Vágólapra másolva!
Noha sajtóhírek szerint szóban már megegyezett a német élvonalbeli Wolfsburggal, hivatalos bejelentés még nem történt, így a külföldi sajtóban továbbra is mennek a találgatások arról, hogy hol folytatja a pályafutását Dárdai Bence. A Football Transfers a legújabb cikkében Kevin de Bruynéhez hasonlítja Dárdai Bencét, akit többek között a Liverpoollal is szóba hoztak.

Dárdai Pál fiai közül a legfiatalabb a 2006 januárjában született Bence, aki az idény első 12 tétmeccséből 9-en lehetőséget kapott a Hertha BSC csapatában, ám október végén bokasérülést szenvedett. Február végén felépült, azóta a második számú és az U19-es csapatban kapott lehetőséget, a Bundesliga 2.-ben még nem. A német válogatottal U17-es Európa-bajnok támadó középpályásnak nyáron jár le a szerződése a berlinieknél, és ugyan édesanyja marasztalná a Herthában, korábban már a Juventus, az AC Milan, az Ajax és a Borussia Mönchengladbach is felfigyelt Dárdai Bencére. Az elmúlt hetekben pedig korábbi csapatok csatlakoztak a listához, jelenleg a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a Wolfsburghoz igazol, amely csapattal állítólag szóban már meg is állapodott, hivatalos bejelentés azonban még nem történt.

Dárdai Bence Szoboszlai Dominik posztriválisa is lehet?

Az átigazolási hírekre szakosodott Football Transfers úgy tudja, hogy 

a Liverpool és a Chelsea is küldött már megfigyelőket Dárdai Bence meccseire, 

aki árnyékékként és a középpálya „8-as pozíciójában” – vagyis éppen a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominik posztján – lehet képes a legjobb teljesítményre – vette észre a Metropol. A cikkben 

Dárdait a Manchester City belga középpályásához, Kevin De Bruynéhez hasonlítja a szerző, 

mert ő is mindkét lábával ügyesen bánik a labdával, kiválóan cselez, remekül passzol és lő, ráadásul jó a labdaszerzésben és a játékszervezésben is.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek