Kétszer is megpróbált bicajjal csalni ugyanazon a versenyen a kínai maratonfutó

Vele aztán nem fognak kiszúrni
Vágólapra másolva!
Ahogy növekszik az utcai futóversenyek népszerűsége Kínában, úgy érkezik egyre több szórakoztató hír az ázsiai országból.

A Suzu (Xuzhou) városában tartott futóversenyen egy nő próbált meg úgy előnyhöz jutni, hogy felpattant az egyik nézőtől kölcsönkért kerékpárra. A rendezők nem sokkal később elkapták, leszállították a bringáról, de hamarosan visszaült a nyeregbe, és újra nekiveselkedett a távnak. Végül így is öt óra 38 perc 36 másodperc alatt ért célba – de persze kizárták és törölték az eredményét, írja a Runners World magazin honlapja.

Vele aztán nem fognak kiszúrni Forrás: scmp.com

"Miután az egyik rendező észrevette és megállította, ő csak visszaült a kerékpárra. Megszegte a szabályokat" – tárta a nyilvánosság elé a szomorú tényeket az egyik illetékes.

A Runners World emlékeztet rá, hogy mióta az utóbbi években megugrott az utcai futóversenyek népszerűsége Kínában, egyre több bizarr eset történik. Novemberben a senzeni félmaratonon például 258 futót kellett csalás miatt kizárni. Tizennyolcan hamis rajtszámot ragasztottak föl, kétszáznál is többen pedig egy erdős részen átvágva rövidítették le a távot majd három kilométerrel.

Előfordult olyan eset is, hogy egy hazai versenyzőt azért fosztottak meg a győzelemtől az egyik versenyen, mert az utolsó pár száz méteren inkább a hajrázással törődött, háttérbe szorítva hazafias érzelmeit, és előbb nem vette el a kínai zászlót, amit az egyik önkéntes próbált a kezébe nyomni, majd, amikor a következőnek ez sikerült, akkor összegyűrte és eldobta.

De a nézők sem jobbak, ők ugyanis lopnak mindent, amit érnek. Elviszik a versenyzők számára a frissítőpontokon előkészített ásványvizeket és gyümölcsöket, de arra is volt már példa, hogy a rendezőknek segítő önkéntesekkel verekedtek össze, akik megpróbálták megakadályozni, hogy a székeiket és az asztalaikat is elvigyék.