Vágólapra másolva!
A Paks nyerte a Puskás Arénában nézőcsúcsot jelentő 52 ezer néző előtt rendezett Magyar Kupa döntőjét, miután a gól nélküli rendes játékidő után hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a bajnoki címvédő Ferencvárost. Bognár György több mint fél órát emberhátrányban játszó csapata ezzel története első kupasikerét aratta, és 1998 óta az első olyan csapat, amely csak magyar játékosokkal érte el ezt a bravúrt.

Aligha jöhetett volna össze izgalmasabb párharc a labdarúgó MOL Magyar Kupa döntőjében, hiszen az OTP Bank Liga első két helyezettje találkozott szerdán egymással a Puskás Arénában.

Mol Magyar Kupa, Puskás Aréna, Paksi FC, Ferencvárosi TC, döntő, 2024. 05. 15.
Fergeteges hangulatban léptek pályára a csapatok a kupadöntőn
Fotó: Polyák Attila - Origo

A Ferencváros a duplázásért, míg a Paks története legnagyobb sikeréért lépett pályára. Az idén sorozatban hatodik bajnok címét megszerző Fradi a 25. győzelmére hajtott, míg a Bognár György együttese másodszor döntős, két éve szintén az Ferencvárossal találta magát szemben a fináléban és akkor nagyon simán, 3-0-ra kikapott az akkor még Sztanyiszlav Csercseszov által irányított csapattól. 

Sokáig úgy tűnt, hogy a korábbi ferencvárosi közönségkedvencet, Böde Dánielt is a soraiban tudó Paks veszélyeztetheti az FTC bajnoki elsőségét, ám sérülések és formahanyatlás miatt tavasszal komoly hullámvölgybe keveredtek a tolnaiak, akik jó eséllyel az NB I utolsó fordulójában biztosíthatják be a bajnoki ezüstérmüket.

Mol Magyar Kupa, Puskás Aréna, Paksi FC, Ferencvárosi TC, döntő, 2024. 05. 15.
A ferencvárosi szurkolók ezúttal is kitettek magukért
Fotó: Polyák Attila - Origo

Az idei szezonban a Ferencváros és a Paks is remekelt, mégis a meccs toronymagas esélyese a Fradi volt. A mostani idényben negyedszer találkoztak a csapatok, ősszel a Fradi 6-1-re ütötte ki a Paksot, utána viszont két rendkívül kiélezett összecsapást vívtak egymással a felek, melyek közül a decemberit a tolnai együttes nyerte, áprilisban pedig a Ferencváros egy hajrában szerzett góllal gyűjtötte be a három pontot. 

Az esélyek már csak azért is a fővárosi zöld-fehérek mellett szóltak, mert az eddigi 24 sikerük mellett csupán kilencszer maradtak alul az aranycsatában. Az aktuális forma is a Fradi felé billenti a mérleg nyelvét, hiszen a tavalyi szezonnal ellentétben a Fradi azt követően sem állt le a meccsek megnyerésével, hogy bebiztosította zsinórban hatodik bajnoki címét.

Komoly tét, és telt ház a Puskás Arénában

A tolnaiak úgy léphettek pályára, hogy esetleges győzelmükkel a bajnoki helyezésüktől függetlenül biztossá tehetik az Európa-liga selejtezőjében való indulást, ami viszont Fradi-siker estén a bajnoki ezüstérmest illette. 

Mol Magyar Kupa, Puskás Aréna, Paksi FC, Ferencvárosi TC, döntő, 2024. 05. 15.
A Paks 10 emberrel is megnehezítette a Fradi dolgát
Fotó: Polyák Attila - Origo

A Ferencváros három, míg a Paks két NB I-es csapatot búcsúztatott a Puskás Arénáig vezető úton: Sztankovics csapata a negyedik fordulóban gólgazdag meccsen győzte le a Puskás Akadémiát, a nyolcaddöntőben drámai tizenegyespárbajban ejtette ki a Debrecent, a negyeddöntőben a Diósgyőrt győzte le kapott gól nélkül, a fináléba pedig az NB II bajnokát, a Nyíregyházát kiejtve jutott. Ezzel szemben a Paks a BKV Előrét, a Budapest Honvédot, az Újpestet, a Vasast és a Kisvárdát legyőzve jutott el a döntőig.

A főpróba a három meccs óta veretlen Paksnak sikerült jobban, tekintve, ugyanis a tavasszal magára találó Zalaegerszeg vendégeként 1-1-es döntetlennel hangolt a döntőre, a Ferencváros viszont - igaz tét nélküli meccsen - 2-0-ra kikapott a Diósgyőr otthonában.

A paksiak nem kisebb bravúrra készültek, minthogy 1998 óta első olyan csapatként nyerjenek, amely csak magyar játékosokból áll. Több mint két évtizeddel ezelőtt ez az MTK-nak sikerült az Újpest ellen.

A döntőre több mint 50 ezer néző látogatott ki, vagyis közel telt ház előtt került sor a Puskás Arénában, ráadásul a Magyar Kupa 111. éves történetében még sohasem voltak ennyien kíváncsiak a fináléra, így a fergeteges hangulat is garantált volt.

