Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában az Arsenal 3-0-ra legyőzte a Brighton csapatát az Amex Stadionban, ezzel Mikel Arteta együttese megelőzte a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpoolt és a tabella élére állt.

A találkozónak papíron az Arsenal volt az esélyese, azonban a Brighton legutóbb tavaly augusztus 26-án veszített Premier League-mérkőzést az Amex Stadionban, így Mikel Arteta együttesére pokolian nehéz feladat várt. Az Arsenal győzelmi kényszerben lépett pályára, mivel a bajnoki címvédő Manchester City győzni tudott a Crystal Palace otthonában, így Pep Guardiola együttese pontszámban beérte a listavezető Liverpoolt.

Az Arsenal jól kezdte a meccset, és már a második percben megszerezhette volna a vezetést. Martin Ødegaard bal oldali szabadrúgására Gabriel Magalhães robbant be, azonban a brazil válogatott védője kőkemény fejese elkerülte a kapu jobb oldalát. 

A folytatásban is az észak-londoniak domináltak, akik a 12. percben ismét gólt lőhettek volna, de előbb Bukayo Saka lőtt mellé egy ziccert, egy perccel később pedig a brazil válogatott Gabriel Jesus bal felsőbe tartó lövését ütötte ki óriási bravúrral a holland válogatott Bart Verbruggen. 

A 32. percben büntetőhöz jutott az Arsenal. 

Gabriel Jesus ment el a bal szélen, rávezette a labdát Tariq Lamptey-re, majd egy szép csel után a ghánai védő elkaszálta a brazil csatárt, John Brooks játékvezető pedig azonnal a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Bukayo Saka állt oda, aki higgadtan a jobb oldalába gurított, a balra vetődő Verbruggen mellett. 

brighton, arsenal, premier league, bukayo saka
Saka a 14. gólját lőtte az idei Premier League-szezonban
Fotó: AFP

A folytatásban az Arsenal kontrollálta a játékot, a 44. percben mégis majdnem egyenlített a Brighton. Julio Enciso kapott egy átadást a bal oldalon, befelé húzott, majd 18 méterről eltekerte a labdát a hosszú felső irányába, azonban David Raya a szezon egyik legnagyobb védését bemutatva kitornázta a labdát a bal felsőből.

A második félidőben a Brighton sokkal jobban futballozott, az Arsenal sokáig alig tudta átlépni a félpályát, ennek ellenére a 62. percben egy gyönyörű góllal növelte az előnyét.

 Egy labdaszerzés után Ødegaard futtatta a leshatárról kilépő Jorginhót, aki az alapvonalról középre tette a labdát az érkező Kai Havertznek, a német válogatott támadó pedig három védőt is megelőzve a kapuba belsőzött. 

Ezt követően a Brighton ment előre, de az Arsenal kézben tartotta a meccset és végül a 86. percben el is döntötte a három pont sorsát. A Brighton már tíz játékossal az Arsenal térfelén volt, ekkor egy labdaszerzés után Havertz indította a félpályáról kilépő Leandro Trossard-t, a belga támadó egy az egyben mehetett és végül elegánsan elnyeste a labdát a kimozduló Verbruggen mellett. 

Leandro Trossard a nyolcadik gólját lőtte a bajnokságban
Fotó: AFP

Győzelmével az Arsenal ismét megelőzte a bajnoki címvédő Manchester Cityt és a Szoboszlai Dominiket foglalkoztat Liverpoolt. Azonban a magyar válogatott középpályás csapata visszaveheti a vezetést a Premier League-ben, ha legyőzi a Manchester Unitedot az Old Traffordon. 

Premier League, 32. forduló:
Brighton & Hove Albion-Arsenal 0-3 (0-1)

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.