Vágólapra másolva!
Dárdai Márton a Törökország ellen 1-0-ra megnyert felkészülési meccsen mutatkozott be a magyar labdarúgó-válogatottban. A Hertha futballistája elmondta, hogy egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar nemzeti csapatban szeretne szerepelni.

A 22 éves futballista a bemutatkozása előtt kicsit izgult, és a saját elmondása szerint egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar válogatottban akar játszani, a törökök elleni mérkőzés után pedig édesapja is gratulált neki. 

Dárdai Márton a 23-as számú mezben lépett pályára,

amelyről azt mondta, hogy különösebb jelentősége nincs, azonban testvére, Palkó is ebben a szerelésben debütált a nemzeti együttesben, valamint a Chicago Bulls legendája, Michael Jordan miatt is kedveli ezt a számot.

Dárdai Márton
Dárdai Márton boldog, hogy a magyar válogatottat választotta
Fotó: MLSZ

Az édesapja, Dárdai Pál által irányított Hertha BSC-ben Márton a középpályán és a védelem tengelyében is futballozott már, ő viszont hátul szeret játszani, mert így jobban átlátja a pályát a labdakihozataloknál - számolt be róla az MTI.

A nyári Európa-bajnoksággal kapcsolatban Dárdai annyit mondott, hogy mérkőzésről mérkőzésre kell majd haladni, és nagyon bízik benne, hogy továbbjutnak a csoportjukból.