Vágólapra másolva!
Napjainkban a Premier League-ben szereplő Liverpool magyar sztárjának, Szoboszlai Dominiknak a nevével van tele a sajtó. Tíz évvel ezelőtt viszont még csak 13 éves volt, és a világhírnévről legfeljebb álmodozhatott a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola növendékeként.

Tíz éve is sikeres volt már Szoboszlai Dominik

Éppen tíz éve, hogy országos diákolimpiai bajnok lett, és ha nem is először, de már írtak róla. Hihetetlen belegondolni, hogy Szoboszlai Dominik azóta a Liverpool kezdőjéig jutott. 

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik a Liverpool sztárja lett 
Fotó: AFP/Paul Ellis 

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2014. február 11-én jelent meg az első cikkek egyike, amelyben már Szoboszlai Dominik sikeréről számoltak be - szúrta ki a Magyar Nemzet.

„Teremlabdarúgásban győzött a Vörösmarty Mihály Általános Iskola csapata a zalaegerszegi országos diákolimpián. A fiúk (Slézinger László, Potornai Máté, Molnár Dominik, Szoboszlai Dominik, Tóth Zoltán, Adorján Gergő, Bolla Bendegúz – Szoboszlai Zsolt edző és Slett Csaba testnevelő) lehengerlő játékkal, csoportelsőként jutottak az ország legjobb 8 iskolája közé, majd veretlenül, az ellenfeleknek esélyt sem adva lettek bajnokok. 

A torna gólkirálya Adorján Gergő, míg a legtechnikásabb játékos Szoboszlai Dominik lett”

 – írta a szekesfehervar.hu.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik (alsó sor, jobbról a második) könnyen felismerhető 
Fotó: Szekesfehervar.hu 

Valójában nem ez volt az első cikk, amely megjelent Szoboszlai Dominikről, ugyanis két évvel korábban is megnyerte a diákolimpiát a Vörösmarty-suli focicsapata. Akkor tizenöt éve nem látott fehérvári siker született Győrben, és a Feol.hu beszámolója szerint már a 2012-es tornán is Szoboszlait választották meg a legtechnikásabb játékosnak.

Szoboszlai Dominik mellett Bolla Bendegúz is készülhet az Eb-re

A két év különbséggel kétszer diákolimpiát nyerő csapatban közös volt, hogy a magja a Főnix Gold FC utánpótlás-nevelő egyesületben pallérozódott, amelyet Szoboszlai Zsolt, Dominik édesapja vezetett. 

A fiúk közül ketten is a válogatottig vitték, hiszen Bolla Bendegúz is a nyári Európa-bajnokságra készülhet, ő a svájci Servette jobbhátvédjeként.

Hihetetlen belegondolni, hogy mindössze tíz év leforgása alatt az általános iskolás Szoboszlai Dominik a diákolimpia megnyerésétől eljutott a világ egyik leghíresebb klubja, a Liverpool kezdőjéig. Az út, amit megtett, erőt és hitet adhat mindenkinek, aki nem éri be az álmokkal.