Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában a listavezető Paks a csereként beállt Böde Dániel duplájával 2-0-ra legyőzte az MTK-t az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ezzel a tolnai csapat már véghez vitte azt a bravúrt, hogy minden ellenfelét legalább egyszer legyőzte az NB I idei szezonjában.

Az MTK borzalmasan kezdte a tavaszi szezont, ugyanis sorozatban három meccset veszített el. Horváth Dávid együttese aztán javítani tudott, mivel az előző fordulóban legyőzte a Mezőkövesdet, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében pedig a Kozármislenyt búcsúztatta, ráadásul a fővárosi csapat mindkét meccsen három gólt lőtt. A Paks csütörtök este egy hosszabbításban jutott tovább az Újpest elleni Magyar Kupa nyolcaddöntőből, a bajnokságban pedig a ZTE elleni hazai kisiklástól eltekintve, idén eddig minden mérkőzését megnyerte. 

Jó iramban kezdődött a meccs, mindkét csapat gólra törően futballozott. A nyolcadik percben Németh Krisztián lövésébe - a sérült Szappanos Pétert helyettesítő - Simon Barnabás úgy kapott bele, hogy a labda a keresztlécre pattant. A szöglet után Molnár Rajmund fejesét Szabó János a gólvonalon állva rúgta ki, Hej Viktor ismétlését pedig Simon védte. A folytatásban kevesebb volt a gólhelyzet, de ami adódott, azt kivétel nélkül a fővárosiak alakították ki. A harmincadik percben Molnár lövését hárította Simon, majd Antonov szabadrúgása után Nagy Zsombor öt méterről nem találta el a kaput. A szünet előtt Bognár István 17 méterről eleresztett lövését védte a paksiak kapusa, de az MTK-lehetőségek ellenére az első félidőben nem született gól.

Az 53. percben Németh gurított a kapufa mellé, majd a túloldalon Könyves Norbert az oldalhálóba lőtt. Kiegyenlítettebbé vált a játék, mégis némi meglepetésként hatott a Paks gólja a 72. percben: Kovács Krisztián beadását Böde Dániel éles szögből fejelte a hálóba. 

A 87. percben Szabó Bálint lövése elpattogott keresztben a gólvonal előtt, de ismét érkezett Böde, és megint éles szögből volt eredményes, ezúttal lábbal.

Böde Dániel az idei szezonban már a második gólját lőtte az Új Hidegkuti Nándor Stadionban
Fotó: paksifc.hu

Az első félidő hosszabbításában pályára lépő korábbi válogatott csatárnak, Böde Dánielnek ez volt a 463. mérkőzése az NB I-ben, ezzel megelőzte a magyar örökrangsor hatodik helyén az Újpest legendájás játékosát, Szusza Ferencet, akinek 462 meccse volt. A rangsort Végh Zoltán vezeti 570 találkozóval.

Ebben a párosításban a 2016/17-es szezon rajtja óta négy döntetlen és egy MTK-siker mellett a Paks immár tizedik alkalommal győzött. Mostani sikerükkel a tolnaiak biztosan úgy zárják majd a jelenlegi bajnokságot, hogy minden ellenfelüket legyőzték legalább egyszer.

OTP Bank Liga, 23. forduló:
MTK Budapest-Paksi FC 0-2 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Káprály
MTK: Demjén - Hej, Kádár, Nagy Zs. (Kocsis G., 82.) - Varju (Kovács M., 75.), Kosznovszky (Thiam, 67.), Kata, Bognár I., Antonov - Németh K. (Stieber Z., 67.), Molnár R. (Jurina, 68.)
Paks: Simon B. - Lenzsér (Szélpál, 75.), Kinyik, Szabó J. - Osváth, Papp, Windecker (Balogh B., 45+1.), Mezei (Böde, 45+1.), Szabó B. - Skribek (Kovács K., a szünetben), Könyves
gólszerző: Böde (72., 87.)
sárga lap: Hej (3.), Kata (56.), illetve Szabó J. (37.), Szabó B. (92.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista