Vajda László szerint a japánok vélhetően kudarcként élik meg a halasztást

Tokyo, Olimpia
Több nőnek jut szerep a 2020-as tokiói nyári játékokon, de csökken a versenyzők száma
Vágólapra másolva!
Vajda László, Pekingben élő sportdiplomata szerint a japánok vélhetően kudarcként élik meg, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a tokiói nyári olimpiát.

Vajda szerdán a Kossuth Rádióban elmondta, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a szervezők keddi döntésében természetesen óriási szerepe volt az egyre inkább tornyosuló nyomásnak a sportolók részéről.

"Ugyanakkor Japánról van szó, a távol-keleti kultúrában pedig nagyon fontos, hogy a szégyen megélése miképpen csapódik le az emberekben"

- mondta Vajda, aki korábban a sydneyi, az athéni, a pekingi nyári olimpia, valamint a nankingi ifjúsági olimpia szervezőbizottságaiban dolgozott, jelenleg pedig a 2022-es pekingi téli ötkarikás játékok szervezőbizottságának egyik szaktanácsadója.

Szerinte a japánok alapvetően nem akartak kudarcot, ezért amikor objektívan láthatóvá vált, hogy az olimpiát nem lehet négy hónap múlva megrendezni, akkor végső soron ők kínálták fel a megoldást, ez társadalmi szinten sokkal jobban eladható.

Megjegyezte, ezáltal végül is nem az ő hibájukból történt a halasztás, de vélhetően még így is kudarcként élik meg a helyzetet.

A NOB kedden hivatalosan bejelentette: Thomas Bach elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök megállapodott abban, hogy

a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni.