Vágólapra másolva!
Hosszú interjút adott a Magyar Nemzetnek Kucsera Gábor, korábbi kétszeres világbajnok kajakos, aki a Farm VIP című valóságshow mellett beszélt a pekingi olimpián megélt csalódásáról, arról, hogy miért nem tudott a 2008-ban történtek után visszatérni, de a 2015-ös kokainos botrányáról is őszintén nyilatkozott. 

A budapesti, de gyerekként egy-két nyarat vidéken töltő Kucsera saját bevallása szerint remekül érezte magát a TV2 napokban véget érte reality műsorában, mégpedig azért, mert "saját magát adhatta".

"A Farm VIP valóban más volt, mint a korábbi realityk. Nem mesterkélt, hanem csupán ma már szokatlan közegben kellett feltalálnunk magunkat, a falusi, sőt tanyasi élet követelményeinek megfelelően, ahol nemcsak a forgatás kedvéért kellett dolgoznunk, hanem valóban a mindennapi betevőért is."

Kucsera Gábor a Farm VIP szereplőjeként TV2

"Másodsorban, a visszajelzések is ebben erősítenek meg, a műsor is azt mutatta, ebben a közegben tényleg magamat adhattam, amit a nézők is értékeltek" – a mondta a Magyar Nemzetnek Kucsera, akit azért kicsit meglepett, hogy több gratuláló üzenetet kapott a műsor után, mint a 2005-ös és 2006-os vb-győzelmeit követően.

Az egykori élsportoló már rutinos valóságshow-szereplő, hiszen már 2008-ban megnyerte az A sztárok a fejükre estek című műsört.

"Kis túlzással több pénzt kerestem, mint a kajakozással addig összesen" – emlékszik vissza.

Az élsportról szólva elmondta, hogy a Pekingi olimpián Kammerer Zoltánnal 1000 méter párosban elért ötödik hely óriási csalódás volt a számára, amit képtelen volt feldolgozni.

"Azt a csapást nem tudtam kiheverni. A versenypályától egyedül, gyalog mentem vissza a szállodába. Felhívtam anyukámat, s zokogtam, mint egy kisgyerek.

hanem csak az, amit elérek, s ha úgy gondolják, mástól, másoktól többet remélhetnek, akkor én semmit sem számítok.

Kucsera Gábor (balra) és Kammerer Zoltán a 2006-os szegedi világbajnokságon a K2 1000 méteres szám megnyerése után Forrás: AFP/Ferenc Isza

Kucsera Gábor 2015-ben azzal került be a hírekbe, hogy a hazai vb-válogató megnyerése után a doppingmintájában kokaint mutattak ki, ennek részleteiről is beszélt.

Igen, a verseny előtti napokban felszippantottam egy csíkot, de nem vagyok, soha nem is voltam drogos. Megfizettem ezért a hibáért. A torzóra sikeredett pályafutásommal és az esetet követő rendőrségi, hatósági eljárással, amit senkinek sem kívánok."

A teljes interjú a Magyar Nemzet Online oldalán ide kattintva olvasható el.