Mol Magyar Kupa, Puskás Aréna, Paksi FC, Ferencvárosi TC, döntő, 2024. 05. 15.
Varga Ádámnak nem sok védeni válója volt
Fotó: Polyák Attila - Origo

Dejan Sztankovics a Varga Á. – Botka, Cissé, Abena, Civic – Maiga, Ben Romdan – Traoré, Abu Fani, Marquinhos – Varga B. kezdőt jelölte ki, míg Bognár György a Szappanos – Vas, Kinyik, Lenzsér – Osváth, Windecker, Papp, Vécsei, Szabó – Hahn, Könyves összeállításban küldte pályára a paksi csapatot.

Óriási Fradi-fölény, foggal-körömmel küzdő Paks

A Ferencváros kezdte aktívabban a mérkőzést, Szappanos Péternek pedig már az első percekben többször is megkellett mentenie a Paks kapuját a góltól. A 8. percben Traoré lépett ki egy az egyben, de a kapussal szemben állva csúnyán mellé lőtte az ajtó-ablak ziccert - más kérdés, hogy a partjelző lest jelzett, így a gól egyébként is érvénytelen lett volna. A Paks ezt követően rendezte a sorokat, de veszélyes helyzet ismét a Fradi előtt adódott: a 15. percben Marquinhos verte meg a  paksi védelem bal oldalát, majd nem sokkal a léc fölé tekert.

Mol Magyar Kupa, Puskás Aréna, Paksi FC, Ferencvárosi TC, döntő, 2024. 05. 15.
Roppant feszült hangulatú mérkőzést játszott a Paks és a Fradi
Fotó: Polyák Attila - Origo

A következő percekben kiegyenlítettebbé vált a játék. Az első igazán veszélyes paksi helyzetre a 29. percig kellett várni, akkor Könyves Norbert távoli bombáját tolta kapu fölé a Dibusz Dénest helyettesítő Varga Ádám. Az első félidő hajrájára aztán felpörögtek az események, ugyanis alig öt perccel később Szabó kezezése miatt a videóbírós vizsgálat után büntetőt ítélt a Fradinak a játékvezető. A korábbi paksi gólkirály, varga Barnabás büntetőjét azonban a magyar válogatott Eb-keretébe is meghívott Szappanos Péter bravúrral védte, majd Traoré ismétlését ütötte szögletre. A 38. percben nagyon nehéz helyzetbe került Bognár György csapata, miután egy ferencvárosi kontra után Vécsei Bálint buktatta hátulról a kapura törő Traorét, Berke Balázs játékvezető pedig azonnal piros lapot adott neki.

Mol Magyar Kupa, Puskás Aréna, Paksi FC, Ferencvárosi TC, döntő, 2024. 05. 15.
A csere cseréje lett Lisztes Krisztián a kupadöntőn
Fotó: Polyák Attila - Origo

A szünetben Bognár György cserével igyekezett stabilizálni csapata védelmét, de ahogy azt várni lehetett, a folytatásban is a Fradi akarata érvényesült. A szinte egykapuzó ferencvárosiak egyre nagyobb nyomást helyeztek a tolnaiak kapujára, de a rendkívül szervezett paksi védelem minden beadást kifejelt, Szappanos Péter pedig több bravúros védéssel is meccsben tartotta csapatát.

A 72. percben beállt a Paksba a korábbi ferencvárosi támadó, Böde Dániel is, aki hatalmas tapsot kapott a Puskás Aréna közönségétől. Böde aztán alig, hogy beállt, kiharcolt egy piros lapot Myenti Abenának, aki teljesen fölöslegesen lökte el a Paks rutinos támadóját.

Mol Magyar Kupa, Puskás Aréna, Paksi FC, Ferencvárosi TC, döntő, 2024. 05. 15.
A magyar válogatott Szappanos Péter volt a meccs egyik hőse
Fotó: Polyák Attila - Origo

Hosszabbításban jött a paksi csoda

A sok hibával játszó Fradi a hajrában közel volt ahhoz, hogy eldöntse a meccset, de Traoré ziccerét Szappanos védte, majd a 90.percben a csereként beállt Zachariassen hiába talált a kapuba, les miatt nem adták meg a gólt. Így a Paks hatalmas bravúrral hosszabbításra mentette a meccset.

A kétszer tizenöt perces hosszabbításban aztán megtört a jég, és hatalmas meglepetésre a Paks szerezte meg a vezetést egy szöglet után. A 98. percben Balogh Balázs beívelését Papp Kristóf fejelte kapuba közelről.

A paksi cserék az oldalvonal mellett egy emberként rohantak a szögletzászlónál ünneplő társakhoz.

A gól után a Fradi fokozta a nyomást, de nem igazán találta a rést a paksi védelmen. Sztankovics nem lehetett elégedett, amit jól mutatott, hogy mindössze 18 percnyi játék után lehívta a pályáról a rendes játékidő hajrájában csereként beállt Lisztes Krisztiánt. Az utolsó percekben a Fradi mindent megpróbált az egyenlítésért, a 120. percben még Varga kapus is felment egy szöglethez, de éppen ez okozta a fővárosiak vesztét, ugyanis a kifejelt labdát Mezei vágta előre a két perccel korábban pályára lépő Haraszti Zsolt irányába, a paksi szélső pedig Ramírezt kicselezve az üres kapuba lőtt a tizenhatosról. A Paks ezzel története első Magyar Kupa-győzelmét aratta.

MOL Magyar Kupa, döntő:
Paksi FC-Ferencvárosi TC 2-0 (0-0, 0-0, 1-0), hosszabbítás után
Puskás Aréna, 51 900 néző, v.: Berke
gólszerzők: Papp (98.), Haraszti (122.)
piros lap: Vécsei (38.), illetve Abena (76.)

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30