Vágólapra másolva!
A Premier League-ben három sztárcsapat, a Liverpool, az Arsenal és a címvédő Manchester City között elképesztő versenyfutás zajlik a bajnoki címért. Szoboszlai Dominik első liverpooli idénye egészen álomszerűen alakulhat, de Jürgen Klopp csapatának nem lesz könnyű dolga, mert kemény rangadók jönnek még a hajrában. Papíron a címvédő City sorsolása tűnik a legkönnyebbnek, ám bármi megtörténhet, ugyanis mindhárom topklub versenyben van még az európai kupasorozatokban.

Régen volt már ennyire kiélezett küzdelem a Premier League-elsőségért, mint a 2023/2024-es szezonban, ugyanis jelenleg három sztárcsapat is esélyes arra, hogy az idény végén bajnoki címet szerezzen. A címvédő Manchester City ezúttal nem tudott olyan domináns lenni, mint az elmúlt években, ám Pep Guardiola együttese még így is ott van az esélyesek között. Mellettük a Mikel Arteta irányítása alatt újra topcsapattá váló Arsenal, valamint a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool vesz részt a versenyfutásban, a bajnoki hajrá elképesztő izgalmakat tartogat, a három gigász minden bizonnyal óriási csatát vív majd a trófea megszerzéséért.

SZOBOSZLAI Dominik
Szoboszlai Dominik már az első liverpooli szezonjában Premier League-et nyerhet
Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan

Meg lehet állítani a Manchester Cityt?

Az utóbbi három idényben az angol bajnokságot egyaránt a Manchester City nyerte meg, Pep Guardiola együttese tavaly tökéletes évet zárt, ugyanis minden fontosabb trófeát elhódított. A csapat a Premier League mellett az FA-kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerte 2023-ban, ezeken kívül még az Európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is begyűjtötte a mostani idényben. 

A Citynek idén is megvan az esélye a triplázásra, hiszen a bajnokságban ott van az első háromban, az FA-kupában már elődöntős, a BL-ben pedig bejutott a legjobb nyolc közé.

Ennek ellenére azért nem annyira domináns az együttes, mint tavaly, ami nagyban köszönhető annak, hogy a két legfontosabb játékos, Erling Haaland és Kevin De Bruyne is több meccset kihagyott sérülés miatt.  

Erling Haaland, Kevin De Bruyne
Erling Haaland és Kevin De Bruyne a Manchester City legnagyobb sztárjai
Fotó: AFP (Photo by Darren Staples / AFP)

A két klasszisnak kiváló a játékkapcsolata, elképesztően jól érzik egymást a pályán. Elég csak a Luton elleni FA-kupa nyolcaddöntőre gondolni, ahol a norvég támadó 58 perc alatt öt gólt lőtt, míg a belga középpályás ehhez négy gólpasszal járult hozzá. Az Arsenal elleni hétvégi Premier League-rangadón azonban mindketten halványak voltak, különösen Haaland, aki a találkozó után kőkemény kritikát kapott Roy Keane-től, a Manchester United legendájától. 

A kapu előtt a világ egyik legjobbja, de a mezőnyjátéka gyenge - és nem csak ma volt az. Javulnia kell, mert majdnem olyan volt, mint egy negyedosztályú játékos" -

mondta a City sztárjáról az egykori ír válogatott futballista. Haaland így is 18 találattal vezeti a góllövőlistát, ám a tavalyi teljesítményét valószínűleg nem ismétli meg, az előző idényben 36 góllal szerezte meg a gólkirályi címet a PL-ben.

Ami a bajnoki formát illeti, a City eddig háromszor kapott ki, legutóbb a szezon meglepetéscsapata, a negyedik helyen álló Aston Villa győzte le még decemberben. A Liverpool elleni rangadókon mindkét alkalommal 1-1-es döntetlent játszott Guardiola csapata, az Arsenaltól ősszel 1-0-ra kikapott idegenben, míg hazai pályán gól nélküli döntetlenre végzett ellene. 

A csapat sorsolása kifejezetten kedvezőnek tűnik, a hátralévő nyolc bajnokin papíron könnyű meccsek várnak Haalandékra.

Ezek alól talán a Tottenham Hotspur elleni összecsapás jelenthet kivételt, bár azt új időpontban rendezik meg a Chelsea elleni FA-kupa-elődöntő miatt.

