték ki, inkább bedobták a törölközőt –, és mint később kiderült,

nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, jobbfelütést követően több helyen is eltört a jobb orbitája, azaz a szemgolyó környéki csontja, így műteni kellett.

Az operációt egy Twitter-posztban megjelent fotó segítségével le is modellezték, ebből pedig látszik (ha valóban hiteles a grafika), hogy igen komoly beavatkozáson esett át a korábbi WBO-címvédő, és bár a műtétet követően arról beszélt, hogy amint felépül, folytatni szeretné a pályafutását, ez jelenleg közel sem olyan egyértelmű, írja a Profiboksz.hu szakportál.