A pekingi juhász hat futó életét mentette meg egy ultramaraton-versenyen

Horizontal NATURAL DISASTERS
A 49 éves Csu Ko-ming hat ember életét mentette meg
Vágólapra másolva!
Egy helybéli juhász mentette meg hat futó életét az északnyugat-kínai Kanszu tartományban szombaton zajló, ultramaraton versenyen, amelyen a szélsőséges időjárás következtében 21 futó életét vesztette - adta hírül a China Daily című kínai pártlap kedden.

A lap beszámolója szerint a 49 éves Csu Ko-ming szombaton, szokáshoz híven több mint 30 juhot számláló nyáját legeltette a hegyoldalban. Mivel hallott a közelben megrendezett, ultramaraton versenyről, úgy tervezte, hogy megnézi az eseményt, de a váratlanul lezúduló eső és jégeső miatt be kellett húzódnia egy barlangba, ahová néha pihenni járt. A férfi a Beijing News című lapnak elmondta: dermesztő hideg volt, még annak ellenére is fázott, hogy kabátot viselt. Csu a barlangban magára terítette a korábban odavitt takaróit is.

Nem sokkal később egy bajba jutott futó segítségkiáltásaira lett figyelmes, akinek a segítségére sietett. A futót, aki az esőben bőrig ázott, és a lábai begörcsöltek, a juhász a barlangba vitte, ahol megmasszírozta a lábait, aztán tüzet gyújtott és a takaróiba bugyolálta a férfit. Később négy másik futó haladt el a barlang előtt, Csu őket is behívta.

Egy hatodik bajba jutottra akkor bukkant, amikor elindult, hogy segítséget hívjon. A férfi a földön feküdt, és rossz állapotban, de eszméleténél volt.

Csunak végül a többi futó segített a barlangba vinni a hatodik társukat. A hét ember végül mintegy négy-öt órát töltött a barlangban, mire a mentőcsapatok megérkeztek - derül ki a China Daily cikkéből.

A 49 éves Csu Ko-ming hat ember életét mentette meg Forrás: AFP/Str

A Csu által megmentett futók közül egy, az egészségügyben dolgozó nő a Hszinhua kínai állami hírügynökségnek elmondta: másfél órával a verseny kezdete után alig tudott mozogni, vagy megállni a lábán a hegyen végigtomboló szélviharban. A nő tapasztalt terepfutóként - már három alkalommal vett részt 100 kilométeres hegyi futóversenyen, - szélkabátot, sürgősségi gyógyszereket - a többi közt glükózt és káliumtablettákat - is vitt magával a versenyre. A szervezők idén először nem tették kötelezővé, hogy a versenyzők szerelkezzenek fel szélkabáttal.

A mentőcsapatoknak mintegy 60 helyi lakos segített a futók felkutatásában - mondta el Luo Csung-csuan, a közeli Csangseng falu elöljárója.

- tette hozzá.

A szombaton megrendezett 100 kilométeres hegyi terepfutóversenyen összesen 172-en vettek részt. Szombat délután jégeső, fagyos eső és szélvihar zúdult le váratlanul a verseny magaslati szakaszának 20. és 31. kilométere közötti részére.

A helyszínre több mint 700 mentőt vezényeltek, akiknek 151 versenyzőt sikerült biztonságba helyezni, öt indulót könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak. A tragédiának 21 halálos áldozata volt.