A Manchester City hátralévő mérkőzései a Premier League-ben:

  • Crystal Palace (idegenbeli)
  • Luton Town (hazai)
  • Tottenham Hotspur (idegenbeli)
  • Brighton (idegenbeli)
  • Nottingham Forest (idegenbeli)
  • Wolverhampton Wanderers (hazai)
  • Fulham (idegenbeli)
  • West Ham United (hazai)
Manchester City
Vajon újra a Manchester City lesz a bajnok?
Fotó: AFP (Photo by Oli SCARFF / AFP)

20 év után lehet újra bajnok az Arsenal

A londoniak szurkolói hosszú ideje várnak a bajnoki címre, legutóbb éppen 20 éve, 2004 tavaszán lett PL-győztes az Arsenal. Arsene Wenger legendás csapata akkor kivételes bravúrt hajtott végre, veretlenül nyerte meg a Premier League-et, olyan játékosokkal a soraiban, mint Thierry Henry, Patrick Vieira, vagy éppen Dennis Bergkamp. A dicsőséges időszakot aztán lassú hanyatlás követte, de az utóbbi években Mikel Arteta irányítása alatt újra bajnokesélyes társaság lett a csapatból. Az Arsenal tavaly már nagyon közel volt a végső győzelemhez, sokáig vezette a tabellát, ám a hajrára visszaesett és nem tudta tartani a lépést a tökéletes szezont produkáló Manchester Cityvel.

Arsenal
Tavaly lemaradt a bajnoki címről az Arsenal
Fotó: AFP (Photo by Ben Stansall / AFP)

A londoni sztárcsapat idén még jobb teljesítményt nyújt, a nyáron megszerzett Declan Rice és Kai Havertz érkezésével az együttes tovább erősödött.

Az Arsenal rendelkezik a legtöbb rúgott góllal és a legjobb gólkülönbséggel a Premier League-ben, ráadásul a Bajnokok Ligájában is ott van a legjobb nyolc között, ahol a Bayern Münchennel találkozik majd. Arteta csapatának eddig 4 veresége van a bajnokságban, legutóbb december végén kapott ki a Fulham vendégeként. A rangadókon eddig kifejezetten jól szerepeltek Martin Ödegaardék, a közvetlen riválisok közül a Manchester Cityt és a Liverpoolt is legyőzték hazai pályán, míg a két idegenbeli találkozón döntetlen született. Ősszel a Manchester Unitedet is könnyedén felülmúlták, tavasszal pedig a West Ham és a Sheffield otthonában nyertek egyaránt 6-0-ra, de a Burnleyt és a Crystal Palace-t is 5-0-s kivégzéssel semmisítették meg.

Arsenal
Bombaformában futballozik az Arsenal idén
Fotó: AFP (Photo by Darren Staples / AFP)

A Manchester Cityhez képest az Arsenal sorsolása nehezebbnek tűnik, a londoniakra több rangadó is vár még a bajnoki hajrában. Arteta együttese talákozik még azzal az Aston Villával, amelytől decemberben kikapott, valamint a Chelsea, a Tottenham és a Manchester United ellen is pályára lép a folytatásban. Az ellenfelek közül a Villa és a Spurs elleni mérkőzések valószínűleg azért sem ígérkeznek könnyűnek, mert ez a két csapat még a BL-helyekért küzd - erre még matematikailag az MU is esélyes, bár elég jelentős a lemaradása a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helytől.

Az Arsenal hátralévő mérkőzései a Premier League-ben:

  • Brighton (idegenbeli)
  • Aston Villa (hazai)
  • Woverhampton Wanderers (idegenbeli)
  • Chelsea (hazai)
  • Totteham Hotspur (idegenbeli)
  • Bournemouth (hazai)
  • Manchester United (idegenbeli)
  • Everton (hazai)
Arsenal, Mikel Arteta
Mikel Arteta irányításával 20 év után lehet újra bajnok az Arsenal
Fotó: AFP (Photo by Glyn KIRK / AFP)

Szoboszlai Dominik már az első liverpooli idényében Premier League-et nyerhet

Jürgen Klopp csapata a 2019/2020-as szezonban elképesztő teljesítményt nyújtva, 99 pontot gyűjtve végzett az élen a Premier League-ben, ezzel a Liverpool 30 év után nyert újra angol bajnokságot. Az elmúlt három idény a City győzelmével ért véget, azonban 2024-ben ismét a csúcsra érhetnek Virgil Van Dijkék. A német edző már a szezon elején bejelentette, hogy távozik a csapat éléről, utolsó idénye viszont nagyon emlékezetesre sikeredhet. A Liverpool egy serleget már megnyert, az angol Ligakupát elhódította, emellé még a bajnokságot és az Európa-ligát is begyűjtheti. Az előző hétvégén a csapat ismét a tabella élére állt, miután legyőzte a Brightont, míg a Manchester City és az Arsenal döntetlent játszott egymással. Azóta Guardiola és Arteta csapata is megnyerte a hétközi meccsét, ám az egy mérkőzéssel kevesebbett játszó Liverpoolnak a saját kezében van a sorsa. 

A képlet egyszerű: ha Klopp együttese az összes hátralévő meccsét megnyeri, akkor biztosan bajnok lesz.

Szoboszlai Dominik, Liverpool
Szoboszlai Dominik sokat tehet azért, hogy bajnok legyen a Liverpool
Fotó: AFP (Photo by Paul ELLIS / AFP)

Szoboszlai Dominik első liverpooli szezonja álomszerűen alakulhat, de már az is fantasztikus, amit eddig elért az angol sztárcsapatban. Az RB Leipzig együttesétől a nyáron 70 millió euróért szerződtetett magyar válogatott középpályás pillanatok alatt alapemberré nőtte ki magát, Kloppot folyamatosan lenyűgözi a játékával, az idényben 34 meccsen már 7 gólt lőtt és 5 gólpasszt adott új klubjában. A 23 éves sztár fantasztikus sorozata továbbra is tart, profi pályafutása során eddig minden szezonban nyert legalább egy trófeát, és az igazán nagy szenzáció az lenne, ha az angol Ligakupa mellé a Premier League-et is elhódítaná - és persze ott van még az Európa-liga is, ahol az olasz Atalanta vár a Liverpoolra a legjobb nyolc között.

A Premier League-ben eddig csak az Arsenal és a Tottenham tudta legyőzni Szoboszlaiékat, utóbbi meccs kifejezetten botrányosan alakult,

ugyanis Klopp csapatából két játékost is kiállítottak, Luis Díaz szabályos gólját pedig - tévesen - lesre hivatkozva nem adták meg. A közvetlen riválisok elleni rangadókon nem tudott nyerni a Liverpool (egy döntetlen és egy vereség az Arsenal, két döntetlen a City ellen), viszont végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott eddig, dacára annak, hogy a kulcsemberek közül többen is hosszabb-rövidebb ideig nem játszhattak. Szoboszlai Dominik a kiújuló combizomsérülése miatt hagyott ki meccseket télen, Mohamed Szalah az Afrika-kupán dőlt ki hosszabb időre, de többek között Trent Alexander-Arnoldot, Andrew Robertsont és Kosztasz Cimikaszt is sokáig nélkülöznie kellett Kloppnak.

Sparta Prague v Liverpool - UEFA Europa League
Ha Mohamed Szalah és Szoboszlai Dominik is egészséges, akkor nehéz megállítani a Liverpoolt
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

Ami a bajnoki hajrát illeti, a Liverpool legközelebb az utolsó helyezett Sheffield United ellen lép pályára az Anfield Roadon csütörtökön, majd a hétvégén az Old Traffordra utazik a Manchester Unitedhez. Előbbi mérkőzés abszolút a kötelező győzelem kategóriájába sorolható, utóbbi viszont kemény összecsapásnak ígérkezik, még úgy is, hogy a United messze van a csúcsformájától. Erik ten Hag együttesét az ősszel sem tudta legyőzni hazai pályán a Liverpool, legutóbb pedig az FA-kupa negyeddöntőjében vívott egymással emlékezetes csatát a két topklub, amit hosszabbítás után 4-3-ra Marcus Rashfordék nyertek meg. 

A folytatásban a tabella alsó felében és a középmezőnyben található csapatok ellen lép pályára Klopp együttese, valamint játszik még két rangadót.

A Liverpool a 36. fordulóban a Tottenhamet fogadja, a 37. körben az Aston Villához látogat - mindkét csapat a Bajnokok Ligája-indulásért küzd, így ezek a meccsek várhatóan kőkemény csatát hoznak majd.

A Liverpool hátralévő mérkőzései a Premier League-ben:

  • Sheffield United (hazai)
  • Manchester United (idegenbeli)
  • Crystal Palace (hazai)
  • Fulham (idegenbeli)
  • Everton (idegenbeli)
  • West Ham United (idegenbeli)
  • Tottenham Hotspur (hazai)
  • Aston Villa (idegenbeli)
  • Wolverhampton Wanderers (hazai)
Jürgen Klopp, Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik bajnoki címhez segítheti a szezon végén távozó Jürgen Kloppot
Fotó: AFP (Photo by Ian Hodgson / AFP)

A Premier League hajrája elképesztő izgalmakat tartogat, három topcsapat küzd fej-fej mellett egymással a bajnoki címért.

Jelenleg az Arsenal 68 ponttal vezeti a tabellát a 67 pontos Liverpool és a szintén 67 pontos Manchester City előtt, ám Kloppék előnyben vannak, mert egy meccsel kevesebbet játszottak közvetlen riválisaiknál. A hátralévő mérkőzéseken hatalmas fordulatok jöhetnek még, hiszen mindhárom együttes a nemzetközi versenysorozatokban is érintett, így nagy kérdés, melyik klub bírja jobban erővel a szezon végét. Kiváló edzők és világklasszis játékosok szerepelnek a csapatoknál, ezért nagyon nehéz megjósolni a végső győztest. Az angol focibajnokság versenyfutásában Szoboszlai Dominikék egy apró lépéssel az ellenfeleik előtt járnak, a saját sorsukban a kezük, de sokat nem hibázhatnak. A magyar válogatott csapatkapitányának első liverpooli szezonja eddig álomszerűen alakul, és minden esély megvan rá, hogy még ennél is csodásabb legyen a folytatás, és Szoboszlai Premier League-győztesként vághasson neki a nyári Európa-bajnokságnak.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek